Átok, vagy áldás az időutazás?

~11. Rész - Fegyverszünet~

"-Dumblodore professzor beszélni szeretne önnel, kérem, jöjjön velem! -indult el a nő, azonnal követte Mione."

Az irodához felvitte őket a kőszörny, majd mindketten beléptek ahol már Dumblodore várta őket.

-Bocsáss meg, Hermione, hogy zargatlak. De pár dolgot átkellene beszélnünk. Foglaljatok helyet. -mutatott az íróasztalánál két székre, amelyek vele szemben helyezkedtek el. -Első sorban az érdekelne, hogy mi történt a fiúk között, akik most az udvaron egymással cseverésznek? -mutatott az egyik ablakra.

-Kik beszélgetnek? -pattant fel és az ablakhoz szaladt.
Odakint James, Remus és Piton görnyedt egy poszter felé. Hermione mosolyogva fordult meg.

-Akarva, akaratlanul változtattam.. -motyogta. -A legjobb barátom emlékében, amikor Piton professzor fejében járt. Látta ahogyan fellóbálják a levegőbe és megalázzák. -szörnyű felismerés villant meg a két tanár tekintetében. -Későn ismertem fel, félek, így sok minden megváltozik. Bár.. Hogy itt vagyok, ez is sok mindent megváltoztat. -húzta el a száját.

-Például Sirius Blacket. -jelentette ki az igazgató a szokásos mindentudó mosolya kíséretében.

-Lehet, de Siriussal nem tudom mi van! -ült vissza a helyére. -Amikor közéjük álltam ma, bedühödött és faképnél hagyott minket. Aztán ugye tízkor lementünk Roxmortsba, egész végig durcizott.. -itt felkuncogtak a professzorok. -De mikor a kiszolgáló udvarisan bemutatkozott, a kézfejemre adott egy rövid puszit a pultnál.

Megint csak megkergült és a derekamtól fogva kivezetett. Veszekedtünk és egyszer csak megcsókolt! -mindkét tanár döbbenten mosolygott. -Nem-nem, ez egyáltalán nem helyes! Ha beleszeretek, akkor szenvedni fogok mikor visszatérek a saját időmbe. De...

-Már megtetszett neked, így van? -megértően fogta Hermione kezét a griffendél ház feje.

-Nem.. Vagyis nem tudom! Jobb lenne mihamarabb visszatérnem, még mielőtt nagyobb kavarást csinálok, vagy Sirius és én. -hadarta. -Látták az emlékeim.. Láttátok hogy a jövőben egyikőjük sem él.. Alig pár napja ismerem őket, mégis.. Mégis rossz belegondolni, hogy odahaza, ők rég halottak! -sírva fakadt.

-Shh. Nyugodj meg, kedvesem. -nyugtatta Mcgalagony, aki segítségért könyörögve nézett az igazgatóra. Dumblodore megkerülte az íróasztalát, majd letérdelt a lány mellé. A két professzor szorosan megölelte a lányt.

-Engedd ki, gyermekem. Utána jobb lesz. -felelte az igazgató.
-Megígérik, hogy amint lehet, haza küldenek? -szipogott párat.
-Úgy lesz. Visszatérve, Mr. Blackre. -sóhajtott a lány. -Ha nem tudsz ellene mit tenni, adj neki egy esélyt, Hermione! Hiába minden érv, a szívet nem érdekli. -mosolygott a lányra.

Minerva elővett a zsebéből egy tiszta, fehér zsebkendőt, majd letörölte a lány könnyeit.
-Albus Dumblodore újabb bölcsessége. -kuncogott, közben az ő szemei is nedvesen csillogtak.
-Mindig is csodáltam a bölcsességét, professzor. -a férfi összeráncolta a szemöldökét.

-Elfelejtetted? Már szólni is akartam érte, jelenpillanat a keresztapád vagyok! Ha így hárman, vagy csak ketten vagyunk, nyugodtan szólíts Albusnak, Hermione. -gyengéden megpaskolta a lány kézfejét.
-Elfelejtettem.. Elnézést, ur.. Albus! -zavarában a kezeire figyelt inkább.

-Egyenlőre ennyit szerettünk volna megbeszélni. Most elmehetsz, Hermione. Ha bármi bánt, ránk számíthatsz! Rendben? -mosolyogva mondta Mcgalagony.
-Köszönöm! -hálás volt a két professzornak. Háláját öleléssel mutatta.

***

Hermione és Lily, a három fiúval alkottak egy csapatot. Siriust és Pettigrewt azóta sem látták, -bár, Mionak csak Sirius hiányzott a békés képből.