you ― bang chan x reader ff

𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲 𝐟𝐨𝐮𝐫

"what should we become"
♡

   Ez volt életem eddigi legrosszabb majdnem három hete. Egészen onnantól, hogy betettem a lábam a főnök irodájába azon a bizonyos vasárnap reggelen, egészen mostanáig. Még most is tisztán emlékszem a főnököm, a menedzserem és a köztem lezajlott beszélgetésre...

Szigorúan a bakancsom orrát sasolva léptem be az irodába, ahol azonnal megfagyott a levegő és éreztem magamon a főnök jeges tekintetét. Ahogy mögöttem becsukta az ajtót pufók menedzserem, az eddig mahagóni íróasztalának támaszkodó Park rögtön beszélni kezdett.

"Elég kényes ügy miatt vagyunk itt ilyen korán úgy gondolom, igazam van Chan?" - sóhajtotta gondterhelten.

"Igen..." - bólintottam.

"Tehát nem tagadod, hogy azon információk közül, bármelyik is fals lenne?"

"Nem, főnök..." - feleltem, és biztos voltam benne, hogy több percig is csak néma csendben álltunk egymással szemben.

"Foglaljatok helyet, szeretném hallani az egészet a ti szemszögetekből is." - törte meg a csendet tetetett nyugodtsággal.

Szemem sarkából láttam ahogy menedzserem arcát átfut valamiféle nem értés, az említett többes szám miatt, de egyikőnk se ellenkezett. Lenyeltem a hatalmas gombócot a torkomban és helyet foglaltam az egyik kényelmetlen bőrfotelben, ami az asztal előtt volt, és amit bizonyára a mi bevételünkből vett magának. Ha már itt vagyunk, körbepillantottam a tágas irodában és több drágábbnak tűnt berendezésen megakadt a szemem, ami eddig nem volt itt. A falakat még mindig a saját aranylemezeivel, a könyvespolcokon maradt üres helyeket pedig a díjaival díszített. Több albumjának a posztere is jelen volt bekeretezve, amiket még saját magának dedikált is. Mielőtt még teljes figyelmemet fordíthattam volna csodálatos főnökömnek, végignéztem íróasztalán is. A drága számítógép mellett egy csomó képkeret foglalt helyet, amikben mind róla voltak különböző fénykoraiból fényképek. Nagyot sóhajtva foglalt helyet bőrszékében és összekulcsolt ujjait a mahagóni íróasztal lapjára ejtette, ezzel kizökkentve engem a bámulásból. Elrejtve fintorom, ami valószínűleg akkor íródott ki az arcomra, amikor körbenéztem, végül ráemeltem tekintetem és újra összeszorult a torkom.

"Kérlek mondjatok el nekem mindent, hogy ki tudjunk találni valamit erre a felettébb szerencsétlen helyzetre." - búgta és most először éreztem a szavaiban a mérhetetlen mennyiségű gúnyt.

Menedzserem felé fordultam, aki csak megvonta a vállát, hisz ő tényleg nem sok mindent tud. Megköszörültem a torkomat, majd kihúztam magamat a kényelmetlen fotelben és ujjaimat tördelve kezdtem felvezetni a történteket nagyvonalakban. Hisz nem kell tudnia minden egyes részletet, mind például azt, hogy majdnem elfajultak a dolgok minap a stúdióban. Magától a gondolattól is összeszorult a gyomrom és el kellett hessegetnem azt a gondolatot, hogy elvesztettem T/N-t. Vissza fogom szerezni, bocsánatot fogok tőle kérni és el fogom érni, hogy működjön!

"Nagyon megindító történet, tényleg és igazán sajnálom, hogy így alakult." - reagált közönyösen, miután elmondtam mindent. "De gondolom nem fog meglepetésként érni, hogy egy ideig hanyagolnod kell a tevékenységeidet, mint énekes."

Bólintottam, és valahol egy picit meg is könnyebbültem, hogy csak szünetre kell mennem.

"Egy ilyesfajta pletyka, főleg ilyen erős bizonyítékokkal elég sokáig fent fog maradni a közösségi médiában és az emberek fejében is..." - nézett rám színtiszta undorral az arcán. "Amit jelenleg én tudok érted tenni az, hogy pert indítunk a híroldal ellen személységi jog megsértése, és hamis információk terjesztése miatt..."