A mi titkunk!

10.fejezet

Louis:
Reggel a hangos, fül süketítő csengőre ébredtem fel. Felültem az ágyamon, megráztam a fejem, hogy felébredjek és már indultam is a bejárati ajtó felé.
-Ki lehet az ilyen korán vasárnap?-Nem emlékeztem, hogy ma Harry értem jön.
Kinyitottam a barna ajtót és Harry állt előttem. Göndör haja a zöld szemébe lógott, ami csillogott a naptól. Csak állt ott és mosolygott. A napom már jól indult.
-Szi...Szia!-Még mindig nem értettem, hogy mit keres itt.
-Jó reggelt!-Köszönt és megcsókolt.-Indulhatunk?
-Mégis hova?
-Tegnap megbeszéltünk, hogy eljösz velem.
-Ó, tényleg! Ne haragudj! Mindjárt felöltözöm és indulhatunk. Gyere be.
Harry helyet foglalt az egyik széken a konyhában, míg én felöltöztem. Azt akartam, hogy utánnam jöjjön, de nem tette. Én se kértem. Így legalább hamarabb felöltöztem. Ki tudja mi lett volna, ha utánnam jön.
Harryn egy farmer és egy póló volt. Nem akartam én se kiöltözni, így nem tettem magasra a lécet. Én is egy farmert vettem fel és egy pólót. Gyorsan még elmentem a fürdőszobába, hogy megmossam a fogaimat. Miközben átmentem a másik szobába láttam, hogy Harry elég ideges. Csak rá kellett nézni. Ujjaival dobolt az asztalon. Valamivel meg kell, hogy nyugtassam.
-Kérsz valamit?-Kérdeztem, miután végeztem a fogmosással.
-Nem, kösz. Megvagyok.-Egy mosolyt villantott felém, de nem tűnt őszintének.
-Minden oké?-Kérdeztem.
-Persze, csak izgulok, hogy mit mondanak majd. Azt akarom, hogy szeressenek minket és elfogadják azt a tényt, hogy meleg vagyok.
-Harry!-Felemeltem a fejét.-Nyugi! Mikor én mondtam el a szüleimnek én is izgultam, de mikor túlestem rajta rájöttem, hogy fölösleges volt. Nem kell aggódni!-Próbáltam egy kis önbizalmat önteni belé. Nem tudom, hogy mennyire sikerült.
-Basszus, indulunk kell!-Pattant fel a székről.
-Harry!-Megfordult és rámnézett.-Biztos ezt akarod?
-Biztos!
Beszálltunk a kocsiba. Harry beállította az oda vezető utat a GPS-en. Az írta, hogy egy óra az út. Harry doblot a kormányon az idegességtől. Nem akartam bezavarni a családi ünneplésbe, főleg úgy, hogy Harry nem szólt rólam, de  ezt szerette volna. Nem tudom, hogy ront-e a helyzeten az, hogy én is ott vagyok. Végülis Harry elmondja, hogy meleg és még az ujdonsűlt pasiját is bemutatja. Merész húzás. Igaz, még nem járunk, vagyis még nem beszéltünk erről, de úgy érzem, hogy ő az igazi. Bármit megtennék azért, hogy ne veszítsem el.
Gondolataimat egy telefon csörgés szakította félbe. Harry telefonja volt. Az anyukája hívta.
-Ajaj!-Harry csak ennyit mondott.
-Mi a baj?-Kérdeztem.
-Mit mondjak?
-Harry! Azt se tudod, hogy miért hív. Csak vedd fel!
-Oké! De elmondjam, hogy jösz?
-Nem tudom, viszont az rosszabb lesz, ha nem veszed fel!
Harry felvette végre a telefont. Nem akart semmit Harry anyukája, a hallottak alapján Anne, csak annyit, hogy mikor ér ide, meg hasonlók. Mikor köszöntek volna el Harry váratlanul megszólalt.
-Anya!-Kezdett bele remegő hanggal.
-Igen?
-Csak...Csak annyi... Remélem nem baj, ha viszek magammal valakit.-Vörös volt a feje.
-Kit?-Anne nem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel. A hangja nem tűnt mérgesnek, inkább kíváncsinak hangzott.
-Valaki, aki fontos nekem.-Rámnézett, de gyorsan vissza az útra, mielőtt még neki megy valaminek.
-Ó...Akkor várunk titeket és...-Valaki szólt a háttérben.-Most mennem kell, mert nem akarom, hogy Gemma felgyújtsa a konyhát.
-Oké, szia!
-Szia!
A telefon beszélgetés után nem szóltunk egy szót sem. Csöndben ültünk, de éreztem, hogy mondanom kell valamit. Hisz azt mondta, hogy fontos vagyok neki.
-Fontos vagyok számodra?-Elmosolyodtam.
-Nem is tudod mennyire!-Megfogta a kezem, így vezetett tovább.
Itt vagyunk. Itt áll az autó Harryék háza előtt. Csak pár méter és teljesen megváltozik az életünk. Vagy, ha az enyém nem is Harryé biztosan.
