A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯15.rész🏯

Szar idő van, legyünk őszinték. Szakad az eső, villámlik, sötét van, fúj a szél. Egy szóval ítéletidő tombol oda kint. Chungha próbált mindenféle furcsa, szerinte szórakoztató programot kitalálni, mint a tenyérjóslás, vagy teafűből megjósolni a jövőt, de egyik sem jött be nekem. Menthetetlen vagyok. Néha úgy érzem magamat, mint egy fiatal testbe zárt ezer éves lélek.

Minden értelmes sorozatot megnéztünk a Netflixen, megfőztünk, kitakarítottuk a konyhát, de egyik sem kötött le igazán. Annyi mindent csináltunk, én mégis unatkoztam.

Éppen a százezredik szappan operát néztük a tvben, mikor Minho  szokásához híven berontott hozzánk a szobába.
-         Lányok, van kedvetek átjönni velem Hoseokhoz? – kérdezte Minho izgatottan.
-         Ilyen időben én ki nem megyek az udvarra sem, nem hogy az utcára. - tiltakozott Chungha.
-         Van autó. – grimaszolta Minho. – Az előbb hívott át, pingpong meccset tartanak a srácokkal. Mondta, hogy titeket is hívjalak el. Szerintem jó buli lenne. – vigyorgott Minho.

Láttam Chunghan, hogy nem nagyon akar menni, de én szerettem volna. Szeretem a pingpongot, meg szeretnék minél többet megtudni Yoongiról, de erről senkinek sem kell tudnia. Annyira furcsa. Egyszerre taszít és vonz. Na meg az sem mellékes, hogy magamat is szeretném megérteni, hogy mégis mi tetszik benne. És ha ehhez az kell, hogy villámlás idején autóba üljek, akkor ez meg is fog történni.
-         Nekem van kedvem menni. Amúgy is régen pingpongoztam, és meg szeretek is. – mondtam nekik lazán.

Mind a ketten meglepődve néztek rám, főleg Chungha.
-         Pingpong, mi? – kérdezte Chungha mosolyogva. – Meg Yoongi, mi? – kacsintott rám, mire én csak megforgattam a szememet. Minho értetlenül nézett ránk.
-         Nem akarod tudni a húgod agymenéseit, hidd el nekem. – mondtam neki, majd elindultam össze készülődni, ami annyiból állt, hogy felvettem a cipőmet meg a kabátomat.

Chungha az egész út alatt furcsán méregetett, de nem mondtam neki semmit. Szerintem jobb, ha nem tudom, hogy mi jár a fejében. Hamar odaértünk Hoseok lakásához. Igazaból gyalog is jöhettünk volna, de a villámháborúban nem biztos, hogy szerencsés választás lett volna.

Hoseok nagyon megörült nekünk.
-         Lányok, de örülök, hogy itt vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ti is eljöttök. - lelkendezett Hoseok.
-         Kösz, hogy ennyire bízol bennünk. – mondta Chungha szemforgatva.
-         Szívesen. - nevetett a férfi.

A lakásba beljebb érve megpillantottuk a többieket, ahogy a kanapén ülnek, ugyanis a bejárati ajtóról egyből a nappaliba nyílt a belátás. Mindenki üdvözölt minket, egy embert kivéve, aki háttal állt nekünk: Yoongi. Lassan, komótosan fordult meg, mintha egy lassított felvételt néznénk, majd rám mosolygott. Chungha csak oldalba bökött, mire én csúnyán néztem rá.
-         Jól van srácok, akkor ideje játszanunk. Mondom a szabályokat. Páros meccseket játszunk, vagyis kettő játszik a kettő ellen. – mondta lelkesen Hoseok.
-         Szerintem mindenki tudja, hogy mit jelent a páros meccs. – zsörtölődött Yoongi.
-         Jól van, ne morogj már annyit. Egész nap pokróc hangulatod van. – mondta Hoseok, mire Yoongival együtt jóparunknak felszaladt a szemöldöke a homlokára.
-         Az meg mi? – kérdezte Namjoon értetlenül.
-         Amikor rossz, morgós kedved van. Az a pokróc hangulat. – magyarázta Hoseok.
-         Én még sohasem hallottam róla. Szerintem ilyen kifejezés nem is létezik. - mondta Namjoon elgondolkodva.
-         Jó, mindegy, annyira nem lényeg. Szóval páros meccseket játszunk, és nem tét nélkül. Az a páros, aki nyer, egy meglepetés ajándékot kap, amiről még csak annyit mondhatok, hogy a vidám parkban lehet beváltani. Szóval készen álltok? – kérdezte Hoseok lelkesen.
-         Igen. - Feleltük egyszerre.
-         Nagyszerű. Mondom a párokat, mert hogy ezt is én döntöm el. – vigyorodott el Hoseok önelégülten. - Namjoon és Jimin. Jin és Jungkook. Chungha és Taehyung. Yoonah és Yoongi. Minho és én. Kezdődjek a játék.

