Átok, vagy áldás az időutazás?

~5. Rész - Perselus Piton~

"Ezért a tettért elismerő pillantást kapott a mardekáros fiútól."

A két lány hamarabb befejezte az étkezést, mint a fiúk, így hamar elhagyták a nagytermet. Hermione megkérdezte Lilyt, hogy merre találja a Roxfort könyvtárát. A lány alaposan elmagyarázta neki, hozzátette, nem sokára én is csatlakozom hozzád!

Granger elindult a számára "ismeretlen" könyvtár felé. Odaérve, illedelmesen köszönt a fiatal nőnek, majd eltűnt azon a részlegen, ahol bájitallal foglalkozó könyvek kaptak helyet.

Akadtak közte ismerősek, de olyanok is, amit még életében nem látott, és ez nagy szó! Már is lekapott az egyik polcról egy szénfekete borítójú könyvet, majd megindult a legközelebbi asztalhoz. Ám a sor végén, ahogyan fordult, pont egy magas, vékony, fekete hajú fiúba botlott.

-Nem tudsz vigyázni? -mordult rá, miközben megtartotta, hogy fenékre ne zuhanjon a lány.
-Ne haragudj! -ráemelte a tekintetét. Tényleg ő az, Piton! -Köszönöm.. -motyogta maga elé, erre a fiú elengedte.

-Nem tesz semmit. Ezt elejtetted! -nyúlt a könyvért, mikor meglátta annak címét, máshogyan tekintetett a lányra. -Szereted a bájitaltant? -érdeklődött kissé csillogó tekintettel, közben átadta a könyvet.
-Igen! -rögvest felelte, átvette a felé tartott tárgyat. -Egyébként, Hermione Stark a nevem! -nyújtotta felé jobbkezét. -A tiéd, Perselus.. Perselus Piton, igaz? -a srác bólintott, majd kezet fogott a lánnyal.

-Honnan tudod? -húzta fel szemöldökét, amivel igencsak hasonlított a jövőbeni énére.
-Lily mondta.
-Gondolhattam volna. -csóválta a fejét, Hermione elmosolyodott. -Most min mosolyogsz? -húzta el a száját.

-Lilyn, mióta megérkeztem, azóta úgy vigyázz rám, mint egy kislányra szokás! Olyan.. Anyáskodó, de jó értelemben. -ezen Piton is elmosolyodott.
-Nagyon rendes, majd meglátod!

Sokkal másabb.. -gondolta.

-Ki? -újabb szemöldök húzás.
-Mi? -értetlenkedett a lány.
-Ki másabb? -faggatta a fiú.
-Senki, ne turkálj a gondolataim között! -fujtatott, Piton elmosolyodott.
-Akadályozd meg ha tudod! -most már Mione tényleg érezte, mivel ellenállt a gondolata közé férkőzésnek.

Kilökte gondolatai közül Pitont, olyan erővel, hogy Perselus majdnem elesett.
-Nos? Megakadályoztam? -ravasz mosolyra húzta száját.
-Ismered az okklumenciát? -elismerően tekintett rá.
-Persze! Mit nyerek ezzel, általad?

-Azt, hogy nem tartalak hülyének! Ez megfelel? -kihúzta magát, így jobban hasonlított későbbi énére, csak kicsit véknyabb testalkattal rendelkezik ebben az időben.
-Tökéletes! -válaszolta. -Te is tanulni akarsz, öhm.. Szólíthatlak, Perselusnak? -félve kérdezte.

-Elvégre ez a nevem, nem? -gúnyolódott.
-Jó, nem kell egyből leharapni a fejem! -ráncolta a szemöldökeit. -Szóval, tanulni akarsz?
-Gondolom, ha a könyvtárban kötöttem ki. -a lány mérgelődésére, Piton újból elmosolyodott. -Igen, tanulni jöttem. -felelte, jót szórakozva a lány vörös fején.

-Hm.. Ezek után, kérdezzem meg, hogy van-e kedved csatlakozni hozzám? -tette fel a kérdést Mione.
-Nagyon szívesen! Amikor jó idő van, az iskola udvaron tanulok, annál a hatalmas fánál. Biztosan láttad már! -bólintott. -Gyere akkor, Hermione! -elindult a fiú, ő pedig követte.

Kiértek a könyvtárból, s a hosszú folyosón haladtak tovább.
-Lassíts, nem bírok olyan gyorsan sétálni! -lihegve szólt utána.
-Ilyen az élet rövid lábakon? -fordult szembe a lánnyal, ő pedig neki ütközött. Hermione kuncogni kezdett.

-Hát ez a fal, nem tudom hogyan kerül folyton elém! -kuncogott tovább. Tulajdonképpen, tetszett neki a helyzet, hogy a fiatal Pitonnak neki mehet és az nem von le pontot tőle, vagy nem ordítja ki a bőréből.
-Megpróbálok lassítani! -mondta, miközben elnegedte a lányt.