Elindultunk az ajtó felé. Harry megfogta a kezemet és így mentünk tovább. Megálltunk az ajtó előtt, Harry vett egy mély levegőt és becsengetett. A kezünk még mindig szorosan ölelte a másikat. Én el szerettem volna engedni, de ő nem hagyta.
-Ne!-Suttogta halkan.
Az ajtó lassan kinyílt. Egy szép, barna hajú és barna szemű lány állt a küszöbön. Biztos, hogy nem Harry anyukája volt, hisz olyan huszonkilenc év körül járhatott. Lenézett a kezünkre, de csak tovább mosolygott. Biztos ő volt Harry testvére. Ő már tudott rólunk. Harry egy puszival és egy öleléssel köszöntötte.
-Szia! Gemma Styles!-Kinyújtotta felém a kezét.
-Louis Tomlinson!
-Tessék?-Úgy tűnik ismer.-Mármint az énekes Louis Tomlinson?! Nagyon hasonlítasz rá, de nem hittem, hogy te vagy az.
-Igen, az én lennék az az énekes.-Nem szeretem, ha az emberek rögtön így kezdenek el beszélgetni velem, de kénytelen voltam magamat túltenni ezen, hisz ő Harry nővére.
-Gyertek be, a kaja mindjárt kész, anya a konyhában van.
Levettük a cipőnket és felakasztottuk a kabátunkat. Szép nagy ház volt. Harry még mindig a kezemet fogta, így indultunk a konyha felé. Anne a konyhában főzött valamit. Jó illatok szűrődtek ki.
-Szia anya!-Harry egy kicsit be volt rekedve. Én nem szóltam semmit.
-Sziasztok, foglaljatok helyet!-Tehát emlékezett arra, hogy Harry egy "számára fontos személyt" hoz magával.
-Jó napot!-A férfi hang hallatára leállt a főzéssel és megfordult. Látta, hogy fogjuk egymás kezét. Ezt Harry is észre vette, így elkezdte felvázolni a helyzetet.
-Anya! Figyelj! Szóval én...
-Tudom!-Nézett rá Harryre. Valamiért megkönnyebbülés látszódott az arcán. Oda ment Harryhez és megölelte. Aztán felém fordult.
-Szia! Anne Twist!
-Jó na...-Félbe szakított.
-Tegeződjünk!
-Akkor...-Kezdtem bele újból.-Szia! Louis Tomlinson!
-Harry!-Anne fia felé fordult.-Mutasd meg Louisnak a házat, én addig megterítek.
Harry körbe mutatta a házat. Nagyon szép és nagy ház volt. Megmutatta, hogy merre van a mosdó, a nappali és, hogy hol van az ő szobája. Mikor bementünk becsukta az ajtót és megcsókolt.
-Köszönöm!
-Mégis mit?
-Hogy velem jöttél. Nem tudom, hogy mi lett volna velem nélküled!-Mégegyszer megcsókolt, de most olyan hevesen, hogy úgy éreztem, hogy le kell, hogy állítsam.
-Harry!
-Hmm?-Kérdezte, miközben a nyakamat csókolgatta.
-Ne! Nem akarom, hogy rossz színben tűnjek fel!-Harry abba hagyta és a szemembe nézett.
-Louis Tomlinson! Te sosem tűnhetsz fel rossz színben!
Azonnal az ágyra fektetném és ki tudja, hogy mit csinálnék vele, de megszakított minket egy kopogás. Gemma volt az.
-Nem akarlak titeket zavarni, de az ebéd tálalva!-Csak éppen, hogy kinyitotta az ajtót.
-Ugyan, te sosem zavarsz!-Mondta Harry, miközben maga után húzott az ebédlő felé.
Sokat beszélgettem Harry családjával. Egyszer se hozták azt fel, hogy milyen híresnek lenni, csak egyszer, mikor megkérdezték, hogy hogyan találkoztunk. Tetszett, hogy közvetlenek velem akár híres vagyok, akár nem. Harry is boldognak látszott. Örülök, hogy eljöttem vele.
Egészen estig maradunk. Olyan kilenc óra felejárt már, mikor úgy döntöttünk, hogy haza indulunk. Az út visszafelé rövidebb volt, hisz alig voltak az utakon ilyen sötétben. Harrynek fülig ért a szája. Az egész utat végig beszéltük. Mindketten boldogak voltunk.
Megállt az autó a házam előtt. Nem akartam kiszállni. Azt akartam, hogy Harry bejöjjön és nálam töltse az éjszakát.
-Nem jössz be?-Kérdeztem.
-Hát Louis... Nem tudom, holnap dolgoznom kell menni.
-Kérlek! Nem akarom, hogy így legyen ennek vége!-Kéreleltem és sikeresnek bizonyult, mert beleegyezett.
Leültünk a kanapéra filmezni, de Harry hamar bealudt. Olyan édesen szuszogott. Betakartam és hozzá bújtam.
-Te vagy a mindenem Harry Styles!-Suttogtam, mert azt hittem alszik.
-Te is nekem Louis Tomlinson!-Jött a váratlan válasz.