Kérem, Mr. Malfoy! |BEFEJEZETT|

Halley

- Azt mondtad, eljössz a tárgyalásra!

Egyszerre voltam dühös és csalódott, amikor bevágtam magam mögött Minerva irodájának ajtaját. Az igazgatónő ugyanis, ígéretével ellentétben, nem jött el a Minisztériumba, hogy kiálljon mellettem. A tárgyalásom nem tartott tovább tíz percnél. Tom Green lekezelő és elutasító volt, egyszer sem hallgatott végig, hiába akartam védekezni, folyton a szavamba vágott. Katharine Moon gúnyosan mosolygott végig, miközben fürgén írta a jegyzőkönyvet az évszázad legrövidebb tárgyalásáról.

Persze én voltam a buta. Tudtam, hogy felesleges fellebbeznem a kirúgásomat illetően. Tudtam, hogy esélyem sincs, mégsem akartam harc nélkül feladni. A végsőkig küzdöttem, nem törtem meg még akkor sem, amikor észrevettem, hogy számtalan roxforti tanítványom szülei is bent ülnek a tárgyalóteremben. Minden oldalról jeges pillantások fúródtak belém, én azonban megvetettem a lábamat, és szilárdan ellenálltam.

Aztán elfogyott az erőm. Rájöttem, hogy ha eredményesen tudnék is harcolni az ítélet ellen, az iskolában nincs maradásom. Tanárként jól tudtam, ha a szülők ellenem vannak, vesztettem. Így hát egyetlen szó nélkül sétáltam ki a teremből alig negyedórával később.

Nem is azért jöttem most, a tanév első napján a Roxfortba, hogy visszakönyörögjem magam az állásomba. A sértettség hajtott. Minerva cserben hagyott, én pedig az elmúlt egy hónapban nem tudtam ezen túltenni magam.

Az igazgatónő nem volt egyedül. Vele szemben, az asztal túloldalán két nő ült. Olyanok voltak, mint az ikrek: szőkésbarna, váll alá érő haj, gazellához hasonlító testfelépítés, elegáns kordbársony nadrág, fehér blúz és persze talár. Ha az arcformájuk és a szemük színe nem lett volna különböző biztosan összekeverem őket. Mindketten elkerekedett szemekkel néztek vissza rám. Nem tudtam eldönteni, hogy a belépőm az oka, vagy pedig olvasták az esetemről készült cikksorozatot, ami egész nyáron fenntartotta a varázsvilág érdeklődését. Nem mintha érdekelt volna a válasz.

Minerva hangosan fújta ki a levegőt.

- Halley, most igazán nem alkalmas az idő arra, hogy beszélgessünk. Angelával és Libbyvel éppen a tanmenetet és a követelményeket készültünk átbeszélni – bökött a két nő előtt heverő iratkötegekre. Az egyiken a Bájitaltan, a másikon a Gyógynövénytan felirat állt.

Kérdőn néztem a rangidős nőre, aki kénytelen-kelletlen bemutatta nekem a jövevényeket.

- Angela Stone Perselus helyére fog kerülni mint bájitaltan tanár és a mardekárosok házvezetője. Libby Prince gyógynövénytant fog oktatni.

A szívembe mintha tőrt döftek volna. Összepréselt ajkakkal néztem az utódom szemébe, aki nem bírta sokáig állni a tekintetemet, rövidesen lesütötte a szemét.

- Hamar lemondtál rólam – fordultam ismét az igazgatónő felé. – Persze nem hibáztatlak, vezetőként neked az iskola az első, és ezt meg is értem. Csak arra válaszolj, hogy miért nem jöttél el a tárgyalásra? – A sírás kerülgetett, a szememet már égették az első könnycseppek.

- Halley – sóhajtott Minerva, és erősen ősz tincseibe túrt. -, nézd, engem kész helyzet elé állítottak. Azt az üzenetet kaptam, hogy nincs az a vallomás, aminek tükrében engednék, hogy újra taníts. Nem hagyták, hogy vállaljam érted a felelősséget, hiába érveltem, hogy Perselusnál sem volt ebből semmi probléma. Meg kellett volna ezt üzennem nekem, ebben igazad van, és sajnálom, de kérlek, érts meg ki is. Ahogy mondtad, nekem az iskola az első, így igazgatónőként az volt a legfontosabb, hogy Perselus mellett a te helyedre is kerítenem kellett valakit, mielőtt elkezdődik a tanév.

