𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Azeső egyetlen cseppel kezdődik. De csakhamar viharként érhet véget, melyben az összecsapó felek már régen nem a villámok.
- Aurora! - szelte át a mély hang a természetet. Az eső közben egyre jobban zuhogni kezdett és a hatalmas, hideg cseppek átáztatták a ruháimat, a hajam pedig csurom vizesen tapadt az arcomhoz, miközben a fejem még mindig hátravetve élvezte az időjárást.
- Menj el, Draco. - szóltam a fiúnak anélkül, hogy ránéznék.
- Aurora, nézz rám! - kérlelt tovább és hallottam, ahogy a felém közeledő lépései meg-megcsúsznak a sárban.
Tudom, hogy ideje lenne beszélünk. Tudom, hogy most rémesen berúgott és ilyenkor sokszor meggondolatlan. De... Most, ebben a pillanatban, csak élvezni akartam az esőt, ahogy lehűti az arcomat és kitisztítja a fejemet. Ahogy végigfolyik rajtam és ezzel elviszi minden terhemet.
- Aurora! - ragadta meg a karomat hirtelen és erősen maga felé fordított.
- Mit akarsz még tőlem? - meredtem rá mérgesen, kitörölve egy kövér esőcseppet a homlokomból. - Világosan megmondtad, hogy nem akarsz velem beszélni. Akkor hagyj békén és hagyd, hogy élvezzem az esőt! - mutattam az udvarra, amely már sötéten nézett vissza ránk.
- Nem hallgatnál meg, egyszer az életben?! - emelte fel a hangját idegesen, miközben beletúrt nedves, szőke hajába.
- Ha tudnál velem úgy beszélni, hogy nem sértesz meg és nem alázol meg... Akkor meghallgatnálak! - vágtam vissza hirtelen. A kezdeti nyugalom pedig szépen lassan elkezdett indulatokká alakulni, ahogy néztem a fiút.
- Hogy lehetsz ilyen rohadtul makacs? - csengett a fülemben a hangja.
- ÉN?! - vontam fel a szemöldököm. - Én vagyok a makacs? Mond már meg, Draco Malfoy, hogy akkor te magadat minek neveznéd, ha én vagyok makacs?! - tettem fel a kérdéseimet hitetlenkedve.
- Én éppen próbálnék veled beszélni, az isteni! De neked megint bele kell szólnod mindenbe! - torkollt le mérgesen, hevesen hadonászva az arcom előtt.
- Akkor mondjad! - kiáltottam rá. - Mondjad, milyen sértéseid vannak számomra már megint? - tettem csípőre a kezeimet.
- Nem akartalak megbántani az előbb! - bukott ki belőle azonnal és összeszorította szemeit. - Nem akartalak elküldeni, nekem csak szar napom van és... - törölte ki ő is az esőcseppeket az arcából, miközben az első villámok becsaptak a birtokon.
- Szar napod volt? - néztem rá. - Ennyi az indok, hogy szar napod volt? - nevettem el magam.
- Nem hagynád, hogy végig mondjam? A kurva életbe! - meredt rám a fiú, hangjában türelmetlenség tombolt. És én pár pillanatig csak meredtem rá mérgesen, miközben a fejemben ott pörögtek a képek. A képek, amikor a fiú figyelmen kívül hagyott, amikor nem szólt hozzám, amikor rám förmedt vagy éppen kigúnyolt. Hosszú, nagyon hosszú hónapok folyamata és nekem fogalmam sem volt, hogy ennyire megviselt a dolog.
