Unknown - Taekook | Befejezett |

29. fejezet

Fejemet a villaoszlopnak támasztva lélegzem be az oxigén dús levegőt, mielőtt vissza mennék a dohány és alkohol aromájú térbe. Telefonomat megnézve konstatálom, hogy már lassan éjfél is elmúlt. A szesz teljesen megfertőzte az agyam, lábaim remegnek, szemeim pedig mindenből kettőt mutatnak. Vissza tekintve megbántam, hogy ennyi alkohol csúszott le a torkomon, de jobban belegondolva, már hiányzott nekem az Ilyés fajta törődés, pontosabban az alkohol. Így egy kisebb mosoly ült ki arcomra, aki messziről tekint rám, biztos hülyének gondol, hiszen nincs semmi olyan dolog előttem ami megtudna engem nevetetni. De erre van egy nagyszerű magyarázat, részeg vagyok. Szerintem ez mindenre mentség amit elkövettem és el is fogok a mai este.

Szemem sarkából hirtelen meglátok egy Jungkookot aki ijesztően nagy léptekkel halad felém. Hirtelen teljes testtel felé fordulok, majd mérges szemeibe tekintek.

- Taehyung! - ér oda hozzám, mire elröhögöm magam. - Jézusom, te teljesen részeg vagy! - fogta meg vállaimat hiszen, lassan már a földön hasaltam.

- Szerintem nem - szórakoztam vele tovább, hiszen őrülten élveztem a jelenlegi szituációt.

- Szerintem pedig de - markolt rá jobban vállaimra.

- Szerintem nem - néztem villámokat szóró tekintetébe, másik esetben össze is szarnám magam miatta, de most teljesen nevetségesnek találom a helyzetet.

- Befejezeted? - szórított rám egyre jobban.

- Engedjél már el, mit képzelsz te he? - kiáltottam rá, majd mind a két kezét lefejtve magamról dobtam arréb.

- Jelen esetben az én tulajdonom vagy, szóval azt csinálod amit én mondok. Rendben? - fogta ujjai köze államát. Bólintottam egy aprót. - Jól van. Akkor legyél ügyes fiú és szállj be a kocsimba. - mondta, majd kezemet megfogva kezdett el autója felé húzni, de egy hirtelen ötlettől vezérelve rántottam ki karomat szorításából, majd futásnak eredtem. - Kim Taehyung neked most véged van! - kiáltott rám, majd elkezdett utánam futni, egyenesen a klub bejárata felé haladtam, de egyszer csak azt éreztem, hogy lábaim már nem érik a talajt.

- Tegyél már le he! - kiáltottam rá, mire kuncogott egy aprót, majd egy hatalmasat a fenekemre csapott, mire az intenzív zsibbadásba kezdett. - A popsim bazdmeg! Ez kurvára fájt.

- Mit kezdjek vele, és ne beszélj csúnyán, mert itt mindenki előtt foglak elfenekelni - morogta. Ez az ember beteg komolyan mondom, egyszer itt kuncog nekem a másik pillanatban meg leharapja a fejem a helyéről.

- Még, jó, hogy nincs itt senki - néztem körbe vagyis amennyire az lehetséges volt.

- Megbaszlak - morgott.

- Tudom, hogy mi bajod van neked - mondtam neki miközben letett a válláról.

- Te? - nézett rám felhúzott szemekkel.

- Igen, ez lett volna az egyik tippem - tettem államra ujjaimat.

- És akkor mi a másik?

- Kíváncsi vagy rá kandúr? - néztem rá.

- Kandúr? Hülye vagy? Komolyan mondom amíg velem leszel soha többet nem iszol - mondta, majd lenyomva a fejem, ültetett be a kocsiba, miután bevágta az ajtót, ő is beült mellém.

- Na akkor nem vagy kíváncsi? - hajoltam az arcába, mire értetlenül nézett rám.

- Ha mégegyszer felteszed ezt a kérdést akkor betömöm a szád - morogta, majd elindította az autót.

- Jól van akkor, elmondom... ünneprontó. Szóval szerintem te pszichopata vagy - mondtam, majd ránéztem, szemei egyre sötétebbek lettek.

- Komolyan mondom az leszek, ha ezt folytatod - kanyarodott ki a parkolóból. - Amúgy is miért lennék én pszichopata?