A Hold gyermekei (Yoongi ff)

🏯25.rész🏯

Egy apró szobában voltam, aminek fehér falai voltak. Az ablakon kinézve egy gyönyörű kertre láttam rá. Tele volt holdvirágokkal, a kedvenc virágommal. Egyszerűen gyönyörű volt. Halk baba sírást hallottam a hátam mögül. Lassan megfordultam, de bár ne tettem volna. Egy nő feküdt az ágyon vérbe fagyva. A szívéből egy tőr állt ki. Egy kisbaba volt a karjaiban, aki nagyon sírt. A borzasztó látványra felsikoltottam. Csak az én hangomtól volt hangos a szoba. A sokktól észre sem vettem a díszes ruhás nőt, aki az ágy mellett állt. Tiszta vér volt a keze. A félelemtől teljesen a falhoz lapultam. Rettegtem, hogy a nő engem is megfog ölni, még a lélegzetemet is vissza fojtottam, nehogy észrevegyenn. Azon csodálkoztam, hogy eddig nem vett észre.

-          Megérdemled, te ribanc! Azt hitted, hogy elveheted tőlem a férjemet? Soha sem leszel te a királyné! A királyné én vagyok! Én vagyok az Arany Sárkány királynéja, te korcs! – üvöltötte a nő. Arany Sárkány?

A nő hirtelen megijedt valamitől, majd sietősen távozott a helyiségből. Egyszer sem nézett rám. Oda léptem az ágyhoz, ahol a kisbaba még mindig sírt. Jobban megnéztem a nő arcát, és lesokkolt. Én voltam az. Holtan feküdtem az ágyon, egy tőrrel a szívemben. Én voltam az, csak ősi, díszes koreai ruhában. Mintha nemes lettem volna. Azt hittem, hogy elhányom magamat, annyira rosszul lettem. Arany Sárkány? Ha ez a nő az Arany Sárkányról beszélt, ráadásul olyan, mintha a Min dinasztia idején lennénk...Könnyes szemmel néztem magamra és a kisbabára. Changbin. Gyönyörű kisfiú. Gyönyörű. Tiszta apja. Olyan, mint... Ekkor kivágódott az ajtó, és egy aranyszőke hajú, díszes ruhájú férfi rontott be. Az arca olyan volt, mint Yoongié.

-          Yoonah! – üvöltötte földöntúli hangon. – Yoonah! Ne hagyj el, kérlek. – sírva borult a holttestemre. Keservesen zokogott. – Ne hagyj el, szerelmem! Ne hagyj el minket! Ne hagyj el... – a férfi keservesen sírt. A szívem belefacsarodott a látványba, pedig én haltam meg.

Hirtelen fekete örvény keletkezett körülöttem, ami kiszakított a szobából. Annyit még láttam, hogy Yoongi felveszi Changbint és sírva magához szorítja. A következő kép, ami elém tárult, az volt, hogy a nőt, aki megölt engem, Yoongi vallatja.
-          Miért tetted? – kérdezte az Arany Sárkány, miközben a nőt fojtogatta.
-          Azt hitted, hogy a megaláztatás után hagyni fogom, hogy boldog légy? Én vagyok az első feleséged, engem kell szeretned! Hogy süllyedhettél annyira mélyre, hogy egy egyszerű paraszti származású festő elcsavarja a fejedet? Te tényleg elhiszed, hogy az a fattyú a te gyereked? Túl sokat volt az öcséddel, miközben te távol voltál...
Yoonginak láthatólag elfogyott a türelme, ugyanis egy hatalmas pofont kevert le neki. Majd még egyet és még egyet.
-          Changbin az én gyerekem. Taehyung azért volt vele, mert én erre kértem. Tudtam, hogy bántani akarod, ezért rendeltem mellé.
-          Mégis mire mentél vele? Meghalt. – mondta nevetve a nő.
-          Mit számít az? Ő szeret engem, én szeretem őt, ezt senki sem veheti el tőlünk, még te sem. A mi szerelmünk annyira erős és őszinte, hogy a következő életünkben is együtt leszünk. – mondta Yoongi szinte hörögve. -  Megölhetted, de én akkor is az övé vagyok, ő pedig az enyém. Örökre.
-          Undorító mocskok vagytok! Annyira nyálas, ahogyan az örökké tartó szerelemről beszélsz. De tudd meg Min Yoongi, jóslok neked. Megjóslom, hogy a lelketek újá fog születni, de az övé más földrészen fog megszületni. Sokáig nem fogtok tudni a másikról, de egymásra fogtok találni. És mielőtt komolyabbra fordulhatnának a dolgok, az egyikőtök megfog halni. Megátkozlak. Megátkozlak titeket!

Sikoltozva keltem fel. Úgy izzadtam, mint egy ló, a szívem úgy kalimpált, mintha egy maratont futottam volna. Körbe néztem, és a szobámban voltam az unokatesóméknál. Anya kétségbeesetten ült az ágyam szélén. Anya riadtan és rémülten nézett rám. Megpróbált az arcomra simítani, de én csak a falhoz hátráltam ijedten. A takarót magam elé tartottam, hogy még csak véletlenül se tudjon hozzám érni. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, de elkezdtem sírni.