A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯23.rész🏯

Lázasan készülődtünk a Holdünnepségre Chungháékkal. Napok óta a kert kidekorálásával és az ünnepségre szánt ételek elkészítésével voltunk elfoglalva.  Számomra ismeretlen, eddig soha nem hallott ételeket készítettünk  Ez lesz az első igazi Holdünnepség, amit Koreában töltök. Otthon, Magyarországon is megszoktuk ünnepelni a családommal, de azért az mégsem ugyanaz.

Még sohasem maradtam annyit Chungháéknál, hogy itt vehessek részt ezen. Anya soha nem hagyta, mondván a legközelebbi szeretteiddel kell tölteni ezt az ünnepet. Mamám gyakran mesélt nekem erről gyerekkoromban. Mindig azt mondta, hogy a Holdünnep alatt minden egyes lélek, mely valaha a földön élt, ezen a napon visszatalál azokhoz, akiket a legjobban szeretett, aki után mindegyik életében vágyódni fog. Ha holdtöltekor egy kerek alakú tálban lévő vízbe nézel, akkor megláthatod az arcát. Mindig is szerettem volna kipróbálni, de anyám sose engedte. Szerinte ez csak ostoba legenda és badarság. Itt viszont nincsen anya, tehát végre kipróbálhatom. Már be is szereztem a kerek tálamat. Mondjuk nem volt nehéz, hiszen a keresztanyám konyhaszekrényéből vettem kölcsön. Chungha ki is nevetett, hogy biztosan abban is Yoongit fogom látni. Keresztanyám csak a fejét fogta, mondván Yoongi már mindenhol ott van. Vagy én alszok nála, vagy ő alszik nálunk. Szerencsére keresztanyám nem bánja. Azt mondta, elég jól és régóta ismeri Yoongit ahhoz, hogy tudja, mellette jó dolgom lesz. Ennek ellenére megkértem őt, hogy anyámnak ne szóljon erről egy szót sem. Tudom, hogy anyu azt szeretné, ha minél többet tudjak a koreai kultúráról, és inkább viselkedjek koreaiként, sem mint magyarként, de azt teljesen elutasítja, hogy koreai barátom legyen. Próbáltam erről többször is kérdezni, de mindig csak hárított, sosem válaszolt a kérdéseimre, amivel csak még jobban összezavart. Aput meg hiába kérdeztem, ő általában soha semmiről nem tud semmit.

Általában mindig azzal próbált meggyőzni hogy ő is azért ment egy magyar férfihoz, mert nem bírja elviselni a koreai férfiak viselkedését, mivel azok erőszakosan viselkednek a nőkkel. De hát papám is koreai! És sose viselkedett erőszakosan, sose bántott minket, még csak egy rossz szava se volt hozzánk. Nem is értem, hogy anyám miről beszélt, de persze ezt sem magyarázta meg. Miért is tette volna...

Még gyerekkoromban volt egy fiú barátom, Han, akivel idővel egymásba szerettünk, majd elkezdtünk randizgatni. Egészen jól alakult minden addig, amíg haza nem vittem bemutatni őt a szüleimnek. Anyám teljesen kiborult, a fiút elzavarta, engem meg megvert. Apám is próbálta meggyőzni, és leállítani, de szinte lehetetlen volt. Megtiltotta hogy akár csak egy korai fiú barátom is legyen. Egy darabig próbáltam megérteni és ellenkezni vele, de aztán rájöttem, hogy úgy sincs esélyem ellene. Többször próbáltam megérteni és megkérdezni az okát erről, de soha nem mondott konkrétumot, csak azt hogy, erőszakosak és nem akarja hogy bántsanak. De hát ennyi erővel bármelyik nemzetben lehet találni erőszakos embert. Ezért is kértem meg keresztanyámat, hogy ne szóljon anyámnak erről, mert biztos hogy ide jönne, és a szememet kaparná ki amiatt, hogy egy férfival egyáltalán szóba mertem állni, nemhogy még össze is jöttem vele. Pláne ha megtudná, hogy az eddig itt eltöltött két hónapomból másfél hónapot vele töltöttem. Arról már nem is beszélve, hogy van egy nevelt lánya. Biztos, hogy a hajamnál fogva rángatna vissza Magyarországra.

Már este 11 óra volt. Csak alig egy óránk volt hátra és végre a vendégeink elkezdtek megérkezni. A kertben mindenhol fehér asztalok, székek és terítők voltak, körbe apró fehér mécsesekkel, mert ez volt a szokás Chungha szerint, én meg hallgattam rá. Kissé olyan hatása volt már az egésznek, mintha tényleg a holdon lennénk. Chungha mellett ültem alig várva, hogy a férfi végre megérkezzen. Persze ő volt a legutolsó, aki ideért. Közben az unoka öcsém egyik haverja próbált minket el szórakoztatni. Bár ne tette volna!

