A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯5.rész🏯

Ezen a helyen még sohasem jártam. Percek óta sétáltunk, de semmi sem volt ismerős. Mindenhol színpompás virágok voltak, de ember sehol. A hely egyszerre volt megnyugtató, ugyanakkor kissé félelmetes is. Nem féltem Sugától, bíztam benne, de kissé furcsa volt vele kettesben kézen fogva sétálni. Bevallom, jól esett, hogy fogta a kezemet, holott ezt nem szabadna. És a nagyobb baj azzal van, hogy már az első pillanattól kezdve tetszik nekem. Igen, bevallom. Soha sem akartam senkihez sem vonzódni, mert felesleges béklyónak tartom, ha egy nő egy férfihoz tartozik, de hozzá szívesen tartoznék. Nem tudom, hogy mi váltotta ezt ki belőlem. Talán az, hogy másképpen beszél velem. Vagy ahogyan rám néz. Vagy ahogyan velem viselkedik. Nem akar megváltoztatni, elfogad olyannak, amilyen vagyok. Nem tudom. De az biztos, hogy ennek nem szabadna igy lennie. Hiszen ki hallott már olyat, hogy egy szegény paraszt lány és egy királyi tanácsos...

-         Hahó, Yoonah! Itt vagyunk. – integetett Suga az arcom előtt mosolyogva.

-         Tessék? – néztem rá értetlenül. Hirtelen zökkentett ki a gondolataimból.

-         Itt vagyunk. Megérkeztünk. Min gondolkodtál el ennyire? – kérdezte sunyin mosolyogva, mintha tudná, hogy min gondolkodtam.

-         Jobb, ha azt nem tudod. – mosolyogtam rá félénken. Kissé zavarba jöttem, ezért inkább elnéztem róla. De ami a szemem elé tárult, attól még a lélegzetem is elállt. Egy apró vízesés lábánál voltunk, ahol a földre, a tavacska mellé plédekre meg volt terítve. Ez most...

-         Gondoltam éhes vagy. – válaszolt a kimondatlan kérdésemre -  Meg amúgy is pihenned kell. Túl sokat dolgozol. Bár a pontos kifejezés inkább a túl hajszolod magad lenne, de érted.

-         Ezt...nekem? Nekünk? – kérdeztem tőle csodálkozva.

-         Igen. A napokban sok dolgom volt, ezért nem tudtam veled annyi időt tölteni, amennyit szerettem volna. De most van lehetőségünk. – mondta, miközben végig simított az arcomon, amitől ismét elpirultam.

-         De miért?

-         Mert kedvellek Yoonah, azért. Mert más vagy. Mert mersz önmagad lenni, és nem a hasznot lesni. Ez olyan kincs, ami a birodalmam legnagyobb kincse.

Közelebb lépett hozzám, majd a derekamat óvatosan átölelve közelebb húzott magához. Finoman a vállaira tettem a két kezemet és próbáltam magamat eltolni tőle, de nem engedte.

-         Nekünk ezt nem szabad! – mondtam kétségbeesetten. Tudtam, mire készül. Szerettem volna, de nekünk ez tilos.

-         Én döntöm el, hogy kinek mit szabad és mit nem. – mondta, majd lágyan megcsókolt.

Mintha tűz lobant volna a testemben olyan melegség járt át. Nem volt követelőző, nagyon finoman csókolt, én mégis úgy éreztem, hogy menten összeesek. És nem azért mert rossz volt. Suga elvette az első csókomat, de nem bánom. Soha nem hittem volna, hogy valakit meg csókolni, aki tetszik neked ennyire varázslatos érzés. Mintha a fellegek felett lebegnék. Lassan elvált tőlem, aminek én egyáltalán nem örültem.

-          Gyere együnk, elvégre ezért jöttünk. – mondta mosolyogva, majd a plédekhez vezetett.

                       🏯🏯🏯🏯

Harmadik fél szemszöge:

Yoonah egész éjszaka a falfestményen dolgozott, egy szemhunyásnyit sem aludt. Már ébredezett a kert körülötte. A madarak ismét csicseregtek, a nap aranyfénye beragyogott mindent. Az arany fény lágyan kúszott a lány arcara, aminek a melegsége egy halovány mosolyt csalt az arcára. Sóhajtva letette az ecsetet, majd a homlokát megtörölve leült a székre, és csak nézte az eget. Ez mindig erőt adott neki, ha úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Kiskorában az édesanyja tanította ezt neki. Mindig azt mondta, ha úgy érzi, hogy nem bírja tovább, akkor csak nézzen fel az égre, hiszen az égbolt néha elfeketedik, viharossá válik, de a végén mindig kitisztul. Merítsen ebből erőt. Így is tett. Akárhányszor került nehéz helyzetbe, mindig az égre nézett, ami megnyugtatta a lelkét. Percek óta ült a széken és az eget bámulta, mikor Suga megérkezett hozzá. Yoonah annyira fáradt volt, hogy észre sem vette a férfit. Suga letérdelt mellé, és finoman a térdére simított, amitől a lány hirtelen összerezzent.
 
