A mi titkunk!

7.fejezet

Louis:
Már láttam a kijárat felé vezető ajtót. Olyan messzinek tűnt. Mintha ezer évnyi gyaloglással sem érnék oda. Átverekedtem magam egy csomó emberen és már a kilincshez nyúltam volna, mikor valaki megérintette a vállamat. Keze olyan finoman ért hozzám, mintha még egy mozdulat és eltűnök. Puha tapintása miatt kirázott a hideg. Nem mertem megfordulni. Tudtam ki áll ott és nem akartam a szemébe nézni. De meg kellett tennem, mert, ha nem azzal csak azt mutatnám ki, hogy összetörtem. Nem akartam, hogy ezt tudja. Erőt vettem magamon és megfordultam. Smaragd zöld szemei olyan gyorsan ejtettek kómába, hogy hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok. Megráztam a fejem, hogy tudjam, hogy még mindig mérges vagyok Harryre, de ezt a haragot nem sokáig fogom tudni titkolni, hogyha egyikőnk nem szólal meg. Megtettem az első lépést. Megszólaltam.
-Miért?
-Lou...-Olyan sajnálkozva nézett rám.-Sajnálom!
-Én azt hittem...-Megcsuklott a hangom.-...Azt hittem, hogy mi ketten...
-Nem én tehetek róla!
-Ó, igen? Akkor ezek szerint mást láttam csókolózni Oliviával!
-Nem Louis! Az tényleg én voltam, de nem én kezdeményeztem! Ő jött oda hozzám, miközben én Liammel beszélgettem és csak úgy a semmiből rám vetette magát! Lou!-Kezével felé fordította az arcomat.-Sajnálom!
Nem szóltam semmit. Az arcunk egyre közelebb és közelebb került a másikéhoz. Belenéztem zöld csillogó szemeibe. Látszott, hogy meg akar csókolni, de én még mindig mérges voltam rá. Inkább elhúzódtam. Már kezdtem kitalálni valami kifogást, hogy miért nem engedtem, hogy megcsókoljon, mikor megérkezett a megmentőm. Niall volt az.
Harry:
A francba! Niallnek pont most kell idejönnie! Már majdnem összeért a szánk. Majdnem megcsókoltam.
-Sziasztok!-Köszönt mit sem sejtve.
-Szia!-Sóhajtottam fel és felé fordultam.
-Mit csináltok?-Kérdezte Niall.
-Mi?-Szólalt meg végre Louis.-Épp indulni készültünk.-Kacsintott rám.
-Ó, szuper!-Mondta Niall.-Engem is haza dobtok légyszi? Az is jó, ha csak Harryékig megyünk.
-Ömm...-Néztem Louis felé.-Igen!
Elindultunk az ajtó felé. Niall előttünk, mi ketten mögötte. Az ajtó pár méterre volt, mégis nehezen jutottunk ki a sok ember miatt. Louis előttem ment és a tömeg miatt majdnem elvesztettem, míg meg nem fogta a kezem.
-Csak, hogy el ne hagyjuk egymást.-Megint rám kacsintott. Úgy tűnik ez a kacsintás egyfajta Louis szokás.
Nem szóltam egy szót sem, csak követtem. Puha kezét soha nem akartam elengedni. Azt éreztem, ha elengedem örökre elveszítem.
Beszálltunk a kocsiba. Niall ült hátul, Louis mellettem elől és én vezettem. Épp sebességet váltottam és vettem volna el a kezem, mikor Louis váratlanul megfogta a kezem. Elvörösödtem. Olyan volt, mintha egy mesében lennék. Louis rám nézett és elmosolyodott, én is viszonoztam. Niall csak pislogott hátul, míg meg nem szólalt.
-Úgy érzem, hogy valamit megzavartam!-Szólalt végre meg.
Hirtelen elkaptam a kezem Louis ujjai közül és vissza raktam a kormányra.
-Nem, dehogy!-Rosszul éreztem magam, mivel ezt mondtam és egyeltalán nem volt igaz. Niall sosem szokott zavarni. Pont most kell elkezdenie ezt a „rosszkor vagyok rossz helyen" dolgot?!
-Biztos?-Meg akart bizonyosodni.
-Igen, biztos!-Nyugtatta meg Louis Niallt, de közben rám nézett és tudtam, hogy mit akar ezzel mondani.
Végre otthon. Niall kipattant a kocsiból és a ház felé vette az irányt.
Végre ketten voltunk. Csak mi. Semmi hangos zene, se idegesítő ex barátnők, se jókor betoppanó barátok. Csak mi. Ő és én. Egymást néztük. Elvesztem a látványban. Itt ül mellettem és csak az enyém. Csak rám figyel.
-Sajnálom!-Szólaltam meg.
-Mégis mit?-Kérdezte tőlem és egyre közelebb került hozzám.
-Az egészet, hogy Olivia megcsókolt és ezért azt hitted, hogy...-Nem fejezhettem be a mondtatot, mert szája rátapadt a számra.
Louis megcsókolt. Hirtelen elkaptam a fejem, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg megtörténik. Összezavarodva nézett rám, de ez a nézés hamar elmúlt, mert vissza csókoltam. Itt ülünk a kocsiban és egymást csókoljuk. Éreztem meleg ajkát az enyémhez érni. Kis idő múlva Louis elvette száját az enyémtől és megszólalt:
-Nem akarsz bemenni?
-Ömm...-Nem tudtam a helyzettel mit kezdeni. Nagyon akartam, de nemrég jöttem rá, hogy melyik nemhez vonzódok. De mindenképpen a szívemre hallgattam.-De!
Elindultunk a ház felé kézen fogva. Elővettem a kulcsot a nadrágom zsebéből és behelyeztem a zárba. Elfordítottam és Louis már indult is volna befelé az emeletre, mikor visszahúztam.
-Basszus!-Szóltam fel.
-Mi a baj?-Kérdezte.
-Niall!
-Mi van vele?
-Itt van! Pontosabban a konyhában.
-És?-Kérdezte és már indult volna megint be, de én visszahúztam.
-Mondjuk az, hogy itt van?!
-Ó...-Végre leesett neki.-Nem...nem lehetne...?
-De, megkérem.
Bementünk a házba. Kezünk még mindig a másikét ölelte át. Niall a konyhában állt már egy félig elpusztított jégkrémes dobozzal.
-Halihó!-Köszönt nekünk és betömött a szájába mégegy kanál jégkrémet.
-Niall!-A szememmel Louis felé mutogattam.
-Mivan Harry? Tikkel a szemed?-Nagyon viccesnek találta a helyzetet.
-Azt akarja mondani, vagyis mutatni Harry, hogy nekünk most dolgunk van.-Mondta Louis teljes nyugodtsággal.
-Milyen dol....-Leesett neki.-Ó, oké... Akkor én most megyek.-Inult el az ajtó félé.
-Niall!-Kiabáltam utánna.-Kérem vissza a jégkrémet!-Nem hallotta, így vitte magával. Mindegy, úgyse az a legfontosabb.
Louis elindult az emelet felé, én követtem. Nem hiszem el, hogy tényleg Louis Tomlinsonnal fogom tölteni az éjszakát. Azzal, akit szeretek. Mert igen, szeretem Louist.
Várom, hogy végre megtudja az égész világ, mert már nem bírom magamban tartani.
Louis fent feküdt az ágyamban. Ott, ahol nem is olyan rég még Olivia feküdt. De nem bánom. Maradjon ott örökre. Mert Ő örökre az enyém.