Meglepődtem, mikor kiderült, hogy Yoongival leszek egy csapatban. Kissé úgy érzem, hogy Chunghanak elég szépen benne volt a keze ebben, de lehet, hogy tévedek. Oldalra néztem, és Yoongi rám kacsintott. Ettől elpirultam, és inkább a pingpong asztalhoz mentem, hogy felvegyem az ütőmet.
-         Csak hogy tudd, itt én vagyok a helyi bajnok. – mondta Yoongi önelégülten. – Ugye tudod, hogy ez mit jelent? - kérdezte pimaszul.
-         Azt, hogy magyarral még sohasem játszottál, mert akkor nem csak helyi bajnok lennél. Ne a szád legyen nagy, hanem mutasd meg, hogy mit tudsz. – pimaszkodtam vele én is.
-         Itt mindenki előtt? Azt hittem, hogy te ennél visszafogottabb vagy. – vigyorgott rám sejtelmesen.
-         Mi? – kérdeztem vissza értetlenül.
-         Igen, mi. Te és én.

És ekkor esett le, hogy miről is beszél. Hát nem a pingpongról.
-         Yoongi! – szóltam rá erélyesen, majd vállon csaptam. Yoongi csak kinevetett, de azért a vállára simított.
-         A labdát üsd, ne engem.
-         Akkor viselkedj! – mondtam neki duzzogva, mire ismét csak jót kacagott rajtam.

🏯🏯🏯🏯🏯🏯🏯

Yoongival mi ketten nyertünk, aminek örültem is, meg nem is. Kettős érzésem volt vele kapcsolatban, meg is akartam ismerni, meg nem is. De hát elvégre ezért jöttem ide, és lehet, hogy több ilyen lehetőségem nem lesz.
 -         Én biztosan nem ülök fel semmilyen pörgő, forgó szarra. - mondta morogva Yoongi. Tényleg mindig morog, bár valahogy illik hozzá.
-         Nyugi haver, ilyenről szó sincs. – mondta nevetve Hoseok.

A pingpong után leültünk kajálni. Hoseok vagy egy egész hadseregnek elegendő pizza mennyiséget rendelt, amit az utolsó morzsáig elpusztítottunk. Nem is értem, hogy miért nem engedte, hogy mi is beszálljunk a költségekbe. Az órára néztem, és ekkor vettem észre, hogy már késő délután van, szinte este. Így elment volna az idő? Mindannyian jóízűen tömtük a fejünket, mikor Namjoon a Arany Kisasszony erdejéről kezdett el beszélni.
-         Tegnap olvastam egy cikket, miszerint az Arany Kisasszony erdejének gyógyító ereje van. Évente több tizezer ember érkezik külföldről és belföldről egyaránt, hogy megtapasztaljak az erdő varázs erejét. - mutatott idézőjeleket az ujjával. – Egyszer én is voltam ott, és tényleg olyan érzés volt, mintha valami csodás erő átjárt volna. Mintha sokkal jobban éreztem volna magamat, mintha a lelkem megkönnyebbült volna. – mondta Namjoon.
-         Ugye tudod miért? – kérdezte Yoongi, miközben rám nézett. Velem szemben foglalt helyet. Majdnem félrenyeltem a falatot a számban.
-         Az csak egy sima erdő, nem? – kérdezte Jungkook teli szájjal.
-         Nem igazán. A legenda szerint az Arany Sárkány király telepítette az erdőt a szerelme emlékére, akiről az erdőt is elnevezte. Az Arany Kisasszonyról. – mondta Namjoon.
-         Ez annyira hihetetlenül hangzik. – mondtam csodálkozva.
-         Mi?  Hogy annyira szeretsz valakit, hogy emléket állítasz neki, és ígéretet teszel arra, hogy a következő életedben is vele leszel? Szerintem van benne valami megmagyarázhatatlan báj.- mondta Yoongi, miközben végig a szemembe nézett. Kezdtem rosszul érezni magamat. Úgy nézett rám, mintha a lelkembe látna.

-         Bocsi, merre van a mosdó? – kérdeztem meg hirtelen Hoseoktól.
-         Majd én megmutatom. – mondta Yoongi, majd felállt és a kezét nyújtotta. Félénken elfogadtam, óvatosan a tenyerébe csúsztattam a tenyeremet, majd felálltam és követtem őt. Néma csendben mentünk, miközben úgy éreztem, hogy a tenyerem majd felgyullad. Megállított egy ajtó előtt, majd fejével az ajtó felé biccentett. Beléptem rajta, majd magamra zártam. Ennyit arról, hogy megpróbálom jobban megismerni. Egyből megmostam az arcomat hideg vízzel. Majd szétrobbant a fejem a sok gondolattól és érzelemtől. Miért nézett rám? Tudja? Ő is álmodott róla? Vajon tényleg igaz lenne? Annyira jó lenne megkérdezni tőle, de félek, hogy kinevetne vagy őrültnek nézne. Bárcsak válaszokat kapnék a kérdéseimre.