you ― bang chan x reader ff

𝐞𝐢𝐠𝐡𝐭

〝i need a sign〞
♡

     "Megjöttem!" – kiáltottam el magam az ajtóban, majd belépve lerúgtam bakancsom és a konyhába mentem, ahol már megjelentek a többiek.

"Hyung!" – köszöntött egy öleléssel Felix. "Hogy hogy hamarabb jöttél?"

"Hamarabb végeztem."

"Mit hoztál?" – nyújt a zacskó felé Minho, mire elvettem előle.

"Előbb vacsora!" – szóltam rá, mire mindenkitől egy dünnyögést kaptam válaszul. "Na, tudjátok, hogy együtt gyorsan összedobunk valami ehetőt."

Úgy fél óra unszolás után végül sikerült rávennem őket, hogy legalább instant rament csináljunk. Hosszú volt ez a hét, megértem, hogy nyűgösek. Éppen ezért hoztam nekik egy csomó fánkot, amit vacsora után befalhatunk miközben megnézünk valami filmet. Holnap van egy szabadnapunk, illetve a többieknek a vasárnap is szabad. Én aznapra terveztem befejezni Jisung új számát, aztán este szokásosan élőzni fogok. Holnap meg? Első dolgom lesz elmenni T/N-hez megköszönni neki, hogy visszaadta a pulcsit, és a kulcskártyámat is. Ja és a telefonszám. A lényeget majdnem elfelejtettem.

Gyorsan összedobtuk azt a pár zacskó rament, amink itthon volt és amint elkészült a konyha szélén lévő asztalhoz telepedtünk. A fiúk körbeülték a hét székkel rendelkező asztalt és hozzá is láttak a nem túl egészséges fogáshoz. Én mögöttük állva ettem saját adagom. Ez mindig így volt. Kihúzhattuk volna az asztalt a faltól, hogy odatoljuk a nyolcadik széket is, de soha nem volt lényeges. Másrészt, a nyolcadik szék valamelyikünk szobájában van, második ruhásszekrényként funkcionálva. Egyszóval; elveszett. Amint mindenki végzett elvállaltam a mosogatást és megengedtem a fiúknak, hogy kinyissák a dobozokat.

"Hyung! Te vagy a legjobb!" – szaladt oda hozzám Felix és szorosan megölelt.

"Ugyan." – mosolyogtam és megsimogattam fejét. "Mind nagyon ügyesek voltatok a héten és látom, hogy odatettétek magatokat százhúsz százalékban. Megérdemlitek."

"Whoa, Appa!" – jött oda Jisung csillogó szemekkel. "Ha már ilyen jó kisfiú voltam, kaphatok egy kiskutyát is?"

"Milyen jó kisfiú?" – fintorgott Hyunjin a fiatalabbikon.

"Milyen kiskutya? Chan-hyung, ide nem kerül kutya! Már így is épp elég Seungmin." – mutogatott teli szájjal Minho.

"Hé!" – csapta vállba az említett.

"Abba lehet hagyni a civakodást." – néztem rájuk kezembe véve egy fakanalat és csend lett. "Köszönöm. Minho, visszahoztam a pulcsid."

"Dobd be a szobá-. Várj!" – tette le a fánkot a kezéből, majd húzogatni kezdte szemöldökét. "Találkoztatok? Végre megtaláltad a farkad és elkérted a számát?"

"Nem... Vagyis! Az ott eddig is megvolt!" – háborodtam fel. "Kihagyhatjuk a témából a nemi szervem, és elmondhatom, mi történt?" – kérdeztem sértetten.

"Persze hyung." – felelték szinte egyszerre, majd ismét áttelepedtünk a nappaliba. Én pedig részletes mesélésbe kezdtem.

Elmondtam mindent, onnantól, hogy hamarabb végeztem egészen addig, hogy meg akartam fejelni a recepcióst. Visszaemlékezve akcentusára és az illatára, ami utána körbe lengte az egész hallt, elmosolyodtam és minden idegességem el szállt.

"Haver, gyere már vissza a földre, a felhőket is elhagytad már." – szólt rám Changbin és kizökkentem gondolataimból. Elengedve fülem mellett a "haver" megszólítást, befejeztem a sztorit: