you ― bang chan x reader ff

𝐬𝐢𝐱𝐭𝐞𝐞𝐧

"lying to myself that this is a dream"
♡

   Reggel négy ötvenkor nem a legjobb érzés kelni, főleg, ha előtte való éjszaka túl sokat gondolkodik az ember. Morogva nyomtam ki az ébresztőm, ami egészen biztos felkeltette két szobatársamat is. Hunyorogva másztam le ágyamról a telefonom vakuját használva fényforrásként a sötét szobában. Mivel Changbin és Felix már ébren voltak az ébresztőmnek hála, csak a többi szobában kellett körbejárnom. Lassan mindannyian felébredtünk és sorban elkezdtünk készülődni. Szerencse, hogy van két fürdőszoba a dormban, eggyel sose végeznénk nyolcan. Míg Seungmin-re vártam, hogy végezzen válaszoltam az öcsém tegnap esti üzeneteire és a második kávémat iszogattam.

„Van valami közöd ahhoz, hogy tegnap Minho hyung elhívott kajálni?" – ült le mellém Jisung.

„Elhívott kajálni?" – tettem a tudatlant. „Ez nem vall rá, engem soha nem hív el!"

„Kíváncsi vagyok miért..." – sóhajtott egy aprót. „Ti ma találkoztok, igaz?"

Bólintottam és leraktam a már üres bögrét.

„Nem izgulsz?"

„Túl fáradt vagyok még, hogy izguljak."

„Én nagyon izgulok." – dobolt az asztalon ujjaival.

„Miért?" – vontam össze a szemöldököm értetlenül.

„Ja! Nem! Semmi! Nem mondtam semmit!" – habogott zavartan.

„Értem én. Ha bármi hülyeséget csinál, szólj és elmegyünk megnevelni." – tettem vállára kezem nyugtatásképp.

„-gyünk?" – vonta fel szemöldökét, majd vigyorogni kezdett.

Szerencsére ezt a pillanatot választotta Seunmin, hogy elhagyja a fürdőszobát így egy nyomós indokkal tudtam otthagyni fiatalabb társamat. A zuhany alatt állva fejemet a csempének döntöttem és hagytam, hogy elázzon a hajam. Folyamatosan Hyunjin szavai jártak a fejembe, ahogy ő megélte a kapcsolata kezdetét. Igaza van, hogy nem kéne ennyit aggódnom, ha azok után is hajlandó velem találkozni, hogy hetekig ignorálom. Hazudtam Jisung-nak, amikor azt mondtam neki, hogy nem izgulok. Egész éjszaka nem aludtam semmit, vagy csak alig, tele volt a fejem az összes olyan dologgal, ami rosszul sülhet el. Izgulok a menedzseremmel való beszélgetés miatt, félek, hogy fog reagálni az egész helyzetre. Attól még jobban tartok, hogy nem fogja engedni a mai randevúnkat. Izgulok amiatt is, hogy hogyan fog sikerülni az este. Nem terveztem sokat, csak szeretném, hogy jobban megismerje a világomat, és engem. A tegnap esti beszélgetésem Hyunjin-nel megerősítette bennem azt az érzést, hogy nekem szükségem van erre a lányra. Fogalmam sincs, hogy mi az az érzés, ami bennem van attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam az utcán. Egy dologban vagyok csak biztos; rettentő boldoggá tesz a puszta gondolata is.

Kopogások hangja zavarja meg gondolataimat.

„Hyung, el fogunk késni!" – kiabált be Felix.

„Mindjárt végzek." – válaszoltam, majd nagyot sóhajtva elzavartam gondolataim és folytattam a készülődést.

A kocsiban ülve telefonommal szórakoztam. Írjak neki, vagy ne? Biztos órán van már, nem akarom zavarni, és egyébként is találkozunk este. Az utunk csendben telt, még mind fáradtak voltunk, a menedzserünk se mondta el a szokásos lelkesítő beszédét, csak néha hátrapillantott rám. A helyszínre érkezve elindultunk a hatalmas koncertterem felé, hogy megkezdhessük a főpróbát és a hangolást is. A színpad előtti üres teret betöltötték a szaladgáló staffok, ahogy az utolsó simításokat végezték az asztalok és ülőhelyek kihelyezésével. Érkezésünkre sorra köszöntöttek minket, majd eligazítottak a színpad mögött, meg kellett hallgatnunk a szokásos balesetvédelmi házirendet, hiába vagyunk itt minden évben. Valahogy újra évnyitókon érzem magam ilyenkor. A színpad mögötti terület tömve volt a staff tagokkal, sminkesekkel, stilisztákkal és sorstársainkkal is, így többen magára hagyták a menedzserünket és elmentek a haverokkal beszélgetni. Ha jól láttam Felix épp a sütijeit osztogatja. Mivel csak ketten maradtunk a menedzser hyung-gal, úgy láttam eljött az ideje annak, hogy beszélgessünk.

