𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Cole szemszöge:
El kell mennie innen. Édes Merlin, nem hagyhatom, hogy baja essen! Egyszerűen nem hagyhatom, hogy bármi történjen vele! Nem bírnám elviselni... Nem bírnám elviselni, hogy az én hibámból sérül meg...
A fejem fájdalmasan koppant a kemény, sáros betonon. Apám erős. Túlságosan erős hozzám képest és azért jött ide, hogy megöljön. Egész életemben arra tanított, hogy egy nap majd olyan leszek mint ő. Azt fogom szolgálni akit ő. És túl sokat tudok, ebben igaza van. Ő pedig azért jött, hogy megöljön.
- NE! - hallottam Elara kétségbeesett hangját az utcán. - HAGYJA BÉKÉN! - kérlelte apámnak és nekem egy pillanatra megszakadt a szívem.
Ütés az arcomba, a bordáimra, szorítás a nyakamon. És hirtelen megéreztem a vér ízét a számban. A fájdalmon egyszerre, mindent elsöprő módon hatolt a csontjaim közé és szinte biztos voltam benne, hogy eltört valamim. De aztán oldalra fordítottam a fejem és láttam ahogy sikít. Ahogy értem hullanak a könnyei és rájöttem, hogy vér csorog az arcomon.
- ELARA! - üvöltöttem fel rekedten. - Menj innen! - szóltam rá mérgesen. Nem láthatja ezt. Nem láthatja és ha... Ha velem történik valami, nem fogom tudni megvédeni az apámtól. Vagy Draco apjától... Senki nem tudja mit akarnak csinálni ezzel a szegény lánnyal, csak én... És meg kell védenem. - Menj és bújj el! - könyörögtem neki a saját könnyeimet visszanyelve, miközben megpróbáltam leküzdeni a saját apámat.
- Ez az utolsó esélyed! - lihegte az arcomba. A hatalmas tenyerei egyszerre elkapták a csuklóimat és a térdei alá rántotta a kezeimet. A kezében feszülő tőr hirtelen a nyakamnak nyomódott és a fém hideg érintésétől kirázott a hideg. A bőröm pedig felhasadt, ahogy a penge éle megcsúszott a nedves bőrömön.
- Inkább meghalok, mint hogy eláruljam a barátaimat. - suttogtam makacsul, apám arcán pedig egy ördögi vigyor jelent meg. Aztán...
- FUSS! - ütötte meg a fülem Elara erős hangja. A szorítás elmúlt. A testem újra szabad volt és bár abban a percben nem éreztem semmi fájdalmat, mégsem tudtam felfogni mi történt.
A lány orrából ömlött a vér. Elara lihegve nézte az apám testét, ami a földre rogyott és nem mozdult. Ő pedig azonnal felém szaladt, hogy talpra állítson.
- Miért nem mentél el, te nő?! - kapaszkodtam a kezébe kimerülten. Finom ujjai úgy szorultak a kezemre, mintha ő lenne a legerősebb nő a világon. Véres, rémült arca úgy pislogott felém, mintha szellemet látna, de mégis... Kitudja miért, de rám mosolygott és ez a mosoly többet jelentett nekem, mint bármi más ezen a világon. - Olyan buta vagy. - simítottam meg könnyes arcát.
