𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Valahányszor kikívánkozott belőlem a sírás, visszafojtottam a könnyeimet, hogy aztán az éjszaka sötétségében, kitárulkozó őszinteséggel suttogjam el a bánatomat. Ilyenkor sós könnycseppek csurogtak végig az arcomon, le egészen az ajkaimig. Gyötrelmesen nyalogattam le őket, erőszakosan töröltem ki az arcomból, kínosan szipogtam vissza magamba a fájdalmat. Azt a fájdalmat, amit talán sosem lenne szabad kiengednem. Végül is... Mindenkinek van egy fejezete az életben, amit egyszerűen nem akar felolvasni. Sőt, ő maga is inkább átlapozza, amikor az emlékezésre kerül a sor.
Le temps est ungrand maître, dit-on. Le malheur est qui'il tue ses élèves... Igen. Azt mondják az idő nagy tanár. Kár, hogy megöli az összes diákját...
Én pedig rettentően jó diáknak bizonyultam. Mert fogalmam sem volt, hogy hogyan dolgozzam fel a bátyám halálát.Fogalmam sem volt, hogy miért van most ilyen élénken bennem az emléke, a halála, a sikolya. De itt van és egyszerűen nem akar halványulni!
A pályaudvaron pedig egyedül néztem végig a diákok izgatott tömegén. Olivia magas, vékony alakját kerestem. Vagy Harryt. Hermionet, Fredet, Ront.... Akárkit! De a szemeim lehetetlennek vélték a feladatot és a lábaim tehetetlenül vágtak bele a tömegbe.
- Bocsánat. - nyögtem fel fájdalmasan, amikor egy nagyobbacska fiú belém jött. - Elnézést. - szólaltam meg, mikor egy hollóhátas lány, Cho rátaposott a lábamra. - Ne haragudj! - kaptam fájó bordáimhoz, amibe éppen most könyökölt bele egy magas lány. Hol van mindenki? Hol vannak a barátaim?
- Lara! - ragadta meg valaki hirtelen a karomat és húzni kezdett a Roxfort Expressz nyugalmas eleje felé. - El fognak taposni, ha nem figyelsz! - dorgált meg hirtelen Cedric, aki a szokásosnál sokkal idegesebben nézett a szemembe.
- Igen, sajnálom. - ráztam meg a fejem. - Vagyis, inkább köszönöm. - nevettem rá kínosan, ujjaimmal a könyököm vékony bőrét piszkálva.
- Minden rendben? - hajolt közelebb hozzám aggódó arccal. - Hogy vagy, Lara? -
- Persze, minden rendben. Csak egy kicsit... - nyitottam a számat, hogy valami kifogást keressek amikor... Ez most valami vicc, ugye? Komolyan. Komolyan! KOMOLYAN?!
Draco Malfoy ott állt a peron mellett, lábai mellett az utazóládája, karjai között Daphne Greengrass, nyelve Daphne Greengrass TORKÁBAN! Felvont szemöldökkel meredtem a fiúra, egyszerűen azt is elfeledve, hogy Ced mellettem áll, nem értve a sokkom okát. De nem tudtam nem oda nézni! Daphne nem illik hozzá! Nem is az esete!
- Hát ez undorító. - éreztem meg a megszokott vanília illatot, majd a vállaimra nehezedő kezeket. - Komolyan, nemi beteg leszek már attól is, hogy nézem. - adott ki öklendező hangokat Liv, miközben egy puszit nyomott az arcomra.
