𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Holnap reggel új fejezet kezdődik az életünk könyvében. Hatodévesek leszünk, a RAVASZ szintű tárgyak első óráin fogunk lézengeni és végre, végre újra visszamehetünk a Roxfortba. A nyár úgy repült el, mint egy valóságos szempillantás és az idő szépen lassan elkezdett ősziesre változni.
Az égbolt már nem tükrözte a nyár feledhetetlen, problémamentes hangulatát. Végtelen, kék tükrén megjelentek az első felhők és a Nap sem volt már olyan lelkes, mint pár hónappal ezelőtt. A házunk udvarában hervadni kezdtek a virágok és egyszer csak azt vettem észre, hogy véget ért a nyár. Olyan ez az egész, mintha csak egy nap telt volna el Dumbledore visszatérése, vagy Sirius halála óta. Mintha csak egy napja lett volna, hogy én beléptem a klubhelyiségbe, hogy megírjam a bájitaltan beadandómat.
De a világ folyamatos mozgásban volt és az idő megállíthatatlanul repült.
Repült... De én ott maradtam valahol még azon a borús éjszakán, ott, az ismeretlen tárgyalóban, farkasszemet nézve három barátommal.
- Mégis hogy menjek vissza az iskolába és tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna? - zokogtam az ágyamon ülve, Draco erős szorításába temetkezve. A fiú szüntelenül vigasztalt és csitítgatott, miután összeomlottam az ajtóban.
- Rory, ugyan úgy a barátaid! Ugyan úgy szeretnek téged... - rémesen furcsa volt a hangja. A szemei üvegesen meredtek előre a semmibe, miközben keze monoton simogatta a hátamat, megnyugvást adva zaklatott lelkemnek.
- Elárultak minket! Az iskolát, a barátaikat, Dumbledoret! Az egész varázslóvilágot. - szinte kitéptem magam az öleléséből. Felfoghatatlan zavar volt a fejemben és tele voltam kérdésekkel. Olyan kérdésekkel, melyekre senki más nem tud válaszolni, csak az a három ember, akik Voldemort mellett ültek aznap éjjel.
- Ez azért egy kicsit... Túlzás, nem? - meredt rám a fiú, én pedig nem hittem a fülemnek. Túlzás? Túlzás lenne árulással vádolni őket? Hiszen egy gyilkost pártolnak!
- Ezt nem mondhatod komolyan. - ráztam a fejem hitetlenül, felpattanva a puha, bevetetlen ágyból. - Draco a "barátaink" halálfalóvá akarnak tenni engem! - emeltem fel a hangomat, mire ő egyből felállt, hogy a szám elé tegye kezét.
- Nem kell nekik is megtudni! - Draco szemöldökei mérgesen ráncolódtak össze homlokán, fejével a földszint felé bökve.
- Hogy a francba tudod ezt ilyen nyugodtan fogadni? - sóhajtottam egyre kimerültebben, egyre összezavarodottabban.
- Ja, kurva nyugodt vagyok, igazad van. - mutatta fel az öklét, amiből még mindig vér szivárgott. Igaza van... Egy kicsit talán túloztam a nyugodtsággal, hiszen amikor visszatértem az otthonomba, a fiú lihegve kutatott utánam fel-alá.
