A mi titkunk!

16.fejezet

Louis:
Harry az ablaknak dőlve pihen a kocsimban. Legszívesebben soha nem állítanám meg az autót, hanem örökre így kocsikáznék vele. Ahogy leállítom a járművet tudom, hogy itt fog hagyni és megint egyedül kell lennem. Mindig is hiányzott valami, vagyis valaki az életemből és az a valaki Harry volt. Végre megtaláltam azt az embert, aki hiányzott az életemből, erre meg el kell, hogy engedjem őt.

Pár perccel később befordultam abba az utcába, ahol Harry lakik. Nemsokára már a háza előtt állt az autó, amiben mindketten ültünk. Harry olyan békésen aludt. Nem volt szívem felébreszteni, így eszembe jutott valami. Mi lenne, ha haza vinném?

Ahogy eszembe jutott ez már elfordítottam a kulcsot és a kocsi motorja már be is indult. Nem tudtam, hogy ezt miért csinálom, de éreztem, hogy jó döntés.

Haza is értem. Ez az érkezés annyiban különbözött, hogy most Harry is velem volt.
-Harry.-Szólítgattam óvatosan és közben az arcát simogattam.-Harry, gyere. Itt vagyunk.
-Hol?-Dörzsölte meg a szemét és próbálta értelmezni a helyzetet.
-Hát...-Nem tudtam, hogy hogyan mondjam neki, hogy nem haza hoztam, hanem magamhoz.-Ide, hozzám.
-Mégis miért?-Kezdett ébredezni. Talán jobb lett volna, ha haza viszem és nem magamhoz.
-Nem tudom, csak...-Igazából én se tudtam. Csak éreztem, hogy velem kell, hogy legyen.-...csak nem akartam, hogy nélküled kelljen aludnom.

Harry a semmiből adott egy "semmi baj" csókot és kinyitotta az ajtót. Elindulunk befelé. Olyan boldogságot éreztem, mint még soha. Harryvel lehetek és ez épp elég. Bárcsak más is így gondolná.

Mikor beértünk Harry a hálószoba felé vette az irányt és én követtem. Levette az összes ruháját, csak egy  alsó nadrág volt rajta. Átszalatt az agyamon, hogy milyen lenne, ha az az egy zavaró ruhadarab is a földön heverne a többi közt. Harry bemászott az ágyamban és magára húzta a takarót. Vetettem rám egy amolyan "te nem jösz?" pillantást, de én csak a fejemet ráztam. Még nem tudtam aludni, így a terasz felé vettem az irányt. Útközben levettem a konyha pultról a cigim és így léptem ki az eltolható terasz ajtón. Sajnos rossz szokásom, ha nem tudok aludni, vagy ideges vagyok valami miatt rágyújtok. Többször próbáltam már leszokni, de nem ment.

Már vagy 10 perce kint ülök a hidegben és a második csikket szívom el. Egyszer csak valaki elhúzta az ajtót és megérintette a vállam.
-Ugye tudod, hogy ez nem egészséges? - Közölte velem Harry az amúgy is köztudott tényt.
-Igen.-Szívtam még egy utolsót és elnyomtam az asztalon heverő tálban. Harry leült a mellettem lévő székre. Észre vettem, hogy az én pulcsim van rajta. Megint boldogság töltött el. Megfogtam a hideg kezét és így ültünk tovább kint a hideg, friss levegőn.

-Nem fázol?-Kérdeztem tőle és magamhoz húztam.
-Őszintén?-Nézett rám.-De. Nagyon!-Mindketten felnevettünk és vissza tértünk a szobámba. Harry konkrétan futott a meleg takaróért. Ezekszerint tényleg nagyon fázhatott. Én is bebújtam mellé és lassan megértettem, hogy miért sietett ennyire. Tényleg nagyon meleg van itt. Harry felém fordult és csak néztük egymást. Órákon át tudnám nézni. Harry adott egy jó éjt puszit és a mellkasomra feküdt. Kis idő után már egyenletesen szuszogott, tehát elaludt. Én eljátszottam a göndör tincseivel, miközben azon gondolkoztam, hogy hogy is lesz ez az egész köztünk. Nem lehet csak úgy vége.

- REGGEL -

-Lou. Lou.-Suttogott valaki a fülembe.-Lou, kelj fel!
-Hmm?-Próbáltam kinyitni a szemem, de mintha a leragadt volna.
-Csináltam reggelit!-Ült le mellém az ágyra és az alkaromat simogatta.
-Tényleg?-Ültem fel azonnal. Megörültem, mert egyeltalán nem tudok főzni és már nagyon rég nem ettem reggelire itthon elkészített kaját. Bár mondjuk ha a vajas kenyér annak számít akkor mégis csak előfordult, hogy csináltam már reggelit. Nem vagyok egy konyha tündér.-Köszi!

Elindultunk a konyha felé. Harry egy pillanatra sem engedte el a kezem.

-Mit csináltál?-Kérdezősködtem, mert már majd' éhen haltam.
-Palacsintát.-Mutatott az asztalra ahol egy tányéron hevert vagy húsz darab palacsinta.-És főztem kávét.
-Hogy volt neked erre időd reggel?-, Kérdeztem nevetve, de nagyon hálás voltam neki.
-Lou.-Nézett rám unottan.-Fél tizenegy van.
-Ó, tényleg.-Néztem rá a sütőn lévő órára.

Leültünk az asztalhoz és azonnal neki fogtunk. Életem legjobb palacsintáját ettem. Hogy lehet ilyen jól sütni?

-Lou.-Nézett rám Harry.
-Igen Hazz?-Néztem rá én is és közben belekortyoltam a kávémba.
-Mi lesz velünk?-Egy pillanatra lefagytam. Hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Sajnos igaza van és jogos a kérdés. Egyikőnk se tudta, hogy mi lesz velünk.
-Nem tudom.-Megfogtam a kezét.-Majd megoldom.
-Hogy?
-Beszélek Jack-kel.-Sóhajtottam fel és ahhoz, hogy együtt lehessünk tényleg muszáj lesz vele beszélnem.