Kérem, Mr. Malfoy! |BEFEJEZETT|

Lucius

Napok teltek el azóta. Minden éjjel az utcákat jártam, hátha ráakadok Halleyre. Sokat rágódtam a történteken, és sajnos mindig ugyanarra a következtetésre jutottam: én voltam a hibás. Nem kellett volna szó nélkül hagynom, amit hallottam. Hibáztam. Nem is kicsit. Nem álltam ki érte. Nem a füle hallatára mondtam meg Narcissának, hogy őt szeretem. Halley már nem hallotta, hogyan parancsoltam rá a feleségemre, hogy tűnjön el az életemből, ezúttal örökre. Nem tudta, hogy minden, amit a feleségem mondott, hazugság. Nem feküdtem le vele. Nem mondtam neki, hogy szeretem. Nem jöttem rá időben, hogy miért hazudik. Ugyanaz játszódott le, mint évekkel ezelőtt: Narcissa megint engem hibáztatott Draco eltűnéséért. El akarta marni mellőlem Halleyt, hogy bosszút álljon. Sikerült is neki. És ez megőrjített. Minden egyes nap az éj leple alatt útra keltem, London utcáit jártam, hogy megtaláljam őt. Bocsánatot akartam kérni tőle.

Egyszer aztán végre szerencsém lett. Pletykaszinten hallottam egy fiatal nőről, aki egyedül élt a városban. Azt mondták róla, vérbeli tanár, és nemrég még a szakmájában dolgozott, amíg rossz fordulatot nem vett az élete. A nevét sajnos nem tudták, de nekem ennyi is bőven elég volt. Biztosan tudtam, hogy Halleyről beszélnek.

És valóban. Amikor kopogtattam a lakás ajtaján, Halley állt előttem, női ingben és kopott nadrágban. Haját nem vasalta, tincsei ismét szemtelenül göndörödtek. Mikor felfogta, hogy ki is a késői vendége, szemei szikrákat szórtak. Nemes egyszerűséggel rám akarta csukni az ajtót, én azonban nekifeszültem.

- Csak hallgass meg! Könyörgöm!

- Könyörögsz?! – nevetett fel gúnyosan a nő.

- Igen, könyörgöm. És nagyon jól tudod, hogy senkinek sem szoktam könyörögni.

Halley nevetése elhalt. Félreállt az útból, és beeresztett. Talán még nem fogta fel teljesen, hogy utána jöttem. Biztosan azt hitte, egy szó nélkül elengedem, és új életet kezdek Narcissával. De nem, erről szó sem volt. És könyörögtem volna neki akármeddig, hogy higgyen nekem.

Leültem a kanapéra. Halley ridegen megkérdezte, hogy kérek-e egy kávét. Bólintottam. Amíg vártam, hogy elkészüljön, körbenéztem. Tényleg nem túlzott, amikor azt mondta, ez a lakás garzonlakáshoz képest is kicsi. A nappali, ahol ültem, gyakorlatilag hálószoba, étkező és konyha is volt egyben, mivel a Halley gyakorlatilag a kanapé másik oldalán készítette az italokat, a kanapéra karfájára pedig egy pokróc volt terítve, és a résnyire nyitva hagyott ágyneműtartóból kilátszott a fehér matrac sarka. Minden bútor fából készült, a falak is fakó barnás-narancsos színre voltak festve. A csillár régimódi és kissé poros, a könyvespolc, noha biztosra vettem, hogy Halley szeret olvasni, csak félig volt pakolva könyvekkel, azok jórésze is az egykori tankönyvei, tanári kézikönyvei és segédanyagai voltak. Sehol egy bekeretezett kép vagy híres varázslót ábrázoló festmény. Az éjjeliszekrényen is csak befizetésre váró számlák és egy óra volt, semmi más. A fürdőbe nem mentem be, de biztosra vettem, hogy ha egy embernél több van bent, máris tömegnyomorhoz hasonló érzés kerít hatalmába akárkit.

Mikor a nő visszajött a gőzölgő itallal, a kanapé legtávolabbi részébe húzódott. Nem akarta megkönnyíteni a dolgomat. Miért is tette volna? Nagyon gyűlölt azért, amit tettem vele. Megaláztam. Megrengettem az új életébe vetett hitét. Ezt nehéz lesz jóvátenni. Már ha nem a lehetetlennel egyenlő.

Félretettem a kávéscsészét. Halley hozzá sem nyúlt a sajátjához.

- Szóval, miért jöttél ide?

Vallanom kellett, különben sosem fog megbocsátani. Rideg és távolságtartó volt velem, amit csak magamnak köszönhettem. Annak, aki valójában voltam. De erre akkor még nem jöttem rá.

