Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

1.7.- Újra a Kúriában!

A karácsonyi szünet előtti utolsó tanítási nap van. A tanárok többsége már nem zaklat minket tanulni valók sokaságával. Viszont itt is vannak kivételek, mint drága Piton és McGalagony professzor. A szünetre feladtak nekünk vagy négy oldalas beadandó munkát az utolsó órán elhangzótokról. A kedvemet ez sem rontotta el, mivel vagy két hétig nem kell látnom az SVK tanáromat apámmal együtt. A rosszul léteim egyre kevesebbszer fordultak elő. Egy héten körülbelül kétszer, ha nem kevesebbszer. Kezdett visszajönni a régi Teressa Kate Riddle.

A barátaim oldalán támforogtam a nap és az év utolsó bájitaltan órárája. Beértünk és szokás szerint egymás mellé telepedtünk le. Az óra előtt a Griffendéles évfolyamtársink is megérkeztek, hogy a jelenlétükkel rontsák a levegőt. Mellette még olyan hideg volt a pincében lévő teremben, hogy a levegőben látszódott a leheletük. Mindenki próbált az üstje tűzévvel felmelegíteni magát.

-Szívből sajnálom azokat -mondta Draco az óra közepén. -, akik a Roxfortban töltik a karácsonyt, mert a családjuk látni sem akarja.

Mindenki tudta a teremben, hogy a legjobb barátom kinek is szánta ezt a gúnyos mondatot. Természetesen a mi kis túlélő Harry Potterünknek. A Mardekárosok egytől egyig felnevettek és ez alól én sem voltam kivétel, de az én nevetésemben beletartozott egy szemforgatás is. Most az egyszer együtt érzek Potterrel. Ő se az igazi családjával él úgy, mint én. Ő sem ismerte a szüleit. Ő sem tölthetett velük több időt, mint én. Talán annyi különbség van közte és köztem, hogy én szeretetben nőtem fel a Malfoy-családnál. Annyi mindent köszönhetek nekik. Felneveltek annak ellenére, hogy nem vagyok a gyermekük és próbáltak ugyanakkora szeretettel is. Igaz Lucius nem az a személy, aki szeretett engem vagy éppen a saját fiát, Dracot. Ez már inkább elmondható Narcissáról. Mindent megtett értünk kettőnkért. Szeretetett és törődést adott nekünk. Tiszta szívemből szeretem a nevelőanyámat és hamarosan újra láthatom.

Az óra végeztével szinte szaladtunk a hálókörletünkbe összepakolni a ruháinkat, amiket haza szeretnénk vinni. Pansyvel villám sebeséggel pakoltunk, hogy minél előbb az otthon melegében legyünk. Viszont láthatom a rég nem látott szobám, a hatalmas kertet, a nappalit, ahol Lucius távollétében mugli társasjátékokkal töltjük el az időnket. A sürgő-forgó házimanókat, akik elkészítik nekünk az ételeket. Közülük is a kedvencem a kis Dobby, aki gyerek korunkban mindig velünk játszott és szórakozott velünk.

Miután elpakoltunk a klubhelyiségben vártuk a fiúkat, hogy együtt menjünk le a roxmortsi vonatállomásra. Talán öt perc sem telt el és a két fiú is megjelent a nagy kofferiekkel. Egymás mellett baktatunk le a többi diákkal, akik haza vágyakoztak. Pansybe karolva léptünk fel a vonatra üres fülkét keresni. Hamar találtunk egyet és beültünk mind a négyen.

-Átjöhetnétek az ünnepekor, hogy együtt töltsük? Mit gondoltok? -fordultam Pansyhez és Blaisehez.

-Hát, ha Draco szülei megengedik akkor szívesen. -mosolyodott el Pansy.

-Azt mi lerendezzük. Azzal nem kell foglalkoznotok. Majd küldünk baglyot. -mondta Draco.

Az út hátra lévő részében kellemesen elbeszélgettünk. Mikor a vonat megérkezett a King's Cross állomásra batyújainkkal lekászálódtunk a vonatról. Szemeim egyből keresni kezdte Narcissat és Luciust. Kevés keresgélés után megláttam a fekete talárba öltözött nőt és szintúgy fekete öltönyben lévő férfit. Oldalba böktem Dracot és a felnőttek irányába mutattam. Ők is észrevettek és Narcissa heves integetésbe kezdett. Gyors séta félében odamentünk hozzájuk. Cissy mindkettőnket csontropogtató ölelésben részesített. Esküszöm hiányzott már. Luciustól egy vállveregetést kaptunk. Azért több, mint a semmi.