Perselus. Elöntött a vágy, hogy beszéljek vele. Pillantásom körbefutott a falakat díszítő portrékon, de nem találtam a férfiét, így újabb kérdést zúdítottam a nő nyakába.

- Hol van Perselus portréja? Azt mondtad, az igazgatói irodában marad, és bármikor beszélhetek vele.

- Mavis írt a Minisztériumba, hogy magához vehesse. A helyzetre való tekintettel megadták neki az engedélyt. Amikor eljött érte, Perselus megpróbált hatni rá. Újra elmondta neki, hogy baleset volt, és te nem tehetsz semmiről. Könyörgött a feleségének, hogy hagyja abba ezt a hadjáratot ellened. Semmit sem ért el nála, Mavis úgy tett, mint aki nem is hallja mit mond. Sajnálom, Halley.

Olyan érzésem volt, mintha újra elvesztettem volna Perselust. Csak azért nem kezdtem zokogni, mert nem akartam összetörni két vadidegen előtt.

Roxforti pályafutásommal azon a napon véget ért.

Miután lementem az egykori lakrészembe, és összeszedtem a maradék holmimat, visszamentem Londonba. Vincent most az egyszer hiába próbálkozott, nem mentem el anélkül, hogy elbúcsúztam volna a kisfiamtól, és a fülébe súgtam, hogy szeretem, mindig is szeretni fogom. Rosalie-t békén hagytam. Nem akartam az utolsó évében a jelenlétemmel terhelni. Otthon levetettem a szokásos tanári egyenruhát, helyette fehér színű topot, sötétkék farmert és lakkcipőt húztam. Ahogy belenéztem a tükörbe, eldöntöttem, hogy ideje kicsit változtatni a külsőmön, így természetesen göndörödő, csigás fürtjeimet kivasaltam. Nem tartom magam rátarti személyiségnek, de be kellett vallanom magamnak, hogy az egyenes haj még jobban állt, mint a göndör. Kiemelte az arcformámat, hosszabbnak mutatta a nyakamat. Ha erősen sminkelnék, ilyen külsővel belevethettem volna magam az éjszakába, mint a mugli tizenévesek.

Ezen elgondolkodtam egy pillanatra. Na persze nem azon, hogy közel negyven évesen elmegyek bulizni, hanem hogy mások hódítanak hasonló külsővel. Eszembe jutott Malfoy, az ajándékai, a levelei, a neki tett ígéretem. És sajnos az általam írt levél is, amire a mai napig nem jött válasz. Talán a férfi már nem akart találkozni velem? Megráztam a fejem, még a gondolat is abszurd volt. Hiszen ő erősködött számtalan levelében, hogy látogassam meg az otthonában.

Újra belenéztem a tükörbe. A tükörképem én magam voltam, és közben mégsem. Tökéletes állapot ahhoz, hogy beváltsam az ígéretemet.

A vállamra vettem egy vastagabb köpenyt, és a Malfoy kúriára hoppanáltam.

Valami elpattant bennem, amikor beléptem a váróterembe. Jóllehet mindig is tudtam, hogy titkon vonzódom ehhez a sötét és titokzatos férfihoz, egyúttal a bűntudat sem tűnt el nyomtalanul. Ahogy Lucius örült nekem, azt bizonyította, hogy tűkön ült az első és egyetlen levelem óta. Próbált velem beszélgetni, nagyon igyekezett oldani a feszültséget, ugyanakkor egyértelmű volt, hogy nem csak én voltam teljesen összezavarodva. Hiába volt minden, amit Vincent elkövetett, mégis az volt az érzésem, hogy megcsalom már pusztán azzal is, hogy idejöttem. És tudtam, éreztem a mellettem ülő férfi kisugárzásából, hogy ő sem annyira biztos már ebben, mint eddig. Pedig őt aljasul elárulta és elhagyta a felesége, szóval ha valakinek, neki aztán semmi oka nem volt szégyenkezni.

Akárhogy is volt, szerettük egymást. Ami akkor történt, nem pusztán testi vágy, hanem bimbózó szerelem eredménye volt. Szerettem a férfit, és ennek hangot is adtam, amivel lángra lobbantottam őt is. Egyetlen pillanatig hasított csak belém a pánik: amikor félig lecsúszva hevertünk az asztalon és egyszerre tudatosodott bennem, hogy jogilag még házas vagyok. És lefeküdtem Lucius Malfoyjal.