Kérem, Mr. Malfoy! |BEFEJEZETT|

Halley

Az öcsém, Greg esküvőjén Vincent olyan botrányt csapott, hogy arról hetekig cikkezhetett volna a Próféta. Amúgy is látszott, hogy semmi sincs rendben közöttünk, de mivel a szüleim és mindkét testvérem a muglik között élik mindennapi életüket, nem tudtak semmiről. Szerintem érthető, hogy ezen nem is kívántam változtatni.

Külső szemlélőnek nyilván magától értetődőnek tűnhet, hogy a húgom és az öcsém hozzám hasonlóan félvér. Az igazság ezzel szemben az, hogy hármunk közül én vagyok az egyetlen, akinek jelentkezett a varázslásra való hajlam képessége. A testvéreim félig-meddig kviblinek tekinthetők, bár mivel csak az anyánk birtokol mágikus képességeket, ez sem teljesen igaz. Egyszerűen csak nem örökölték a mágiát, és a mai napig nem tudni, hogy miért. A szüleim nem estek kétségbe, amikor sem Sally, sem Greg nem reptette kiskorában a plüssállatait, vagy nem gyújtották fel a kertet egy hiszti miatt, és nem kerekítettek nagy feneket annak sem, amikor (természetesen) nem érkezett levél a Roxfortból a tizenegyedik születésnapjukon. Egyszerűen hagyták, hogy én beleszokjak a boszorkány létbe, ők pedig mugli iskolában érettségiztek, majd egyetemi diplomát szereztek. Habár nem egy világban nőttünk fel, mindig is közel álltunk egymáshoz. Ők is tudtak a varázsvilág létezéséről, és mivel én voltam a legidősebb, töviről hegyire el kellett mesélnem minden apró részletet, amikor az iskolai szünetekben itthon voltam. Félreértés ne essék, én ezt sosem éreztem tehernek. Imádtam átadni nekik azt a leírhatatlan csodát, amit a roxfortos éveim alatt átéltem. Aznap, amikor hivatalosan is elkezdtem tanítani, hazautaztak egy hétre az egyetemről, hogy engem ünnepeljünk. Rajongásig szerettem a testvéreimet, és nincs annál jobb érzés, mint mikor rájöttem, ők még mindig a példaképüknek tekintenek. A munkánk volt a legnagyobb kapocs hármunk között: mindegyikünk tanár lett, csak amíg én gyógynövénytant oktattam boszorkány- és varázslópalántáknak, Sally általános iskolai tanító lett, Greg pedig magánoktatást vállalt hattól tizenkilenc éves korig a felvételi és érettségi tárgyakból. Amikor bevallották, hogy engem követve választották a tanítást hivatásul, elsírtam magam.

Ennek a szoros kapocsnak megvolt az a hátránya, hogy tudat alatt elvártunk egymástól bizonyos dolgokat. Erre akkor jöttem rá, amikor Vincenttel az esküvőnket terveztük, és eldöntöttem, hogy megkérem Perselust, legyen a tanúm. Mondanom sem kell, teljesen ledöbbentettem, amikor eléálltam ezzel az ötlettel. Egyből rákezdett a szokásos „én ezt nem érdemlem meg" mantrájára, és Mavisre akarta hárítani a feladatot. Pechjére a legjobb barátnőm akkor már napok óta tudta, mire készülök, és kimentette magát azzal a frappáns megjegyzéssel, hogy ő koszorúslány lesz. Így végül teljesült a kívánságom, és az az ember állt mellettem, amikor kimondtam az Igent, akinek a legtöbbet köszönhettem.

Álmomban nem gondoltam volna, a testvéreim micsoda patáliát csapnak ebből. Szerintük egyértelműen közülük illett volna tanút választanom, és a másikuknak koszorúslánynak (Sally) vagy gyűrűhordozónak (Greg) kellett volna lennie. Greg keze többször is ökölbe szorult a veszekedés alatt, mintha meg akart volna ütni, Sally nemes egyszerűséggel hisztériázott, és a fejemhez vágta, hogy én vagyok a földkerekség legönzőbb, legrosszabb testvére. A szüleink akkor közbeléptek, hogy a helyzethez mérten elsimítsák a feszültséget közöttünk, de bevallom, sosem fogom elfelejteni ezeket a szavakat Sallytől. A húgomat anya rángatta el a lánybúcsúmra, kis híján újabb felfordulást okozva. Sally szikrázó szemekkel nézett a mellettem mosolygó Mavisre, illetlenül közel hajolt hozzá, és elég hangosan ejtette ki a szavakat ahhoz, hogy az étteremben mindenki meghallja.

- Szóval te vagy az a kurva, aki ellopta tőlem a koszorúslány szerepét?

Na, igen. Nem voltam hajlandó Sally miatt feladni az elképzeléseimet, és még egy koszorúslányt látni mellettem, hiába sulykolták belém a szüleim, hogy ez a megoldás a békéhez. Apám erre teljesen természetesen közölte, hogy Greg pedig legyen gyűrűhordozó, és voilá! A veszekedés meg sem történt. Gondolkodás nélkül nemet mondtam mindkét felvetésre, mire a szüleim szívták ugyan a fogukat, de nem mertek mondani semmit.