A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯1.rész🏯

Yoonah pov.:

Késő este van. Már az egész falu nyugovóra tért, csak én ülök itt kint a kertünkben a Holdat nézve. A Hold nyugodtan uralta az éjszakai égboltot, miközben ezüstös fényével beragyogta azt. Az éjszaka túlságosan is nyugodt volt. Mint a vihar előtti csend. Lehetett érezni a levegőben, hogy változás jön. Olyan változás, amire nincs ráhatásom. A Hold látványa mindig megnyugtat, ami jól jön, hiszen nagyon ideges vagyok. Holnap reggel jönnek értem a király küldöttei, hogy magukkal vigyenek a palotába.

Mindig is hivatásos festő szerettem volna lenni, ami most végre valóra válik. Bár a szüleim nem örülnek neki. Mindig is hagyományos szerepben képzeltek el. Hogy hozzámegyek egy földműveshez már serdülőkoromban, legalább egy tucat gyermeknek életet adok, igazi parasztasszony leszek, aki egész nap főz, moss, takarít, gyereket nevel, gondozza a földeket. Nekem ez nem kell. Én többre vágyom. Nem szeretnék elveszni a homályba, mint a nők többsége. Én szeretnék megmaradni az útokorrnak, hogy emlékezzenek rám. És a festészet erre tökéletes. Abban minden érzelmemet kiélhetem. Festés közben mintha átalakulnék, mintha nem is én lennék. Ilyenkor kilépek a sivár életemből, és átélhetem a csodát, ami oly fontos nekem.

Egy ideig csak titokban festegettem a szobámban, nehogy a szüleim tudomást szerezzenek róla, de persze megtudták. Apám nagyon durván megvert miatta. A mai napig tisztán cseng a fülemben, ahogyan azt üvölti, hogy csalódott bennem. Egy tévedés vagyok, mert nem elég, hogy lánynak születtem, de még ellen is szegülök a szülői parancsnak. Jobban fájtak a szavai, mint a tette. Abban a pillanatban döntöttem el, hogy már csak azért is festő leszek. Ezek szerint amúgy sem tudott elfogadni, akkor meg semmi értelme erőlködni. Azóta mindennap festek, és minden héten egyszer kiviszem a műveimet a helyi piacra árulni. Eleinte furcsán néztek rám, senki nem vett tőlem semmit, majd egy idő után elkezdtek érdeklődni a festményeim után. Szépen lassan elkezdtek vásárolni tőlem. Eleinte keveset, majd egyre több fizetséget kaptam érte. Sohasem gondoltam volna, hogy a szenvedélyemből annyi pénzt tudok keresni, hogy biztosítani tudok apámnak segédeket. Én magam nem tudok neki fizikailag segíteni, hiszen lány vagyok. Bár inkább már fiatal nő. Testvérem nincsen, egyke vagyok. Én ezzel segítem a szüleimet, aminek anyám örül, apám viszont egyszerűen nem tudja értékelni. Nem értem, hogy miért. Kevesebbet kell dolgoznia, több pénzünk van, mint ezelőtt bármikor, mégsem elégedett vele. Pedig egészen ismert festőnek számítok itt a környéken.

Még a palotáig is eljutott a hírem, és még a király is a palotájába hívatott, mert a festményeim alapján, amit a szolgálói neki vittek, érdemesnek talált arra, hogy elkészítsem, az egyik fali festményét. Majd megállt a szívem, mikor a küldöttség közölte velünk a parancsot. Ugyanis a király megparancsolta, hogy költözzek a palotába arra az időre, amíg elkészülök a megbízással. A szüleim szinte sokkot kaptak, mikor közölték velünk a hírt. A királynak senki nem mert ellentmondani. Nem csak a tisztelet miatt, hanem a hírneve miatt is.

