Kérem, Mr. Malfoy! |BEFEJEZETT|

Lucius

Remélem, ez az illat elnyeri a tetszését. Hasonlít magára: tiszta és ártatlan.

Ezúttal nem küldök virágot a levél mellé. Megvan rá az okom, és ezt szerintem Ön is sejti. Ha jobban belegondol, egyértelmű lesz, hol találja meg a rózsát, amely ezúttal nem kegyedé.

Amióta meggyógyította a karomat, csak Ön jár a fejemben. Állandóan azon gondolkodom, hogy lehet valaki ennyire melegszívű és kedves. Szerintem el sem tudja képzelni, mennyire várom már a személyes találkozást.

Egyetlen dolgot bánok csak: azt az el nem csattant csókot. De ha tudná, mennyire vágytam abban a percben magára, talán megrémül, és mégsem jön el hozzám. Azzal pedig, ugyebár, megszegné az ígéretét. A személyiségétől viszont bizonyára távol áll az ilyesmi.

A legszívesebben ékszert küldenék Önnek, de úgy érzem, azzal csak elijeszteném. Persze ettől függetlenül sem küldöm üresen a levelet. A fekete hajához gyönyörűen állna ez a rubinnal díszített hajtű.

A legtöbb nő nagyon kényes az alakjára, és sikítozik egy kocka csokoládé látványától is, de Ön nem ilyen típusnak tűnik. Ez persze véletlenül sem azt jelenti, hogy nem néz ki jól, sőt. Maga valószínűleg a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam.

Jöjjön el hozzám! Szépen kérem! Annyira szeretnék már nyugodt körülmények között beszélgetni kegyeddel, hogy megismerhessem.

Már nem is számoltam, hány levelet küldtem neki, és egyikre sem kaptam választ. A vágyam azonban egy percre sem csillapodott, és hajtott tovább, így nem törődve a soha meg nem érkező válasszal, megállás nélkül küldtem a leveleket Halley Hamiltonnak.

Ha őszinte akarok lenni, lenyűgözött a kitartása. Én magam is jól tudtam, nem helyes, amit teszek. Családos ember vagyok, Narcissa árulása ide vagy oda. Ha a fiam tényleg a közelben van, nem láthat így... ahogy egy nő után vágyakozom, aki nem az anyja.

Majdnem felnevettem a gondolattól. Én már csak a fiamnak tartozok hűséggel, a feleségemnek nem. Na persze a probléma pont itt gyökerezik: Mrs. Hamilton ezt bizonyára nem így látja. Sőt, valószínűleg azt a majdnem-csókot is egyszeri botlásként tartja számon. Pedig mindketten jól tudjuk, hogy ez több volt annál. A levegő izzott közöttünk. Ahogy hibátlan bőrén megjelent a zavar rózsás pírja, szinte elvesztettem a józan eszemet. Annyira gyönyörű volt! És túlságosan józan ahhoz, hogy viszonozza az érzéseimet. Csak azt hajtogatta, hogy gondolnunk kell a családunkra, a gyerekeinkre. Olyan fiatalnak tűnt, meg nem mondtam volna, hogy gyereke van. Mennyire szeretheti a férjét és a közös családukat. Ellen akart állni a kölcsönös vonzalomnak. Persze nem így végződött volna a dolog, ha a csengő nem szólal meg. Akkor Halley józansága győzött. Egyelőre legalábbis.

A posta szokás szerint késve érkezett. Már nem is tettem megjegyzést rá, az előző huszonnyolc alkalommal sem értem el semmit. A Próféta aznapi példánya volt minden reggel az első, amit kézbe vettem, hátha találok benne ismét egy utalást arra, hol jár éppen Draco vagy mit csinál Narcissa és Storm. Az ilyen témákat Perselus felesége, Mavis Piton neve alatt találtam, így már ösztönösen a nő nevét kerestem az oldalak alján. Találtam is egy teljes oldalt, ami az ő soraival volt tele. Semmi kép, csak összefüggő, fekete sorok, kiugró szalagcím a hófehér lapon. Mellette a túloldal hemzsegett a részvétnyilvánításoktól. A címzett egytől egyig Mavis Piton volt. A kollégái írhatták őket Perselus halála miatt.