Átok, vagy áldás az időutazás?

~23. Rész - Újra élni, amit már átéltél.~

A mardekáros fiú a csuklóját fogó kezet nézte, majd megfordulva a bátyja szemébe nézett.

  - Mikor léptél be hozzájuk?
  - Pár napja.. -elfordította a tekintetét.
 
  - Nem tudok rád haragudni, főleg.. Főleg, hogy figyelmeztettél a veszélyre. - maga felé fordította az öccse fejét. - Figyelj rám, Regulus. Tartsd továbbra is a távolságot tőlem. Véráruló és kitagadott vagyok. Azt hittem olyan vagy, mint a szüleink. De tévedtem.. Ezért a bocsánatodat kérem. Hamarosan, remélhetőleg legyőzik őt és majd végre rendesen testvérek lehetünk.

  - Úgy, mint kiskorunkban? -fáradt mosollyal kérdezte.
  - Pontosan, öcsikém! Pontosan! -mosolyogva felelt.
Hermione torka elszorult.. Hiszen Regulus már csak pár évig él.

Én.. Én nem fogom tudni úgy itthagyni ezt a kort, hogy nem tettem meg mindent értük.. Biztosan van megoldás! -kétségbeesetten gondolta.

  - Most megyek.. -mindenkinek bólintott.
Sirius elengedte Regulus csuklóját és a mardekáros fiú elindult. Ám két lépés után visszafordult, majd a bátyjához lépve, szorosan megölelte. - Remélem mihamarabb vége lesz ennek. -a hangja lágy volt, szinte félve reménykedve felelte.
  - Én is, Regulus.. Én is. -mondta, miközben viszonozta az ölelést.

Miután az ifjabb Black elment a saját dolgára, Jamesék meglátogatták Hagridot, ahol remekül elbeszélgettek a kedves óriással.
A látogatás után, Hermione és Sirius a szükségszobájába tartottak.
Granger rendkívül sokat fejlődött az animágia terén. Előző óráján már majdnem teljes sikert ért el az átváltozásnál.

Belépve a helyiségbe, egy tágas előtér fogadta őket. Hermione az eltelt idők alatt rájött, hogy sokkal jobban megy a tanulás, ha otthonos környezetben mozoghat. Ezért egy nem túl csicsás, de jól berendezett szobát kért. Vajszínű bútorok, barna szőnyegek a fal pedig vörös színben pompázott. Csak a szokásosat kérte.

  - Nos, Miss Stark. Mutassa mit tud! -csendült fel Sirius bársonyos hangja.
  - Rendben, tanár úr! -ment bele a játékba.

Black feltehetőleg nagyon élvezte ezt, hiszen vigyorogva foglalt helyet az egyik sötétbarna fotelban.
Hermione a fejében alkotott kutyára koncentrálva állt a helyiség közepén. Bizsergés vette körbe, majd elkezdett nőni a szőr rajta. Lassan változott át, nem akart kapkodni mert az a külsejébe is kerülhet. Amikor sikerült átváltoznia, egy ugyanolyan kutyus mutatkozott a fiúnak, mint amilyen ő maga -persze barna szőrzettel.

  - Sikerült! Tényleg nagyon tehetséges boszorkány vagy, édes! -a tekintetéből csak úgy sugárzott a büszkeség.

***

Az idő még mindig a kemény telet mutatta, ám közel sem volt olyan hideg, mint a decemberi hónapban. Január elején jártunk, pontosabban hetedikén. Alig pár napja tájékoztatta Hermionet, Dumbledore, hogy kilencedikén reggel az irodájában találkoznak. Ugyanis.. Készen volt az első időnyerő, amit rögvest megszerzett az igazgató.
Hermionera onnantól borús köd szállt, s a napjai szürkévé váltak. Próbált részt venni a beszélgetésekben, de nehezére esett, hisz tudta.. Hamarosan elhagyja ezt a helyet és soha többé nem látja Lilyéket.
A csapat hiába kérdezte őt, letagadta hogy bármi baja is volna.
Mit is mondhatna? Talán azt, hogy a jövőből jött, aztán azért szomorú, mert ott ők halottak? Bolondnak néznék..
A gondolataiba merülve ült késő este a barátjai és a szerelme körében. Harmadjára szólították mire sikerült felkelteni a figyelmét.

  - Hermione.. Minden rendben? -aggódva kérdezte a vörös hajú barátnője.
  - Persze... miért? -a válasza minden volt, csak meggyőző nem.
  - Mostanság teljesen más vagy. Mi változtatott meg ennyire? -igyekezett lágyan kérdezni Potter, ám hangjából mégis kihallatszott az aggódás és némi gyanakvás iránta.