𝐓𝐈𝐓𝐊𝐎𝐊, 𝐑𝐄𝐉𝐓𝐄́𝐋𝐘𝐄𝐊, 𝐊𝐄́𝐏𝐄𝐒𝐒𝐄́𝐆𝐄𝐊 melyeket nem tud irányítani az ember.
𝐀𝖚𝖗𝖔𝖗𝖆 𝐄𝖑𝖆𝖗𝖆 𝕯𝖊𝖑𝖆𝖛𝖎𝖌𝖓𝖊 élete teljesen megváltozott 13 éves korában és most egy teljesen új környezetbe kell beilleszkednie...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor meghalt a bátyám... Azt hittem belehalok a fájdalomba. Hónapokon át sírtam és tomboltam. Kifordultam önmagamból, elzárkóztam és emésztettem magam. És azt hittem... Komolyan azt hittem, hogy belehalok a bánatba.
De bánatba nem halhatsz bele, bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod. Egy szív nem szakad meg, bár a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis. A gyász idővel elhalványodik. Ez a dolgok rendje. Jön egy nap, amikor újra mosolyogsz, és úgy érzed, áruló vagy. Hogy képzelem, hogy vidám vagyok. Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban, ahol már nincs ott a bátyám. És új könnyeket hullatsz, mert már nem hiányzik annyira, mint régebben, és a gyász feladása is egyfajta halál.
És naivan azt hittem, hogy bárkit is veszítek el ezután, nem fog annyira fájni, mint a bátyám halála. Én tényleg azt hittem, hogy egy testvér elvesztése a legrosszabb dolog a földön. Egészen addig, amíg nem magadat okolod egy fiatal fiú haláláért, aki szerelmes volt beléd...
Egyedül feküdtem a Weasley vendégszobában. Cedric halála után Harry és én sokkos állapotban kerültünk el ide és bár a fiú azóta jobban van... Én bezártságra és fájdalomra ítéltem magam a sötét szobában. A függönyöket hetek óta nem húzta ki senki. A rajtam lévő ruha koszos volt és elhasznált, de nem engedtem senkinek, hogy levegyék rólam.
Pedig... Olivia és Cole majdnem minden nap eljöttek ide. Még Draco is megjelent, pedig Charlie itthon volt már vagy két hete. És néha hallottam, ahogy a család és a barátaim kétségbeesetten vitatkoznak miattam. Mert nem ettem és nem beszéltem. Csak sírtam egyedül a szobában, miközben az égő szívem minden éjszaka egy kicsit jobban összetört. Mert éjszaka az ember mindig kicsit magányosabb és szomorúbb. Mindig kicsit jobban magába fordult.
De én nem tudtam kiverni a fejemből Cedric arcát. Ahogy rám mosolygott és megcsókolt. Ahogy szerelmet vallott és elmondta, hogy miattam lépett be a versenybe. De ezt a mosolyt, ezeket a vallomásokat elvette tőlem a kép, ahogy végleg lecsukom a szemeit.
Szinte még most is éreztem az ujjainak jeges érintését és valahányszor a párnámra hajtottam a fejem, olyan érzésem volt, mintha az ő mozdulatlan mellkasára hajolnék.
Egy fiatal fiú meghalt miattam. Cedric Diggory elvesztette az életét miattam. És én mit csináltam ezután?
Kirúgattam magam az iskolából...
- Egy hét múlva kezdődik az iskola! - hallottam Molly panaszos hangját.
- És mégis mit akarsz csinálni anya?! - emelte fel a hangját Charlie. - Gyászol! Magát okolja azért ami történt! - kiabált odalent a fiú.
- Éhen fog halni! És a tanulmányai?! - folytatta a kerekded asszony, és szinte láttam magam előtt, ahogy egy fakanállal hadonászik.
- Anya, hagyd már békén! - csendült fel Fred mély hangja is.