 
-         Ne haragudj, nem akartalak megzavarni, de nem reagáltál. Minden rendben van? – kérdezte a férfi aggódva.

-         Persze, csak kicsit fáradt vagyok. – mosolygott rá a férfira a lány fáradtan.

-         Mióta vagy itt kint?
 
-         Igazaból haza sem mentem. Egész este a festményen dolgoztam. Mar majdnem készen vagyok vele. Megnézed?
 
-         Yoonah! Te nem aludtál semmit?
 
-         Nem.
 
-         Ilyet ne csinálj többet! Nem tesz jót neked!
 
-         Tudom. De a királynak szüksége van a kertre. Muszáj minél előbb befejeznem. Szüksége van a pihenésre. – mondta Yoonah, miközben egy hatalmasat ásított.
 
-         Jaj, te lány. Aranyból van a szíved. Csak nehogy ez okozza egyszer a vesztedet.
 
-         Nem fogja, ne aggódj. – mosolyodott el a lány.
 
-         Gyere, muszáj pihenned. Ha magadtól nem megy, akkor majd én segítek.
 
-         De a festmény...
 
-         Majd később befejezed. Egyszer már voltunk itt, de te nem tanultál belőle semmit. Hihetetlen. Na, addd a kezed.
 
Yoonah megfogta Suga kezét, majd felállt a székről. A fáradtságtól és a kimerültségtől viszont megszédült. Elvesztette az egyensúlyát. Majdnem elesett, de Suga utána kapott, és megtartotta. A lány hálásan nézett rá.
 
-         Ne haragudj. Tényleg pihennem kellett volna. – mondta a lány bűnbánóan.
 
-         Ugye, hogy igazam van? – kérdezte Suga nevetve.
 
-         Igen.
 
Suga a lányt az ölébe kapta, és igy vitte el a szállásáig, amitől a lány megdöbbent és zavarba jött.
 
-         Suga! Ha valaki ezt meglatja, nekünk végünk!
 
-         Nyugodj meg. Csak rosszul vagy én pedig segítek neked. Különben is ki merne kikezdeni a király legfőbb bizalmasával? Ne aggódj, inkább pihenj.
 
Az útjuk további része némán telt. Mikor a lány szállására értek Suga kinyitotta az ajtót, és egyenesen az ágyhoz sétált. Óvatosan letette a lányt az ágyra. Ott akarta hagyni, de a lány a keze után kapott.
 
-         Nem vagyok fáradt. Nem fogok tudni aludni. - mondta Yoonah, miközben őzike szemeket meresztett Sugára.
 
-         Az előbb még majdnem összeestél. Szerintem nagyon is fáradt vagy.
 
 
-         De most már nem. Úgy érzem, mintha minden fáradtságom elszállt volna.
 
-         Csak nem miattam?
 
 
-         Nem. – mondta a lány elpirulva.

Suga a két keze közé fogta a lány arcát, majd felemelte, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. Szinte elvesztek egymás tekintetében. Suga a jobb hüvelykujjával lágyan végig simított a lány alsó ajkán, majd lassan rá hajolt az ajkaira. Finoman, lágyan csókolta. Nem akarta a lányt megijeszteni. Yoonah eleinte azt sem tudta, hogy miképp reagáljon, majd ő is visszacsókolt. Suga szerelmesen mosolyogva vált el tőle, majd homlokon csókolta a lányt. Yoonah nem mert rá nézni, annyira zavarban volt.
 
-         Ha gondolod, segíthetek elaludni. Persze csak ha szeretnéd.
 
 
A lány nem szólt semmit, csak egy aprót bólintott. Suga ismét homlokon csókolta, majd szorosan átölelte, és eldőlt vele. Folyamatosan a homlokát csókolgatta és a hátát simogatta, mire Yoonah elaludt. Suga tudta, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie, mert beláthatatlan következményei lehetnek, de már nagyon vágyott a lány csókjára. Szerelmes volt. Most először az életében. És ennek a szerelemnek minden percét szerette volna kiélvezni, mert egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy csak Yoonah tartja egyben.

Helyesírási hibákért elnézést!😁