A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯31.rész🏯

Ismét a királyi palotában találtam magamat. Jaewa otthon maradt Yoongi anyukájával. Már korán reggel nagyon izgatott volt valami miatt. Hiába próbáltam meg kicsikarni belőle, hogy mi miatt ilyen izgatott, nem árulta el. Biztos vagyok benne, hogy tud valami olyanról, ami miatt nekem is izgatottnak kellene lennem.

A kastély falai között sétálva kissé olyan volt, mintha vissza mentem volna az időben. Már az első alkalomkor is olyan volt, mintha ismerném a kastély összes falát. Otthonosan mozogtam az ódon falak között. Bár, ha úgy nézzük, akkor én nagyon is ismerem ezeket a falakat, hiszen az előző életemben nem csak itt éltem, de én is díszítettem ki.

Valamikor régen, mikor még királyság volt Koreában, a király egy festőlányt hívatott az udvarába. A szülei ezt nehezményezték, hiszen a sajátjukéhoz hasonló földműves életet képzeltek el neki is. Azt szerették volna, ha hozzá megy egy földműveshez, lesz saját földjük, a lány gyerekeket szül, és otthon a ház körüli dolgokkal fog foglalatoskodni. De a lány nem ezt akarta. Ő inkább kijárt a helyi piacra a saját festményeit árulni, amikre maga a király, Korea rettegett királya, az Arany Sárkány is felfigyelt. Így történhetett az, hogy ezzel nem csak a lány, de a saját életét is örökre megváltoztatta a király. Csak egy egyszerű paraszt lány volt, de a királynak ő volt a minden. Nos, ez a lány én voltam, a király pedig Yoongi.

A sors sokszor furcsa játékot űz az emberek életével, amit nem sokszor értünk. Talán a halálunkkor értelmet nyer, de ez sem biztos. Hiszen mégis mi értelme lenne annak, ha két lelket évszázadokra elválaszt egymástól, majd újra összekovácsolja őket? Mielőtt idén nyáron Koreába jöttem volna, már hónapokkal előtte Yoongiról, pontosabban az Arany Sárkányról álmodtam. Minden álmom annyira valósághű volt, annyira igazinak tűnt. Sokáig azt hittem, hogy valami lelki bajom van, de mint később kiderült a bajom valójában Yoongi hiánya volt. Rengeteg szerelmem, barátom volt már, de egyiknél sem éreztem azt, hogy ők lennének az igaziak. Mindig kerestem valamit, amit egyszerűen nem leltem meg bennük. Egyiknél sem volt meg az a mérhetetlen biztonságérzet és nyugalom, mint Yoonginál.

A kezdeti bizonytalanság ellenére benne és mellette ezeket mind megleltem. De még többet is. Sohasem hittem volna, hogy valakihez annyira ragaszkodsz és tartozol, hogy szinte eggyé váltok. Yoonginál ezt éreztem. Amint el kezdtünk közeledni egymáshoz, tudtam, hogy ő az. Tudtam, hogy ő az enyém, én pedig az övé vagyok. Az a feltétel nélküli szeretet, ami kettőnk között alakult ki, szinte leírhatatlanul gyönyörű volt. Majd bajt baj követett. Mintha a sors tesztelni akart volna minket, hogy elég kitartóak vagyunk e, ha a másikról van szó. Először anyám ellenségeskedett velünk, majd fény derült az átokra. Borzasztóan megijedtem, hiszen nem akartam elveszíteni őt. Örökre vele akartam maradni, és szeretni őt. De nem tehettem meg ezt áldozat nélkül. Tudtam, ha együtt maradunk, annak tragédia lesz a vége. Ami sajnos bekövetkezett. Hiába hagytam el, hiába mentem tőle távol, a sors úgy gondolta, hogy egyikünk még sem volt elég kitartó, ezért elveszi Yoongit tőlem. Azt hittem, hogy bele halok a fájdalomba, mikor közölték velem az intenzív osztályon, hogy Yoongit aznap már negyedjére élesztették újra, ami ugyan sikerült, de a szíve és a teste már teljesen legyengült. Még egy szívleállást már nem élne túl. Amint ezt az orvos kimondta, a gépek újra sípolni kezdtek. Yoongi szíve ismét leállt. Tudtam, hogy el kell engednem őt örökre. Egy másik életben talán kapunk egy újabb lehetőséget...

🏯🏯🏯🏯🏯🏯🏯

Most itt állok a királyi pár sírhelyénél, ami tele van ültetve holdvirággal, a mi virágunkkal, ami a szerelmünket és a családunkat szimbolizálja. Azt mondják, hogy minden vég a kezdete valami újnak, és hogy minden vég erőt ad egy új kezdethez. Én elvesztettem minden erőmet azon az ominózus estén. Akkor ott én is meghaltam, és ma már egy teljesen más Yoonah van a helyében, mint aki akkor voltam. Azon az estén Yoongival együtt én is meghaltam...

