A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯17.rész🏯

Napok teltek el, mióta visszajöttünk a vidám parkból. Azóta nem beszéltem senkivel. Sem Chunghaval, sem a kereszt anyámmal, de még Yoongival sem. Chunghaval ellentétben Yoongi nem is keresett. Mintha felszívódott volna. De jobb is ez így. Nem is igazán akarom látni őt.

Teljesen megrémített, amit a jós mondott. Mintha az álmaimba látott volna, ami persze teljességgel lehetetlen. Vagy legalábbis azt gondoltam. Hallani egy másik ember szájából azt, amit éjjelente álmodok... Sajnos senkinek sem mondhatom el, hogy mi is bánt valójában. Mindenki csak bolondnak nézne. Ezt egyedül Yoongival tudnám megbeszélni, de vele meg nem szeretnék. Biztosan ő is kinevetne. Úgy érzem, hogy sarokba lettem szorítva. Ebből nincs kiút. Vagy, ami mégis lenne, az meg járhatatlan.

🏯🏯🏯🏯🏯🏯🏯

Már egy hete, hogy be zárkóztam a szobámba. Még mindig nem igazán beszélek senkivel, és enni sem eszek. Néha úgy érzem, hogy lassan elfogyok.  Az ajtó kinyílt és Chungha jött be rajta egy nagy tányérnyi kajával. Némán leült mellém az ágyra, és csak nézett. Percekig így maradtunk csendben, majd végül megtörte azt.

-         Mondd, meddig akarsz még némaságba burkolózni? Mi a franc történt ott a vidám parkban? – kérdezte, de új szokásomhoz híven nem válaszoltam.

-         Yoonah, meddig  akarod ezt folytatni? Ha nem mondod, el, hogy mi a baj, akkor én sem fogok tudni segíteni neked. Kérlek. Yoonah.

Hosszas csend következett, míg a válaszolás lehetőségét fontolgattam. A harmadik mély sóhajom után úgy döntöttem, hogy ideje megtörnöm a csendet.

-         Haza akarok menni. – mondtam elhaló hangon.

-         De hát miért? Eddig olyan jó volt minden. Yoongival történt valami? – kérdezte aggodva.

-         Ha elmondanám az igazat, bolondnak néznél. Még nekem is képtelenség elhinni, nem hogy másnak.

-         Azért csak mond el. Adjunk neki egy esélyt. Lehet, hogy nem is annyira képtelenség, mint ahogyan azt gondolod. – mondta, majd biztatás képpen a kezemre fogott.

-         De ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. – néztem rá könyörgően.

-         Megígérem. – mondta lelkesen.

-         A jóshoz mentünk, és a múltunkról kezdett el beszélni. Azt mondta, hogy Yoongi volt az Arany Sárkány, én meg az Arany Kisasszony. Szerinte mi ennek a két embernek a reinkarnációi vagyunk. Azért születtünk újra, hogy ismét együtt legyünk. Én ezt nem értem. Annyi az egybeesés az álmaimmal. Már meséltem neked, hogy néha Yoongiról álmodok, mintha ő lenne az Arany Sárkány. Nem tudom, össze vagyok zavarodva, és össze vissza beszélek. – mondtam, majd az arcomat a tenyereimbe temettem.

-         Szóval ezért akarsz hazamenni? – kérdezte Chungha. Nem válaszoltam, csak bólogattam. – Beszéltél erről vele azóta? – nemlegesen megráztam a fejemet. – Yoonah! Miért dugod homokba a fejedet? Beszélned kellene vele erről. – mondta dorgálóan.

-          De mégis mit mondhatnék neki? – kérdeztem kétségbeesetten.

-         Mondj el neki mindent. Nézd, oka van annak, hogy vele álmodtál, és egy idegen, egy harmadik fél szerint ez a múltatok. Sok minden van, amit a tudomány ma még nem képes megmagyarázni, de soha sem lehet tudni. Mi van akkor, ha ez igaz? Mi van akkor, ha ő is álmodott veled? Mi van akkor, ha ő is ugyanúgy szenved, mint te? Én a helyedben megkeresném és beszélnék vele. Ennél rosszabb már úgysem lehet, hiszen most se nagyon beszéltek.