Átok, vagy áldás az időutazás?

~24. Rész - Kicserélve?~

Hermione frusztráltan ébredt a rémálmai miatt. Folyamatosan megjelentek a számára lélekölő jelenetek, amik ellen semmit sem tudott tenni. Mint egy megfigyelő, egy külső emberként figyelte, ahogyan újra és újra Sirius mellkasába fúródik Bellatrix Lestrange átka. Hiába volt ébren, ugyanúgy maga előtt látta, mintha aludt volna.
Egyre gyorsabban szedte a levegőt, mire egy fej a bal mellére került.

  - Megint rosszat álmodtál, cica? -dünnyögte a fiatal varázsló és a lány szívverését kezdte hallgatni.

Mit álmodhat, ha ilyen zaklatottá válik tőle? -ráncok jelentek meg a homlokán, de továbbra sem húzta el a fejét a boszorkány mellkasáról.

Hermione szívverése ugyan lassult, ám a teste apróbb rázásokba kezdett.
Némán sírt.

  - Mi szerepelt az álmodban? -kérdezte mikor már szorosabban ölelte a lányt.

Hermioneban egy pillanatra megfagyott a vér. Mit válaszoljon? Mégsem mondhatja el, hogy őt látta meghalni..

  - Újra átéltem minden szörnyűséget, ami csak megtörtént velem az utóbbi pár évben. A múltamban lévő sötét időket...

Vagy a jövőmben? -elgondolkozva tette fel magában a kérdést.

  - Mesélted.. Én.. sajnálom. -felnézett a lányra, majd a könyökére támaszkodva, jobbkezét a lány arcára vezette. Hüvelykujjával körkörösen cirógatni kezdte a puha bőrét, s gyengéd csókot lehelt az ajkaira.
  - Tudnod kell, Hermione, hogy én mindig itt leszek neked! Jöhet bármi, örökké melletted maradok! -határozottan, mosolyogva felelte.

Granger torka elszorult. Bölcsebb lett volna a fiú, ha csöndben marad. A boszorkányban újból megfagyott a vér.

Ó, Sirius.. Ha te azt tudnád, hogy mi vár ránk a jövőben! -kétségbeesetten gondolta,

s nem is figyelt magára. Halkan felzokogott, de elég hangosan a fiú figyelméhez.

  - Valami rosszat mondtam? Ugye nem szakítani ak...
  - Nem, dehogyis! -szólt közbe. - Pusztán hálás vagyok érte. -erőtlen mosolyt festett az arcára.

Örökké gyűlölni fog, mihelyst elmegyek innen... Még csak meg sem tudom majd magyarázni neki, mert... Istenem! Miért kellett a múltban ébrednem?? Miért nem a mellkasomba fúródott az átok, az időnyerőm helyett?! Minden jobb lett volna.. Biztosra veszem, hogy jobb lett volna mindenkinek!

Amint kiadott minden könnyet magából,  Black hosszas csókot adott neki, majd kutyává változva, a fiú hálókörlet felé vette az irányt. Kereken harminc perc volt az étkezésig.
Mit is tehetne? Csendben hozzáfogott az öltözéshez. Egy fekete pólót és egy világosszürke farmert vett fel. A cipője szintén feketében virított. A nyakába kapta a griffendéles sálát, mint dísznek, s elindult a fürdőbe, hogy rendbe szedje a magát.
A tükörbe pillantva, menten rosszul lett. Sötét karikák voltak a vörös, duzzadt szemei alatt. Sápadt volt, s még csak most tűnt fel neki, hogy mennyit is fogyott.
Az elmúlt napokban, igencsak keveset evett, hisz az étvágya is eltűnt, ha a jövőjére gondolt.
Magához vette a pálcáját, majd egy intéssel el is tűntek a szeme alatti karikák és a sírás nyomai. A haját lágy kontyba fogta, majd elhagyta a fürdőszobát és a nagyterembe indult.
A nagyteremben, csak itt-ott lehetett látni egy-két diákot. Vasárnap lévén, a diákok java még az igazak álmát aludta.
Már majdnem a reggeli végén járt, amikor valahonnan neki repült egy papírfecni.

  - Mi a..? -dühösen ráncolta a szemöldökét.
A kezébe vette a papírgalacsint, s neki látott a kibontásának.

A következő szöveg állt rajta:
Gyere a bájitaltan terembe!
P. P.