-          Tudjátok melyik hód nem eszik fát? Hát a műhód! - Páran nevetek ezen, bár szerintem csak kényszerből. Én csak teljesen megsemmisülten néztem rá, hogy ezt tényleg komolyan gondolja e. – Várj! Tudok jobbat! - mondta. - Melyik az a hód, amelyik a föld körül kering? A műhód! Haha. - Jin élvezte a saját hülyeségét, de nekem már a fejem fájdult meg tőle.
-          Jól van, Jin, elég lesz – mondta Minho. Már nem csak nekem volt sok, de a többieknek is. Jin csak értetlenül nézett ránk.
-          Nincs humorérzéketek. Besavanyodtak vagytok, mint egy üvegnyi savanyú uborka. Olyanok vagytok, mint Yoongi. Nem értitek a poént. – pufogott Jin.
-          Már hogy ne érteném! – szólalt meg Yoongi a semmiből. Egyszer csak Jin mellett termett, majd átkarolta a vállát. – Értem én a poént, csak a szar vicceket nem. – mondta Jinnek, miközben rá kacsintott.
-          Jól van, Yoongi, inkább a barátnőddel foglalkozz és ne velem! – mondta neki Jin, majd lefejtette magáról Yoongi karjait, aki ezen csak nevetett. Lassan, komótosan elindult felém, majd hely hiánya miatt felállított, megcsókolt, majd beült a székembe, engem az ölébe ültetve. Kissé zavarba jöttem a tettétől. Tudom, hogy a többiek tudják, hogy együtt vagyunk, de ezt így premier plánba csinálni a többiek előtt... Senki nem szólt egy rossz szót sem Chunghát leszámítva.
-          Ha még 10 lépést megteszel, akkor találtál volna magadnak széket, és nem kellett volna Yoonaht kitúrnod a helyéről. – mondta neki Chungha bosszankodva.
-          Kitúrni? Pont, hogy most van a helyén, az ölemben. – vigyorgott Yoongi önelégülten.
-          Jézusom, ezt nem akarom tudni! – kiáltott fel Chungha. Én csak kinevettem őket. A hold lassan felkúszott az éjszakai égbolt közepére, és onnan ragyogott ránk. Meredten bámultam a holdat, mikor valaki megkocogtatta a vállamat. Chungha volt az, egy kerek tállal a kezében.
-          Készen állsz? – kérdezte.
-          Hogy magamat nézzem a víz tükrében? Simán. – mondtam vigyorogva.
-          Ti tényleg hisztek ebben? -  kérdezte Jin.
-          Nem tudom, hiszen még sohasem próbáltam. – mondtam Jinnek vállvonogatva. Yoongit arcon csókoltam, majd elindultunk Chunghaval a kert másik végébe. Volt ott egy kör, ami fehér teamécsesekből volt kirakva. Chungha a kezembe adta a tálat, majd felvette a sajátját a földről, és beleléptünk a körbe.
-          A neten azt írták, hogy a hold tükörképét kell nézni a vízben, és akkor jelenik meg annak az arca, akit az előző életedben a legjobban szerettél. – mondta Chungha.
-          És ha csak a saját arcomat fogom látni? – kérdeztem nevetve.
-          Akkor magadat szeretted a legjobban. – mondta Chungha nevetve. – Készen állsz?
-          Én igen.
-          Akkor kezdjük.

Belenéztem a tálba, aminek a közepén a telihold tükörképe nézett vissza rám. Biztosan viccesen nézhettünk ki, hogy egy tálnyi vizet szuggerálunk. Nem igazán akart változni a hold képe, bár nem tudom, hogy mégis mit vártam. Mégis hogy lehetne igaz? Egyszer csak a hold tükörképét arany fénysugár vette körül. Az arany fény elkezdett megnyúlni, mint ha haj lenne. A hold többi részéből pedig egy arc kezdet formálódni. Azt hittem, hogy eldobom a tálat a kezemből, annyira ijesztőnek hatott. Meredten néztem a vizet, amiben egy férfi arca kezdett formálódni. Hosszú, aranyszínű haja volt, a feje tetején korona. Az arcvonásai ismerősek voltak. Nem tudtam először hova tenni, aztán rájöttem, hogy Yoongira hasonlít. Jót nevettem magamban, hogy előző életemben, egy olyan valakit szerettem a tál víz szerint, aki hasonlít Yoongira, hosszú aranyszőke haja volt, és valami uralkodó féleség lehetett. Uralkodó... A mosoly abban a pillanatban lehervadt az arcomról, amint tudatosult bennem, hogy mit is látok. Az Arany Sárkányt. Alig akartam hinni a szememnek. Ez nem lehet igaz! Biztosan csak hallucinálok! Hogy a francba lehet igaz a legenda? Hogy? Mindig volt bennem kétely az Arany Sárkány és az Arany Kisasszony legendájával kapcsolatban, de most az eddig létező összes kételyem elszállt. Tényleg mi vagyunk azok.

Könnyeim utat találtak maguknak, és úgy reszkettem, hogy a tál kiesett a kezemből. Nem bírtam már tovább tartani. Megfordultam, hogy kilépjek a körből, de ott volt mögöttem Yoongi. Egy kedves mosollyal az arcán nézett rám.
-          Mi a baj? – kérdezte, miközben a kezét nyújtotta felém, hogy el ne essek, miközben a lábamat átemelem a gyertyák felett.
-          Nincs semmi baj, csak.. igazából én sem tudom, hogy miért pityergek. - Mondtam neki, majd szoros ölelésbe vontuk egymást.
-          Kit láttál? – kérdezte.
-          Téged. Császárként. – mondtam neki hüppögve.
-          Mondtam neked, hogy visszatérek hozzád. – dörmögte a fülembe, mire még szorosabban öleltem. Betartotta az igéretét.

Helyesírási hibákért elnézést! 😀