Unknown - Taekook | Befejezett |

32. fejezet

Szemeimet becsukva, hajtottam le a fejem, majd a szobát hátra hagyva indultam el Jungkook irodája felé. A hatalmas ajtót kinyitva lépdeltem el az íróasztal mögé, a fiók fekete vasát megfogva húztam ki a szerződésekkel teli rekeszt. Táskámat arrébb dobva kerestem ki saját dokumentumomat, majd kezembe fogva ültem le a puha székre. Papírokat az asztalra dobva könyököltem fel, majd szemeiből lassan elindultak szomorúságom megtestesítői. Könnyeim lassan folytak végig arcomon, majd csöppentek le a bűnös tintával itatott lapra. Minden egy kibaszott szerződés miatt van.

Azt hittem már sok mindent megkaptam az élettől, de ma mégis tapasztaltam egy új dolgot. Úgy érzem, hogy a bennem létrejött lelki fájdalomra nincsen orvosság. Kezeimet ökölbe szorítva sírtam fel még hangosabban, majd a papírokat kezeimbe fogva téptem szét őket kisebbnél kisebb darabokra. Ahogy tudtam csak téptem, evvel apróbb boldogságot okozva széttört szívemnek. Rájöttem, hogy a fájdalom egy uzsorás, aminek semmivel sem tudod visszafizetni az adósságot, ami jelen esetben nálam beláthatatlan összeg lenne.

- Taehyung! - szólalt meg valaki az ajtóból. Tekintetemet feljebb vezetve néztem egyenesen Jungkook fekete szemeibe, amiben kisebb félelmet véltem felfedezni.

- Tudtam, hogy hiba volt a közeledbe kerülnöm - mondtam szomorúan, majd újra le hajtottam a fejem.

- Kérlek, ne mond ezt - mondta, majd lassan közeledett felém.

- Ne gyere többet a közelembe - morogtam, de ő mégsem állt meg. - Azt mondtam ne gyere a közelembe! - kiáltottam rá, mire megtorpant.

- Ne csináld ezt kérlek - hajtotta le a fejét.

- Mit Jungkook? Ne legyek kiakadva, én kurvára azt hittem, hogy minden rendben van. Azt hittem, hogy tetszem neked, hogy elég szép vagyok hozzád képest. Én... azt hittem, hogy elég vagyok neked, de úgy látszik nem  - töröltem le könnyeimet.

- Ezt nem értheted.

- Mit nem Jungkook? Nekem akkor miért nem lehetett volna más férfi rajtad kívül, mikor te rohadtul Jimint basztad bele az ágyba pár perccel ezelőtt, nekem miért szabtál határokat és szabályokat, mikor a saját elveidet sem tartod be? - mentem hozzá közelebb.

- Csak hadd magyarázzam meg - mondta magabiztosabb hangon.

- Ezen mit akarsz meggyarázni? Nem várom el, és nem vagyunk együtt. Úgy csinálsz mintha akkora probléma lenne neked, az én fájdalmam. Mióta érdekel ez téged? - néztem sötét szemeibe.

- Engem mindig is érdekelt Taehyung, csak nem mutattam ki - fogta meg volna a kezem, de elhúztam.

- Ne nézz kérlek hülyének - mondtam visszafojtva feltörni készülő sírásom. Éppen szólás nyitotta volna a száját, mikor megjelent a harmadik személy is a fehér falú irodában.

- Jungkook! - szólalt meg Jimin, majd ő is belépett. Könnyes szemekkel néztem fele farkas szemet, majd ő is lehajtotta a fejét.

- Miért Jimin? - kérdeztem elhaló hangon.

- Annyira sajnálom TaeTae - mondta halkan.

- Ne merj engem így hívni - mordultam rá. - Miért tetted Jimin, mikor kurvára tudtad, hogy milyen érzelmek cikáznak bennem? Minden egyes nap beszéltem neked erről, és te végig hallgattad az egészet mosolyogva, és még bátorítottál is. Úgy a szemembe hazudtál Jungkook-kal együtt, mint senki más eddigi életem során. Én végig hittem neked, mindneki elől megvédtelek, még a legjobb barátaim ellen is, hinnem kellet volna nekik - mosolyogtam el. - Látnom kellett volna azt ami a hátam mögött folyik. Belegondolva olyan nyilvánvaló volt. P.J? J.J? Nekem ez most komolyan nem tűnt fel? Hogy lehettem ekkora hülye? Hogy tudtam nektek így hinni? - kiáltottam el magam.