A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯27.rész🏯

Kipihenten keltem reggel. Bár ezen egyáltalán nem csodálkozok, hiszen előző este Yoongival eléggé lefárasztottuk egymást. Yoongi karjai körém voltak fonódva. Biztos, hogy a bal karja teljesen el lesz zsibbadva, hiszen kitudja mennyi ideje aludtunk így. Próbáltam minél óvatosabban kikászálódni az ágyból, nehogy Yoongit felkeltsem, de nem jártam sikerrel. Amint megmozdultam Yoongi szemei egyből kipattantak. Kissé ijesztő, ugyanakkor vicces is volt.
-          Jó reggelt. – dörmögte reggeli, rekedtes hangján.
-          Jó reggelt.
-          Miért nem fekszel vissza? Még korán van. – mondta Yoongi, miközben a szemeiből próbálta kidörzsölni a fáradtságot. Ránéztem a telefonomra, ami 9 órát mutatott. Meg vagy egy tucat nem fogadott hívást anyától és Chunghától.
-          Hajnal 9 óra van. – világosítottam fel, mire riadtan nézett rám.
-          9 óra? Basszus, Jaewa mindjárt itthon lesz. Anya negyed 10-re hozza vissza.

Yoongi villámgyorsan kiugrott az ágyból, és egyből a fürdőbe rohant rendbe tenni magát. Addig én írtam egy kör sms-t a többieknek, hogy jól vagyok, Yoonginál voltam, ne aggódjanak. Yoongi kapkodva rohangált a házban fel-alá, a konyhában próbált valami reggeli szerűséget előállítani, de csak annyit haladt vele, hogy mindent leejtett és össze vissza káromkodott. Oda mentem hozzá, es óvatosan a vállára simítottam, mire zavarodottan rám nézett.
-          Ezt inkább hagyd rám. Majd én megcsinálom. – mondtam neki mosolyogva, hátha ezzel kissé meg tudom nyugtatni, de épp az ellenkező hatást értem el nála.
-          Nagyszerű. Még ezt sem tudom megcsinálni. Egy kibaszott tojásrántottát sem tudok megcsinálni. Picsába! – túrt idegesen a hajába.
-          Hé, nyugi. Ez még nem a világ vége! Különben is én vagyok a nő, nekem kell főzni. – próbáltam egy kicsit oldani a feszültséget, de ez nem nagyon sikerült.
-          De én vagyok az apja! Mármint a nevelő apja. Nekem kellene gondoskodnom róla. Már ebben is kudarcot vallok...
-          Yoongi! Nem vallottál semmiben kudarcot! – mondtam neki, miközben a két tenyerem közé fogtam az arcát. – Próbálj megnyugodni, mert a lányod egyből kifogja szúrni, hogy feszült vagy. Menj, idd meg a kávédat, addig én megcsinálom a reggelit. – megcsókoltam, amibe ő belemosolygott, majd útjára engedtem.

A konyhapult úgy nézett ki, mint egy komplett csatatér. El nem tudom képzelni, hogy mit csinálhatott, ami miatt kiborította a tálból a felvert tojást. Feltakarítottam utána, majd neki láttam a reggeli tényleges elkészítésének. Mire elkészültem a tojásrántottával, Jaewa is betoppant.

-          Szia apu! – visította keresztül a házat. Keresztül szaladt a konyhán, és egyből Yoongihoz szaladt, aki felkapta a kislányt, majd szorosan magához ölelte, mire Jaewa felkacagott.
-          Szia hercegnőm! Jó volt mamával? – kérdezte tőle.
-          Igen, nagyon. Megnéztük az összes Barbie mesét. Kaptam csokit, meg kimentünk a játszótérre. Meg mama elvitt a játszóházba. – mesélte Jaewa boldogan az apjának.
-          Ez nagyon szuper! Ezek szerint jó érezted magadat. És melyik tetszett a legjobban?
-          A csoki.
-          A csoki? De hát azt többször is szoktál kapni. – mondta Yoongi értetlenül. Biztos vagyok benne, hogy Jaewa nem hétköznapi csokit kaphatott. Muszáj volt nevetnem rajtuk, annyira aranyosak voltak. Jaewa kíváncsian kapta fel a fejét a nevetésemre, majd miután realizálta, hogy én vagyok az, kimászott Yoongi karjai közül, majd boldogan szaladt oda hozzám.
-          Yoonah! Jaj, de jó! – visította a kislány, majd egyenesen a lábamnak szaladt, amit szorosan átölelt. Leguggoltam hozzá, minek következtében hozzám bújt és átölelt. Megpusziltam a fejét, mire felkuncogott.
-          Mondtam mamának, hogy te vagy az új anyukám, aminek ő is nagyon örült. És mikor lesz kistesóm? – kérdezte nagy, ártatlan szemekkel.
Sem én, sem Yoongi nem tudtunk egyből reagálni erre. Segítség kérően néztünk a másikra, de egyikünk sem tudta, hogy mit kellene mondanunk. Kissé el is pirultam, hiszen tegnap este pont a kistesón dolgoztunk...
-          Ööó, majd egyszer lesz, de nem most, kincsem. – mondta Yoongi. Az ő arca is hasonló színű volt, mint az enyém.
-          De miért? Én most szeretnék egy kistesót! Olyan jó lenne vele játszani, meg akkor tényleg olyanok lennénk, mint egy család... – mondta Jaewa pityeregve. Majd megszakadt a szívem, ahogyan a síró kislányt tartottam a karjaimban. Yoongi oda jött hozzánk, ő is leguggolt, majd átölelte Jaewat. Ketten tartottuk a kislányt.
-          Ne sírj, kincsem. Mi egy család vagyunk, és nagyon szeretünk téged. A mama is nagyon szeret, én is nagyon szeretlek téged. – mondta, majd könnyes szemmel, remegő ajkakkal rám nézett. – És Yoonah is nagyon szeret téged. Majd lesz kistesód, ne aggódj, de ettől függetlenül mi még egy család vagyunk. Oké?
-          Oké. – mondta a kislány szipogva. – Éhes vagyok.