you ― bang chan x reader ff

𝐟𝐢𝐯𝐞

〝dawn comes trying to make my heart beat faster〞
♡

     Miközben hallgattam a tagjaim szidását, amiért megint egész este dolgoztam, csináltam magamnak egy nagy bögre kávét. A sokadik ásításom alatt nyúltam az első fehér flakonért amit a szemem sarkából láttam, és öntöttem egy keveset a tartalmából a kávémba, mire mind elhallgattak.

"Hyung-" – kezdte Jeongin, de Minho feltette a kezét, hogy ne folytassa.

Felvont szemöldökkel fordultam a többiek felé és én idióta előbb ittam bele a löttybe, mielőtt rákérdeztem volna Innie-től, hogy mit szeretett volna. Kár volt. Az alig cukrozott kávém íze keveredett a kesernyés, szappanos ízzel és azonnal fintorogni kezdtem. Visszafordulva a pulthoz, a mosogatóba köptem azt a kevés kávét, amit még nem nyeltem le, majd a bögre tartalmát utána öntöttem. Már megint öblítőt öntöttem tej helyett.

"Megérdemelted!" – nevetett kárörvendőn Minho, míg én fintorogva mostam a szám a mosogató fölé hajolva.

És teljesen igaza volt. Soha semmi jó nem származott abból, hogy egész éjszaka a stúdióban dolgozok, hisz másnap visszahallgatva az éjszakai alapot, úgy is kitörlöm és elölről kezdem. Ha meg nem törlöm ki, megváltoztatom az egészet. Ez az egyik hátulütője. A másik, hogy utána másnap nem emberként működök a fáradtság miatt és nem lehet felügyelet nélkül hagyni, mert képes lennék kárt tenni magamban. Mint például ez az öblítős eset. Bár néha azt hiszem direkt teszik az öblítőt a tej közelébe, hogy hátha tanulok belőle. Esélytelen. Elzárva a vizet egyenesedtem fel és a pult szélén támaszkodva hunytam le a szemem pár másodpercre. A szappan-íz még mindig a számban volt, de egyre csak csökkent, ahogy átvette a helyét a bűntudat keserű íze. Nem tudok hazudni nekik, ők a családom.

"Nem a stúdióban voltam." – mondtam halkan, mégis olyan hangosan, hogy mind jól hallják.

"Akkor hol?" – kérdezett vissza rögtön Changbin.

"Egy lánnyal." – feleltem.

"Oh my god, man!" – reagált elsőnek Hyunjin, majd egy hangos puffanással a földre került.

Azonnal rá kaptam tekintetem, de csak megjátszotta, hogy elájult. Szépen lassan a többiek is túlléptek a kezdeti sokkos állapoton, és a megvilágosodás sorjában kezdtek bombázni. Egy idő után azonban egyszerre mondta mind a magáét és szerintem az egész utca tőlünk zengett. Tudtam, hogy csalódni fognak bennem, amiért szerintük megszegtem az egyezségünket, de nem szóltam közbe, hagytam, hogy lenyugodjanak és a jó pár hónapos stresszt kitöltsék rajtam. Amíg erre vártam, csináltam magamnak még egy adag kávét, most már figyeltem, hogy tényleg tejet öntsek, öblítő helyett. Mire meg is ittam, szépen ők is elcsendesedtek.

"Oké, most, hogy ezt mind megkaptam..." – tettem le a bögrét és végignéztem rajtuk. "Végighallgatnátok, hogy elmondjam, mi is történt pontosan?"

"Nem!" – felelt rögtön Jeongin, mire kapott egy tockost Minho-tól. "Vagyis de, figyelünk Hyung."

És tényleg, mint egy rakás kisgyerek, tágra nyílt, csillogó szemekkel figyeltek engem, és várták a történetet. Sóhajtottam egy nagyot, majd tarkómra simítva belekezdtem.

――――――――――――――――――――――――――――――――――――――――

"T/N!" – kiabált Haeun, amire azonnal kipattantak szemeim és hirtelen ülő helyzetben találtam magam. "Hát életben vagy!"