Átok, vagy áldás az időutazás?

~3. Rész - A Tekergők ravaszsága~

"A két professzor ámulattal nézte az előttük álló fiatal nőt."

-Ha jól láttam, a hatodik évedben fogok meghalni. -kezdte Dumblodore, Hermione könnyező szemekkel bólintott.
-Biztosan meglehetne akadályozni.. -szipogott Mcgalagony.

-Kedveskéim, még élek. Különben is, jönnie kell aminek itt az ideje. A sorsot nem lehet elkerülni! -állt a két nő közé és mindkettőjüket megkarolta.

Dehogyisnem! -gondolta Mione.

Ekkor az iroda ablaka felől, hangos kopogtatás jött. Az igazgató intett a pálcájával, mire az ablak kinyílt és egy bagoly repült be rajta, szájában egy fehér borítékkal, amin piros viasz pecsét virított.

Dumblodore kezébe pottyantotta a levelet, cserébe a levélért, a madár lábára erősített erszénybe, pár knút került. Azonnal tovább állt a szárnyas állat, a professzor pedig rögtön felbontotta a kézbe kapott levelet.

-Á, ideje volt már! -örvendezett. Minerváék értetlenül néztek rá. -Bátorkodtam megcsináltatni az életed egy részét. Most már hivatalosan is létezel. Még szerencse, hogy vannak jó kapcsolataim a minisztériumban. -kuncogott. -Olvasd fel, kérlek. -elvette az igazgatótól.

-Hermione Stark
Neme: Nő
Született: Anglia, 1959. november 12.
Szeme színe: Barna
Hajszíne: Barna
Származása: Félvér
Anyja: Isabelle Stark/Shafiq (1914-1959)
Apja: George Stark (1921-1977)

-Tökéletes nem? -büszkén kérdezte az igazgató.
-Majdnem. Shafiq? A család a Szent huszonnyolcak tagja. -válaszolta a lány.

-Az utolsó feljegyzés róluk, 1930-ban történt. Meghaltak, de volt egy lányuk, akit kitagadtak, mert elszökött. Onnantól kezdve ő "nem" létezett számukra és elhitették az emberekkel, hogy a lány meghalt. Jól ismertem őt, álnevet viselt. Immár ötödik éve, hogy halott. -a mondat végére, szomorúság csillant meg Dumblodore szemében.

-Sajnálom. -felelte Mione.
-Na de, nekünk indulni kellene. Hajlandó vagyok fedezni a költségeid, Hermione! -mosolygott a lányra.
-De.. Semmim sincs, azok együtt sokba fognak kerülni, ekkora szívességet nem kérhetek, professzor! -magyarázkodott.

-Kérlek, ha már a "keresztlányom" vagy, hívj Albusnak. Különben is, a jövőben elég sok mindent tettél értem és az iskoláért. Semmivel se fogsz tartozni!
-De... -kezdte volna.
-Semmi de! Ami ingyen van, fogadd el! Ha ütnek, szaladj el! -hozta fel a régi mondást.

-Számolnunk kell arra, hogy esetleg itt maradsz. Szóval, nem vitatkozom kedvesem!
-Tényleg, Hermione. Albussal nem érdemes vitába szállni! -kuncogva felelte Mcgalagony.
-Mondja az, aki szinte naponta vitatkozik velem és nem unja meg. -megforgatta kék szemeit. Hermione felnevetett a két professzoron.

-Rendben. Ha visszatérek a jövőben, akkor az árát az iskolára fordítom! Ha itt maradok végleg, hát akkor itt kapja meg, professzor! -fektette le a szabályokat a fiatal nő.
-Albus és tegezz! -finoman kioktatta.
-Igen is, pro... Albus.

-Nagyon tisztelhettél, ha ennyire ragaszkodsz a hivatalos formához! -mondta, miközben az irodája szekrényéhez ment. Ott kotorászni kezdett, majd kiemelt belőle egy kis dobozt. Annak levette a tetejét és kiemelt egy arany kulcs féleséget.

-Meglátogatjuk a Gringrotts-ot. -zsebre tette a fénylő kulcsot. -Nos, készen álltok? Indulhatunk a Gringrotts-ba, aztán onnan bevásárolni?
-Csak reménykedem, hogy a halálfalók nyugton maradnak... -az idősebb nő beszélt.

-Ugyan, Minerva! Egy ilyen erős csapattal, még negyvenen se bírnának el! -kuncogott. -Láttad, Hermionet. Magában huszat kiütött, mi ketten csak elbírunk a többi hússzal.