A szóbeszéd szerint az Arany Sárkánynak hívott király, az utóbbi uralkodók közül az egyik legkegyetlenebb. Ezért is félek kicsit. Mi lesz, ha valamit elrontok? Mi lesz, ha nem fog tetszeni neki az alkotásom? Megöl? Bár, ahogy hallottam az csak a kellemesebb végkimenetel lenne. Előszeretettel kínoztat meg embereket. Örülök neki, hogy a palotába mehetek, de bárcsak egy másik királyhoz. Ahogy itt ülök a Hold oltalmazó fénye alatt úgy érzem, hogy amint holnap reggel elhagyom az otthonomat egy teljesen új élet fog rám várni. Valami olyan, amit még a legmerészebb álmaimban sem mernék soha elképzelni.

                   ⛩⛩⛩⛩⛩⛩⛩

Fogalmam sincs, hogyan kerültem be a szobámba, és mikor aludtam el. Arra keltem, hogy édesanyám lágyan pofozgatja az arcomat.
-         Yoonah! Yoonah ébresztő! Mindjárt itt a küldöttség, te meg még mindig a lóbőrt húzod. Ébresztő te lány!
-         Máris. – mondtam reggeli rekedtes hangomon. Szenvedve kinyitottam a szememet, és kimásztam az ágyból. Anyám egyből a kisasztalhoz vezetett, ahol már ott volt a reggeli mosakodó tál, ami tele volt a kútból nyert jéghideg vízzel. A legrosszabb ébresztő. Bár lehet rosszabb lenne, ha ezt kapnám a nyakamba ébresztés gyanánt. Megpróbálva nem belegondolni belemártottam a kezemet a jéghideg vízbe, és amilyen gyorsan csak tudtam megmostam az arcomat. Ez egyből felébresztett. Anyám nem sokat teketóriázott. Elrántott a táltól, azonnal hozzálátott felöltöztetni. Meg se kérdezte, hogy mit szeretnék felvenni. Inkább nem szóltam semmit. Érzem anyámon, hogy feszült. Nem szeretném tovább feszíteni a húrt.
-         Ne vágj ilyen fancsali képet. Te magad hoztad a bajt a saját nyakadra!
-         Én nem csináltam semmit!
-         Ne feleselj! Apád megmondta, hogy ne csináld! De te soha nem hallgatsz senkire. Már régen asszonynak kellene lenned.
-         Ne kezdjük ezt elölről, kérlek.
-         Ha asszony lennél, nem kellene azért aggódnunk apáddal, hogy mikor fog téged megölni az Arany Sárkány király. De te nem bírsz magaddal. Neked a kegyetlen Min Yoongi király karjaiba kell rohannod. A Min dinasztia legkegyetlenebb királyának az udvarába. Hogy gondolhattad ezt?!
-         Nem én akartam ezt!
-         Elég legyen! – anyám egy hatalmas pofont kevert le, amitől égni kezdett az arcom jobb oldala.  – Ha nem ezt akartad volna, akkor most nem erre kellene készülnöd. Ezt mégis hogy gondoltad? Apád megmondta, hogy ne csináld.
-         A pénz azért jól jött, ugye? Nekem köszönhetitek, hogy mindkettőtöknek kevesebbet kell dolgozni, hogy munkásaitok vannak! Az bezzeg nem baj. Ne legyél képmutató. Az a pénz, amit úgyis haza fogok küldeni nektek, az is baj lesz, ugye? Inkább rohanok egy kegyetlen király karjaiba, mintsem tovább éljek veletek. Ti sohasem tudtátok értékelni, amit szeretek és csinálok, de ő igen. Annyira rossz ember nem lehet.
Szó nélkül elléptem anyámtól, a csomagjaimat megfogtam, és kisétáltam a ház elé.
-         Yoonah! Yoonah! Gyere vissza! Hogy merészelsz így viselkedni velem? Yoonah! Figyelj rám, ha hozzád beszélek!
Én nem néztem senkire, nem is torpantam meg, csak a ház elé igyekeztem a csomagjaimmal. Anyám itt úgysem mer jelenetet rendezni. Éppen időben értem ki, ugyanis ekkor ért ide egy szép, díszes hintó, külön katonai kísérettel.
