Kérem, Mr. Malfoy! |BEFEJEZETT|

Prológus

Halley Hamilton egyedül ült a Malfoy kúria várótermében, a körmét rágva, ide-oda ugráló tekintettel. A nőből sütött a feszültség: idegesen dobolt a lábával, közben egyre az ajtót leste, hátha megérkezik végre a férfi, aki egyik pillanatról a másikra teljesen felforgatta az életét. Csalódnia kellett; fél óra elteltével is egymagában ücsörgött az üres, néma helyiségben. Ha őszinték akarunk lenni, a lány talán félt is kicsit a csendtől, ami körbevette. Tanárként az ember hozzá van szokva a nyüzsgéshez, a pezsgő élethez. A csend és a nyugalom általában ismeretlen fogalmak az olyan embereknek, akik egy iskolában töltik idejük nagy részét – pláne, hogy az az iskola varázslókat és boszorkányokat képez. Ez már a régi időkben is így volt. Persze ettől függetlenül nem kell arra gondolni, hogy nem változott semmi. Ma már nem az áll tanárnak, aki nem tud mit kezdeni magával, hanem bárkiből az lehet, akiben megvan a kellő kitartás, az akarat, egy cseppnyi önbizalom, és persze némi tehetség sem árt. Az alapképzés is elengedhetetlen; sajnos nem elég az idősebb, tapasztaltabb kollégák segítése, tanácsai. De hát valljuk be: aki a tanítást választja hivatásul, önként elfogadja ezeket az íratlan, örökérvényű szabályokat. Ez különösen a tanárokra igaz: csak abból lehet nagybetűs tanár, aki hisz önmagában, folyamatosan gyakorol és sosem elégedett teljesen magával.

Halley nem bírt tovább ülve maradni. Odalépett a hatalmas könyvespolchoz – ez volt talán az egyetlen dolog, ami tetszett neki itt. Mindig is imádott olvasni. Ez volt a szenvedélye, ami valósíznűleg már akkor elkezdődött, amikor az édesanyja rendszeresen olvasott neki esti mesét. Végighúzta az ujját a díszes gerincek tömkelegén, és megakadt A párizsi Notre Dame egy újszerű kiadásán. Kislányként Esmeralda volt a kedvenc Disney karaktere. Más lányok a díszes ruhába öltözött, koronás hercegnőkért rajongott, Halley viszont éppen azért szerette Esmeraldát, mert ő úgy volt hercegnő a maga történetében, hogy csak az vette ezt észre, aki fejben végig ott volt. Leemelte hát a könyvet, és visszaült a kanapéra.

A gyomra görcsben volt, mind a tíz körmét tövig rágta már. A homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, azzal fenyegetve természetes hatást keltő sminkjét, hogy egy szempillantás alatt tönkreteszi. Szeptember elejéhez képest meglepően hűvös volt az idő: elkelt a vastagabb köpeny. A nő ezalatt fehér színű topot viselt sötétkék farmerrel, lakkcipővel. Haja, rá nem jellemzően, szögegyenesen hullott a hátára. A helyiségben a kinti idő ellenére sem volt hideg, pedig még nem fűtöttek, az azért kora lett volna. Ettől függetlenül a nőt időnként kirázta a hideg, egész testében rázkódott ilyenkor.

Természetesen ez nem a szeszélyes időjárásnak volt köszönhető. A nőből az váltotta ki ezt a reakciót, hogy magára Lucius Malfoyra várt. Halley maga sem értette, mi váltja ki belőle azt a megmagyarázhatatlan érzést, mely az ijedség és a boldogság tökéletes elegye volt, amikor Mr. Malfoyra gondolt. Lenyűgözte az a nyugalom és ridegség, ami belőle áradt. Az ember szinte elveszti a józan ítélőképességét a közelében. Pontosan ez volt az, ami miatt Halley csipetnyi félelmet is érzett.

A nő megrázta a fejét. Mi van vele?

Hogy egy kicsit elterelje a gondolatait találomra felütötte a regényt. Éppen Frollo és Esmeralda jeleneténél nyílt ki a könyv, ott, ahol a börtönben Frollo kis híján megerőszakolja Esmeraldát. Halley beleolvasott az említett részbe, akaratlanul is Lucius Malfoyt képzelve Claude Frollo szerepébe. Mennyire illik hozzá ez a karakter!

- Á, Mrs. Hamilton! Pontos, mint mindig – szólította meg egy bársonyos férfihang.

Felnézve Luciust látta maga előtt. A férfi halvány mosollyal az arcán nézett le a lányra. Fekete talárt, fehér inget és fekete nadrágot viselt. Amikor észrevette a nő ölében pihenő, kinyitott könyvet, elnevette magát.