A nő szemébe néztem.

- Sajnálom. Hibáztam, jól tudom. De már megbántam. Nem lett volna szabad így megaláznom téged. Nagy hiba volt, hogy nem álltam ki melletted. Sajnálom. Tudnod kell, hogy még a távozásod napján elküldtem Narcissát. Megmondtam neki, hogy tűnjön el örökre, mert semmi keresnivalója itt. Senkinek sincs keresnivalója mellettem, aki nem te vagy, Halley!

Halley elkapta a tekintetét. Ha nem tudtam volna eldönteni, hogy ezt dacból teszi-e vagy zavarban van, minden kérdésemre választ adott a tény, hogy nem hajolt el tőlem, sőt, egy kicsit mintha közelebb jött volna.

- Hiányzol – suttogtam, majd magamhoz húztam és megcsókoltam a nőt.

Halley arca lángba borult, miközben ajkam az övét becézgette. Végig a szemébe néztem. Kezével a hajamba túrt, mire jólesően felsóhajtottam. Hátradöntöttem a kanapé puha huzatára.

- Nem tettem semmit – búgtam két csók között. – Nem feküdtem le Narcissával. Hazudott. Minden egyes szó, amit aznap kiejtett a száján szemen szedett hazugság volt.

A nő arcára mintát rajzoltak a könnyek. Letöröltem néhányat a szempillájáról, és tovább csókoltam.

- Bocsáss meg, bocsáss meg, bocsáss meg – mantráztam, a karjaimban ringattam a testét.

- Kitépte a lelkem egy darabját azokkal a hazugságokkal – válaszolta Halley. – Felettesd el velem az egészet! Kérem, Mr. Malfoy!

Mr. Malfoy. A szenvedély olyan forrón lángolt fel a bensőmben, mint néhány hónappal ezelőtt.

Kigomboltam az ingét, és először az ujjaimmal rajzoltam útvonalat magának. Állkapocs, fül, nyak, váll, kulcscsont, mellkas, mell, has. Miután elhagytam a köldökét, vágyakozó pillantással tekintett fel Halleyre, aki talán nem is értette, mi történik. Pillantásából sütött a mérhetetlen vágy, ami bennem is építeni kezdte a szenvedélyt, ami a lábaim között kelt életre. Lehúztam róla a nadrágot, közben súrolta legérzékenyebb pontját, amitől megremegett.

Mikor lenézett rám, kezem elmerült a bugyijában. Halley lehunyt szemmel engedte szabadon a hangját, a feje hátrabicsaklott az élvezettől. Ajkamon mosoly játszott.

- Mondd még egyszer, hogy Mr. Malfoy! – kértem ugyanolyan mély, vágytól remegő hangon, mint a legelső találkozásunkkor.

Halley halkan felnevetett, és elpirult az emléktől. Visszatértem az ajkához, és elindultam a kezemmel megrajzolt útvonalon. A fülcimpájába és a vállába beleharaptam, a nyakát és a kulcscsontját kiszívtam. Egyre lejjebb haladtam. Mikor elértem a célomhoz, Halley feljebb emelte a csípőjét. Elvettem a kezem, lehúztam róla a bugyit, és teljesítettem a kívánságát.

- Mr. Malfoy – csúszott ki a száján az utolsó nyögés előtt. Beleborzongtam a hangjába, és ez a megszólítás is ugyanúgy magával ragadott, mint anno.

Miközben Halley még pihegett a gyönyör utóhullámaitól, feltérdeltem, és levettem az ingemet. Amikor elkezdtem kigombolni a nadrágomat, Halley felemelte a kezét, és a szívemre helyezte.

- Szeretlek – suttogta olyan halkan, akár a lélegzet, de én meghallottam. Persze, hogy hallottam.

Hangosan sóhajtottam a nő nevét, és reméltem, érzi, milyen hevesen ver a szívem. Halley aprócska keze végigcsúszott a testemen. Nem állta útját a félig kigombolt nadrág sem, ami, mintha tudta volna, hogy ez a dolog nem tűr halasztást, a közelgő érintéstől lejjebb csúszott, le a térdemhez. Amikor az ágyékomat simította végig, rekedtes hangon felnyögtem.

Mélyen egymás szemébe néztünk, amikor újra egymáséi lettünk. Egyik kezemmel összefogtam Halley kezeit a feje fölött, másikkal a hajába túrtam. Folyamatosan csókolóztunk, és édes szavakat suttogtunk egymás fülébe.

Ez az éjszaka egy új kezdet is lehetett volna számunkra.