-         Yoonah! Te jó ég! – mondta anyám rémülten.
Nem csak anyám, de az én szám is tátva maradt a látványtól. A hintó megállt előttünk, és egy fiatal tisztviselő szállt ki belőle. Illetlen voltam, ugyanis pár másodperc erejéig az arcára néztem. Hófehér bőre volt, szinte fekete szemeivel a lelkemig hatolt, amit egy percig sem bántam. Szégyentelem vagyok, tudom, de az a tekintet teljesen elvarázsolt. Szája kicsi, de szép formás volt. Pisze orrával úgy nézett ki, mint egy macska. Határozottan volt benne valami macskaszerű. Ha lesz egy kis szabadidőm, akkor szeretném lefesteni az arcát. Ezt az arcot nem akarom elfelejteni sohasem. Erre mindig emlékezni akarok. Az illető hamar kiszúrta, hogy az arcát tanulmányozom, mire gyorsan lesütöm a szemeimet, és szinte derékszögben hajolok meg előtte, hogy érezze én tisztelem, csak férfi létére túl szép az arca ahhoz, hogy ne tanulmányozzam minden porcikáját. Persze szigorúan csak művészi szemmel.
-         Jó reggelt kívánok a hölgyeknek. A nevem Suga. A király főtanácsosa vagyok, és ezentúl én leszek a segítője. Én fogok segíteni abban, hogy el tudjon boldogulni a palota életében, hiszen hosszabb ideig fog velünk élni. Ön Kang Yoonah, igaz? – még a hangja is csodálatos. Mély orgánuma szinte simogatja a dobhártyámat. Ha le lehetne festeni a hangját, akkor én gyönyörű sötétkékként ábrázolnám, melyben ezüst csillámok táncolnak. Egy olyan örvény lenne, melynek a gyönyörűsége azonnal foglyul ejti az embert, és soha többé nem is akar belőle szabadulni.
-         Igen, uram. Én lennék Kang Yoonah. – feleltem neki remegő hangon. Remélem, hogy nem vette észre. Hogyan magyaráznám el neki, hogy nem megijedtem, egyszerűen csak beleborzongtam a hangja gyönyörűségébe?
-         Rendben. Akkor kérem búcsúzzon el az édesanyjától. Ideje indulnunk.
Felegyenesedtem, ugyanis eddig a percig tartottam a meghajlásomat. Anyámhoz léptem, aki csak könnyes szemmel nézett rá.
-         Annyira sajnálom Yoonah. Én ezt nem így akartam. – suttogta, miközben próbálta visszatartani a sírását.
-         Tudom. Éppen ezért nem haragszom rád. Ne légy szomorú. Én boldog vagyok, hiszen azon kevesek közé tartozok, akik azt csinálhatják amit igazán szeretnek. Ad át édesapámnak az üdvözletemet. Minden fizetségemet haza küldöm nektek, emiatt nem kell aggódnotok.
-         Aranyból van a szíved, gyermekem. – mondta anyám, majd szorosan átölelt. Hallottam, hogy hallkan szipog a vállamon, ezért nyugtatásképpen a hátát simogattam.
-         Nem lesz semmi baj. Ne aggódjatok. – mondtam anyámnak, majd elléptem tőle, és meghajoltam előtte derékszögben, hogy kifejezzem felé tiszteletemet. Megfordultam, és Suga felé indultam, aki már türelmetlenül várt rám, hogy bevezethessen egy olyan világba, ahova csak nagyon keveseknek adatik meg belépni.
 
Sziasztok!😃Nos, egy teljesen új sztorival érkeztem, annak is az első részével. Nagyon izgatott vagyok miatta.☺ Remélem, hogy ezt is szeretni fogjátok. Igyekszem gyakan hozni a részeket, bár a jelenlegi covid helyzet picit beleszól ebbe.😁 Helyesírási hibák előfordulhatnak benne. Remélem, hogy tetszett nektek. Legyen szép napotok/estétek!💜