Kérem, Mr. Malfoy! |BEFEJEZETT|

Halley

Kedves Mrs. Hamilton!

Remélem, megbocsájtja nekem, hogy ilyen hamar eleget teszek az ígéretemnek, és írok Önnek. Azok után, amit ma értem tett, az a legkevesebb, ha megköszönöm. A levéllel együtt küldök egy csomagot is, fogadja szeretettel.

Biztosan meglepődött rajta, amikor arra kértem, látogasson meg itt, a Malfoy-kúrián. Még mielőtt azt hinné, hogy csak fellángolásból mondtam, le kell szögeznem, hogy tényleg várom a személyes találkozást, és tartani fogom a szavamat arra vonatkozóan is, hogy addig fogja kapni tőlem a leveleket, amíg egy szép napon nem hallom kegyedet kopogni a bejárati ajtón.

Az első levélben azt terveztem, elmondom, miért is akarom ennyire magát, de talán célszerűbb, ha arra a még meg nem válaszolt kérdésére adok választ, hogy hogyan kerültem ma a Roxforthoz.

Bizonyára hallott róla, hogy a fiam, Draco Malfoy még azelőtt itt hagyott engem és az anyját, hogy Azkabanba zártak volna. A szabadulásom napján (egészen pontosan ma) a Prófétában olvastam Mavis Piton egyik cikkét arról, hogy a fiamat az egykori iskolája közelében látták.

Draco elhagyott, a feleségem szinte belebetegedett az aggodalomba. Én hamar feladtam a reményt, hogy valaha viszontlátom, és Narcissát is arra kértem, hogy tegyen így. De, mint bizonyára sejti, hisz Ön is édesanya, ha jól sejtem, erre képtelen volt, engem pedig elítélt azért, mert próbáltam továbblépni. Persze börtönbe zárva amúgy se lett volna erőm még a fiam után is sírdogálni. Valószínűleg ez tette tönkre a házasságunkat is, amit én bolond, észre sem vettem. A feleségem persze hamar talált vigaszt egy másik férfi karjaiban – nem is találtam itthon, amikor a tárgyalás után hazatértem. A mai napja valószínűleg azzal telt, hogy kényelmesen berendezkedett a mágiaügyi miniszter lakásában.

Valahol tudat alatt talán tényleg a fiam hibás azért, hogy Narcissa megcsalt. Jogos a kérdés, hogy akkor miért akartam mégis ennyire megtalálni?

Mert a fiam. Akármit tett, és akármilyen aljas ember vagyok én, akkor is az egy szem fiamról van szó. Talán mégis vannak érzéseim...

Szóval, elmentem a Roxforthoz. Innentől ismeri a folytatást.

Annyit hadd jegyezzek még meg, hogy nem állt szándékomban megölni Perselus Pitont. Önvédelem volt, ami szerencsétlenül ért véget. Remélem, ezzel tisztában van.

Nem ragaszkodom a válaszlevélhez, de titkon reménykedem, hogy küldd nekem néhány sort.

A mielőbbi viszontlátás reményében

Lucius Malfoy

U.i.: Ne keressen csomagot. Egyelőre legalábbis.

A borítékban egy lekicsinyített, éjfekete rózsaszál is lapult. Bevallom, eléggé zavarba jöttem attól, hogy Lucius Malfoy rózsát küldött nekem, és a levél tartalmával sem tudtam mit kezdeni. Miért mesélte ezt el nekem? Mi közöm van ahhoz, hogy a felesége elhagyta, a fia pedig újból felbukkant? És miért mentegeti magát? Habár összetörte a szívem egy részét Perselus halála, az egyértelmű volt, hogy nem szándékosan tette.

- Baj van, anya? – Rosalie aggódva nézett a kezemben tartott levélre. Gyorsan visszagyűrtem a borítékba a rózsa mellé, és az íróasztalom fiókjába rejtettem. Mr. Malfoy most ráért. A gyerekeimmel kellett törődnöm.

- Semmi, kicsim – ráztam meg a fejem. – Csak a nagyiék érdeklődtek felőled meg az öcséd felől. Hiányoztok nekik, és a fülemet rágják, hogy mondjam meg, pontosan mikor láthatják újra az unokáikat.