Unknown - Taekook | Befejezett |

Utószó

Arcomat az ég felé fordítva élvezem, ahogy a hideg esőcseppek sorban esnek rá arcomra, majd folynak végig bőrömön. Mint minden az eső is egyetlen egy cseppel kezdődött, mint a szerelem, egyetlen egy hormon miatt. Talán azért is szerettem meg az elmúlt években az esőt, mindent tisztára most. Fejemre húzva a fekete kapucnim indultam el a barátaim által kijelölt kávézó felé. Baekhyun és Chanyeol az évek múlásával ugyan úgy mellettem állnak, természetesen a Sope párossal együtt.

Lábaimat lassan szedve lépkedek az eső miatt kihalt utcán. Természetesen az emberek ilyenkor elhúzódnak, de nem tudják mit hagynak ki azzal, ha az eső alatt állva, minden gondolatod elmossa a csapadék. Nagyobb késztetést érzek arra, hogy telefonomat a kezembe véve nézzem meg, hogy mennyi az idő, de anélkül is tudtam, hogy iszonyúan nagy késésben vagyok. De ez mégsem érdekelt annyira, inkább nézelődtem, vagy lábaimat bámultam. Kabátom szerencsére teljesen vízálló, mint cipőm is, viszont a nadrágomat eléggé megviseli az idő. A megfelelő helyre érve, léptem be, amit egy kisebb csengő jelzett az ajtó felett. Barátaim mosolyogva integettek nekem, a sarokban lévő asztaltól, ahol már mind a négyen helyet foglaltak. Vissza intettem, majd egy mosollyal az arcomon, lépdeltem oda hozzájuk.

- Sziasztok! - köszöntem nekik, majd mindenkit sorban megölelve foglaltam helyet az ablak felöli oldalon. - Sokat késtem? - kérdeztem miközben kabátomat a szék támlájára akasztottam, hogy itt létem alatt teljesen lepörögjenek róla a cseppek.

- Majdnem fél órát, de esik az eső, tudtuk, hogy egyhamar nem fogsz megjelenni - mondta Hoseok mosolyogva. Szívemnek ezek az apró mondatok iszonyúan jól estek. Igaz, hogy még nem épültem fel teljesen lelkileg, de már sokkolta jobban vagyok.

- Bocsássatok meg, máskor ígérem nem kések el - mutattam fel kisujjam, mire mindannyian rám mosolyogtak.

- Nincs ezzel gond Taehyungie, megértjük - mondta Chanyeol, majd a karomra símított.

- Tudod Tae, nem véletlenül kértük azt, hogy találkozzunk pont ma. Szeretnénk veled beszélni valamiről pontosabban valakiről. Rólad - mondta Baekhyun.

- Nem értelek hyung - mondtam összehúzva szemöldökeim.

- Taehyung, miért nem mondod, hogy rosszul vagy? - kérdezte Hobi szomorúan.

- De hisz én jól vagyok - rántottam meg vállaimat.

- Kérlek most az egyszer ne hazudj arról, hogy valójában, hogyan is vagy. Szóval kérlek most őszintén válaszolj. Jól vagy? - kérdezte Yoongi, majd szemeimbe tekintve várta a válaszom.

- Nem, egyáltalán nem vagyok jól - mondtam lehajtott fejjel. Pontosan ma van egy éve, mikor rányitottam egykori szerelmemre és legjobb barátomra. Sohasem voltam egy könnyen felejtő személy, és természetesen ehhez hűen maradva nem tudtam továbblépni. Reggel ahogy felkeltem könnyeimmel küszködve néztem a tükörbe, majd néztem piros szemeimmel farkas szemet. Többször megjelenik szemeim előtt, amit aznap láttam. Elárultak, megaláztak... hazudtak nekem, azok az emberek akiktől nagyon sokat vártam el. Még mindig nagyon fáj.

- Akkor miért nem engeded, hogy segítsünk Taehyung? - kérdezte Chanyeol.

- De most úgy őszintén, hogyan tudnátok ezen segíteni? - néztem négyükre felváltva.

- Ha kiadód magadból sokkolta jobb lenne. Hagyd, hogy veled együtt küzdjünk meg a problémáiddal - mondta legidősebb hyungom.

- De én nem akarom, hogy az én problémáimmal foglalkozzatok, mikor nektek is van tömérdeknyi. Ne aggódjatok miattam, menni fog, túl fogok rajta esni, csak hagyjatok nekem időt - mondta lehajtott fejjel.