„Hyung, akkor tudunk beszélni?" – kérdeztem félrepillantva a tömegtől.

„Persze öcsi. De előtte húzzunk innen, ettől a káosztól felmegy a vérnyomásom!" – bólogatott, majd megindult a kevésbé zsúfolt öltözők felé, én pedig utána.

Belépve az öltözőnkbe becsukta magunk mögött az ajtót, majd a kihelyezett pogácsákból meg hasonlókból kezdett válogatni.

„Mondjad Chan, figyelek." – intett rám se nézve.

„Rendben..." – bólintottam, majd végig gondoltam az egészet. Azt se tudtam, hol kezdjem. „Szóval megismertem egy lányt..."

„Igen, erre rájöttem..." – válogatta az ennivalót. „Folytasd. Jó csaj?"

„Hyung!" – jöttem zavarba a kifejezéstől és eltakartam vörös arcom. „Igen, szép lány... T/N a neve."

„Á! Külföldi!" – bólogatott büszkén. „Na mesélj, mi nyomja a szíved." – vágódott le a kanapéra, én pedig vele szemben állva úgy éreztem magam, mint amikor feleltetnek.

„Nem is tudom, hyung..." – simítottam tarkómra. „Félek, hogy valahogy kiderül, és bajt hozok mindkettőnkre."

„Ha annak a bolond kisgyereknek nem derült ki, neked se fog, ebben biztos vagyok." – mutogatott az ajtó felé.

„Hyunjin? Tudsz Hyunjin-ről?

„Hogy a viharba ne! Ő is ugyanígy keresett meg engem még annak idején, csak szegényem még remegett is, hogy lekiabálom a fejét." – nevetett jóizűen, majd egy pillanat alatt elkomolyodott. „Figyelj Chan... Menedzseredként kötelességem a helyes útra terelni téged, de ebben én nem tudlak sehova se vinni. Ebben neked kell döntened, de bárhogy is döntesz, úgy is lesz olyan személy, akinek nem fog tetszeni. Ez minden esetben így van, nem csak kapcsolatok terén, de mivel te egy híresség vagy, és mivel a média minden egyes pillanatban a seggedben van, hátha elrontasz valamit, ezért csak azt tudom tanácsolni, amit annak idején a kisgyereknek is."

„Mégpedig?"

„Te vagy az, aki az életed irányítod. Te vagy az, aki meghozza a döntéseket. Én csak arra vagyok, hogy ha elrontasz valamit, akkor annak ne legyen akkora nyoma." – tárta szét karjait. „Te ismered ezt a lányt, és nem én. Ha úgy gondolod, hogy megbízható, ha úgy gondolod, hogy érdemes miatta kockáztatni, ha úgy érzed, hogy tőle boldogabb vagy, ha tényleg jelent neked valamit, akkor ne engedd el. A karriered mulandó, bármelyik pillanatban vége lehet, de ez..." – mutatott végig rajtam.

„Ez?"

„Ez egy olyan dolog, amit nem szabadna veszni hagynod." – nézett mélyen a szemembe. „És ezt még a kisgyereknek se mondtam."

Nem tudtam mit mondani. Megleptek a menedzserem szavai.

„Nagyon jól ismerlek Chan, jobban, mint gondolnád." – folytatta. „Rengetegszer néztem végig azt, ahogy udvarolnak neked a lányok, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltál így megbolondulva egyetlen nőszemély miatt is."

„Hányszor?" – kérdeztem, mire felém mutatta öklét. Nulla.

„Soha." – mondta ki. „Ezért mondom neked öcsi, hogy ezt ne engedd el, ha kell én bunyózok össze Jinyoung-gal!"

„Ma este találkozunk." – szólaltam meg pár másodperc csend után.

„Ez szuper öcsi, majd mesélj, hogy ment!" – állt fel és a szemétbe dobta üres papírtányérját. Látszott, hogy menne vissza. Mégiscsak magukra hagytuk a többieket, és egy felügyelet nélküli Minho...

„Be fogom csempészni a céghez." – mondtam még mielőtt kiléphetett volna az ajtón.

„Oh!"

―――――――
folytatás
211022