you ― bang chan x reader ff

𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐞𝐞𝐧

"don't know why, emotions are not easy"
♡

   Nem is tudom pontosan mennyi idő telt el a Chan-nal való találkozásom óta. A közelgő záróvizsgák teljesen elvették minden időmet és energiámat. A napok összefolytak, ahogy minden hétköznap az egyetemi előadók egyikében töltöttem a napjaim nagyrészét, hétvégente pedig a szobám négy fala közé zárva ismételtem és készültem gőzerővel. Minél hamarabb túl akarok esni a vizsgákon, így még a karácsonyi szünet előtt megszabadulok pár tantárgytól. Jiyeong-anyu már szellemnek hív. Én vagyok az a lánya, aki korán reggel eltűnik, elvisz pár dolgot a hűtőből és a szekrényből, egész nap nem látja, majd este megint annyira hazaér, hogy megismételje reggeli cselekedetét, és aztán megint visszatér a szobája négy fala közé. Hát igen, nem sokat szocializálódtam az elmúlt két-három hétben. Haeun sincs jobb helyzetben. Harmadévesként az összes eredménye bele fog számítani a diplomájába, míg nekem csak a fontosabb tárgyaim. Vele általában esténként váltunk pár szót üzenetben, néha összefutunk az egyetem folyosóin, olyankor elvonulunk egy csendes helyre, hogy aztán egymás mellett, a könyveinket és jegyzeteinket bújva készüljünk. A professzoraink se könnyítik meg a helyzetünket, ők tovább haladnak a tananyaggal, szerintük egy ilyen vizsga nem állíthat meg minket.

Nagyot sóhajtva néztem körbe, miután biztos voltam benne, hogy soha nem fogom elfelejteni a dinasztiák öröklési sorrendjét és irigykedve néztem végig a könnyelműen nevetgélő elsőéveseken. Nekik ezek a vizsgák még nem jelentenek annyit, csupán egy, talán kettő olyan tárgyuk van, aminek az eredménye fontos. Az egyetem hatalmas, kétszintes könyvtára tele volt a vizsgákra készülő hallgatókkal. Az asztalok és számítógépek mind el voltak foglalva, így akinek nem maradt hely, az a kárpiton elterülve bújta jegyzeteit. Szerencsémre két lyukasórám között nekem pont jutott hely, az egyik eldugottabb sarokban. Mikor meguntam a bámulást, és úgy éreztem, hogy muszáj visszatérnem a történelem tanulásához, megrezzent a telefonom, ami eddig a könyveim mellett hevert. Érte nyúltam, majd feloldva elolvastam az üzenetem, ami Haeun-től jött: Szétrobban az agyam, többet nem tud befogadni a francia jogból. Nincs kedved tartani egy kis szünetet és meginni valamit? – írta egy jó pár hangulatjel kíséretében. Elmosolyodtam és gondolkodás nélkül válaszoltam neki. Nekem is jót tenne egy kis szünet, és még van majdnem másfél órám a következő előadásig. Azonnal jött is a válasz a találkozási helyszínnel és elkezdtem összepakolni a cuccaim. Nagyot nyújtózva álltam fel a helyemről és vállamra kaptam táskám vállpántját, mikor újra megrezzent a zsebemben a mobilom. Míg elhagytam a könyvtárat előhúztam zsebemből a készüléket és az üzenetet elolvasva megtorpantam, páran mögöttem nekem is jöttek, de abban a pillanatban nem tudott érdekelni. Összeszorult a gyomrom és forogni kezdett velem a világ, ahogy levegőhöz se jutottam. Újra és újra elolvastam az üzenetet, de hiába. Elsőre is leesett, hogy nem nekem szánták. Na mi lesz, kislány? Alig várom, hogy megismételjük azt a múltkorit a nagyelőadóban.

Valahol legbelül mindig is sejtettem, hogy talált helyettem mást, miután eljöttem négy hónapja, de mindig reménykedtem benne, hogy a megérzésem csal. Lenyelve a gombócot a torkomban, kezdtem ingerülten pötyögni a válaszom, annak a személynek, akinek soha nem gondoltam volna, hogy ilyet írok egy nap. Amint ezzel megvoltam, visszasüllyesztettem a készüléket kabátom zsebébe és tovább indultam, hogy minél hamarabb kiöntsem a lelkem Haeun-nek. A szöveten keresztül éreztem, ahogy sorra jönnek az értesítéseim, és mindennél jobban próbáltam ignorálni azokat. Fogalmam sincs, hogy mióta tartott a viszonya azzal a „kislánnyal", de biztos elég rég óta, ha reggel nyolc után ilyen üzenetekkel ébreszti a kis csajt. A legrosszabb az egészből, hogy még én szégyelltem magam, amiért egy ilyennel álltam össze annak idején, mint Erik. Én éreztem rosszul magam, miután ő csalt meg engem, neki volt viszonya a hátam mögött, ő ignorálta a hívásaim és üzeneteim, és ő próbált az álmaim útjába állni. Mikor beértem a közeli kávézóba, rögtön kiszúrtam Haeun-t, amint az egyik ott dolgozó srácot próbálta felszedni. Ahogy észrevett engem, és az arcomon látható érzelmeket, elhessegette a srácot én pedig leültem vele szemben.