🏯🏯🏯🏯🏯🏯🏯

Délután öt óra van. Én már itt vagyok, de ő még nincs. Kicsit még járkáltam a kertben, míg rá vártam. Ma jött haza Japánból 2 hét után. Nem is értem, hogy miért itt a sírkertben akar velem találkozni. Ennél számtalan alkalmasabb hely létezik ere, de ő tudja. Szépen sütött a nap a hideg decemberi idő ellenére. Jó vastagon felöltöztem, hogy nehogy megfázzon a baba, ennek ellenére így is megéreztem a két kart, ami hátulról átölelt, majd a hasamat kezdte el simogatni. Több száz év után is egyetlen érintésből képes vagyok felismerni a tulajdonosát. Lassan megfordultam, majd megöleltem és hozzá bújtam. Szorosan átölelt, és immár a hátamat simogatta.

-         Szia! – dörmögte bele fülembe.

-         Szia! – leheltem nyakára.

-         Annyira hiányoztál. Minden nap kínszenvedés volt nélküled. – mondta, mire elmosolyodtam.

-         Ugyan már! Hónapokig, sőt, évekig voltál nélkülem. – mondtam neki, mire ő csak a szemeit forgatta.

-         Az más, akkor még nem tudtam, hogy te hiányzol az életemből. Pontosabban ti. – simított rá a hasamra -  Istenem, el sem hiszem, hogy ötször kellett meghalnom ahhoz, hogy veletek lehessek. – mondta Yoongi. – Igazságos ez egyáltalán?

-         Az átok arról szól, hogy az egyikünk meghal. – mondtam neki. Yoonginak a szíve a baleset napján ötször állt le. Az orvosok megpróbáltak mindent megtenni érte, mégis az ötödik újra élesztés sikertelen volt. Másfél óra után sem volt szívhang, ezért lekapcsolták őt a gépekről. Még utoljára bemehettem hozzá elbúcsúzni. Emlékszem, hogy sírva borultam a mellkasára és úgy zokogtam, hogy azt szerintem az egész kórház hallotta. Akkor, ott mindennek vége lett. Már eszembe jutottak olyan őrült gondolatok is, hogy ha nem lennék terhes, akkor utána mennék. Majd egyszer csak meghallottam egy aprócska szívhangot. Azt hittem, hogy rosszul hallok, ezért azonnal szóltam egy orvosnak, aki azonnal meg is nézte. Értetlenül állt felette, hiszen halott volt, de mégis élt. Meghalt, de visszatért hozzám.

-         Amit én meg is tettem. A következő négy életünkben már nyugi lesz, mert én már előre meghaltam. – mondta nevetve, amin muszáj volt mosolyognom. Morbid volt, de én láttam a szép oldalát is. – Sose fogom elfelejteni, ahogyan a kómából felkelve egyből letámadtál, hogy miért mentem utánad. Annyira mérges voltál, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy inkább vissza megyek Koreába. Az emberek többsége örül annak, ha meglátogatja a párja. – mondta nevetve.

-         Én örültem neked, csak annak nem, hogy meghaltál. – mondtam neki védekezően. – Annak nem örültem, hogy annak ellenére utánam jöttél, hogy tudtad, ennek milyen következményei lesznek. Nem véletlenül hagytalak el. Hidd el, majd belepusztultam, úgy fájt. De muszáj volt ezt tennem. – mondtam neki, miközben egy könnycsepp végig folyt az arcomon, amit Yoongi azonnal le is törölt. Még mindig fájt ez az emlék.

-         Tudom. Tudom, hogy ezt kellett tenned. És emiatt nagyon is büszke vagyok rád. – mondta, majd megcsókolt. – De azért tényleg örültél nekem, ugye?

-         Persze, hogy örültem! Hiszen te vagy a szerelmem! Neked mindig örülök! – mondtam neki, mire önelégülten és büszkén mosolygott rám.

-         Még jó. Főleg, hogy nekem is te vagy a szerelmem. De visszatértem hozzád. És többé nem is foglak elhagyni. Itt maradok veletek örökre. Itt leszek veled, Jaewaval és a fiunkkal. Soha többé nem választhat szét minket senki és semmi. – mondta, majd ott a sírkertben féltérdre ereszkedett előttem, majd elővett egy apró dobozkát, amit felém tartva kinyitott. A szívem kihagyott egy ütemet, majd örült sebeséggel kezdett el száguldani.

-         Yoonah, megtisztelnél vele, hogy ebben az életben is lennél a feleségem? Lennél még egyszer a feleségem? – kérdezte. Annyira izgult, hogy úgy remegett, hogy majd kiesett a dobozka a kezéből. Aranyos volt. Nem kellett a válaszon gondolkodnom, hiszen már régóta tudom azt.

-         Ezerszer is!

Helyesírási hibákért elnézést!😁