you ― bang chan x reader ff

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲 𝐨𝐧𝐞

Köszönöm az 1k megtekintést, nagyon boldoggá tette a hetemet!☆
Csak így tovább!♡

"I want to believe that it will be different this time"
♡

   Több hónapos felkészülés, több éves munka, számtalan álmatlan éjszaka, mind megérte. Egy tökéletesen sikerült, majdnem hat perces fellépés után, szinte az összes kategória díját elvittük, amiben megjelöltek minket. Így, hogy ennek a sok izgalomnak vége, mind rettentő kimerültnek érezzük magunkat. Menedzserünket persze le se lehet lőni, nem is tudom hanyaggyára kezd bele hegybeszédébe, miszerint nagyon büszke ránk, amikor szerencsére megcsörren telefonja és kénytelen abbahagyni. Mind tettetett letörtséggel nézzük végig, ahogy felveszi a készüléket és kimegy az öltözőnknek száműzött szűkös helységből.

"Na végre egy kis nyugalom." - dőlt el a kanapén Felix és lehunyta szemeit.

Körbenézve valahogy mindenki így tett. Changbin és Seungmin a földre terített matracokon folytak szét, utóbbi közben Minho-val szócsatázott. Hyunjin az egyik fotelben terpeszkedve nyomogatta telefonját, valakivel nagyon beszélgetett. Jisung és Minho egymással szemben ültek a földön és éppen ették a kihűlt vacsoránkat, Jeongin pedig, Felix párnájaként csak ült és csukott szemekkel pihent. Nem volt szívem megzavarni őket abban a pár percben, amennyi pihenés kijutott nekünk, de mikor máskor beszéljem meg velük a dolgokat, ha nem most. Így reszketve kifújtam az eddig bent tartott levegőmet, majd összecsaptam tenyereim, mire mind felém néztek.

"Beszélnünk kell." - jelentettem ki, megjátszott magabiztossággal, miközben legbelül amúgy rettegtem.

"Na végre, erre várunk már reggel óta." - dobta le elégedetten pálcikáit Minho, majd meglátva arckifejezésem elkomolyodott. "Haver, én nem akarok keresztapa lenni még."

"Mi van?" - csattantam fel, majd inkább legyintettem. "Nem is akarom tudni, hogy ez honnan jött."

"Miről van szó?" - fordult körbe értetlenül Hyunjin, aki most vehette észre, hogy beszélgetünk.

"Chan hyung mondani akar valamit." - válaszolt neki Jisung. "Bár nem tudom mikor akarja már kinyögni, egy ideje nem mondott semmit."

"Mondanám, ha nem hagynátok." - néztem rájuk fáradtan. "Komoly dologról lenne szó."

Erre szerencsére mind lenyugodtak, én pedig nagyot sóhajtva belekezdtem mondanivalómba. Nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam. Csak úgy dőlt belőlem minden, ami tegnap este, illetve ma hajnalban történt. Kisebb nagyobb ködösítésekkel persze. Elmondtam nekik mindent, egészen onnantól, hogy felvettem T/N-t a házuk elől, egészen odáig, hogy a taxis nem volt túlzottan odáig értünk, és ők csak hallgattak. Néha bólintottak, hogy folytassam és néha jelezték, hogy levegőt is érdemes venni. De nem szóltak bele. Nem jegyezték meg, hogy úgy vigyorgok, mint egy eszelős, vagy épp olyan színem van, mint egy érett paradicsomnak. Mikor a történetem végéhez értem se szólaltak meg.

"Hát igazából ez történt..." - néztem rájuk, hátha ezzel kicsalok belőlük valami reakciót.

"Akkor most együtt vagytok?" - kérdezett elsőnek Minho.

"Nem..." - feleltem.

"De szeretnéd?" - érdeklődött Jisung is, mire lassan bólintottam.

"Ha nem lenne ez a sok katyvasz a karrieremmel, már biztos megkérdeztem volna."

Egy időre beállt a csend közénk, már azt hittem ejteni is fogjuk a témát és mindenki visszavonul pihenni, amikor szeplős társunk egyenesen a szemembe nézett.