Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

3.4.- Csillagvizsgáló

Másnap nem mertem se kilépni a szobámból, se Draco szemébe nézni. Egyre jobban tartottam magam a hibásnak, még úgy is, hogy Pansy vagy százszor a számba rágta az igazságot, és úgy is, hogy tudtam, hogy Daphne Greengrass tehet csak az egészről. Meglátogatni se mertem, mert féltem, hogy ő is engem hibáztat, ezért szépen Pansy ment fel hozzá a gyengélkedőre.

Miután visszaért beszámolt róla, hogy annyira nem súlyos a dolog, és beszámolt neki arról, hogy magamat hibáztatom. Rendesen kiakadt rajta, hogy ez nem igaz meg ilyenek. Azt is elmondta nekem, hogy Daphne már szólt az apjának, Luciusnak a történtekről, így most már emiatt is félhetünk.

Dracoval és a többiekkel legközelebb csak délelőtt, a mardekárosok és a griffendélesek közös óráján találkoztunk. Már javában tartott az óra, amikor a fiú vastagon bebugyolált és felkötött karral betámolygott a pinceterembe Blaise-sel az oldalán. Daphne Piton dühös tekintetét figyelmen kívül hagyva szaladt oda Dracohoz, és ugrott a nyakába. Elfordítottam a fejemet, előre a tábla felé, nem törődve azzal, hogy a szőke fiú végig engem nézett.

-Hogy vagy, Draco? – kérdezte sajnálkozva Daphne. – Nagyon fáj?

-Már sokkal jobb – felelte érzelem mentes hangon.

Végül aztán mindenki megtalálta a helyét és neki állt dolgozni. Szerencsére Draco is tudta csinálni az aprításokat meg ehhez hasonlókat. Minden tökéletes volt a maga nevében, míg Daphne meg nem szólalt.

-Találkoztatok mostanában Hagrid barátotokkal? – kérdezte meg fojtott hangon valószínűleg Harrytől, Weasley-től és Granger-től.

-Semmi közöd hozzá, Greengrass – vetette oda neki Ron, fel se pillantva a gyökérszeletelésből.

-Félek, nem sokáig lesz már az iskola tanára – folytatta gúnyos sajnálkozással Daphne. – Draco apja eléggé felháborodott a balesete miatt... Sőt, Kate-re is nagyon haragszik...

-Eddig se nagyon kedvelt, ezzel nem tettél sokkal többet... – sziszegtem a fogaim között.

-... Állítólag panaszt is tett a felügyelőbizottságnál. És persze a Mágiaügyi Minisztériumban is. Tudjátok, Draco apja elég befolyásos ember ott. És hát egy ilyen maradandó serülés... – Daphne sajnálkozóan nézett Draco bekötött kezére. – Ki tudja, rendbe jön-e neki valaha is a karja?

-Igen, Daphne, rendbe fog jönni – szűrte ki a fogai között Draco.

-Szóval ezért kiabáltál Kate-re – mordult fel Harry. Annyira remegett a keze a dühtől, hogy véletlenül lefejezte az egyik döglött hernyót. – Azt akarod, hogy kirúgják Hagridot!

-Hát, is – Daphne suttogóra fogta a hangját, hogy csak hárman halljuk. – De más előnyei is vannak a dolgoknak. Például az, hogy el tudom tűntetni Riddlet Draco közeléből.

Ennyi elég volt nekem. Fogtam a cuccom és kimentem a teremből. Nem érdekelt az, hogy Piton érthetetlenül néz utánam, és az sem, hogy Draco, Harry és Pansy utánam kiáltanak. Nem is értettem mit mondanak. Csak ott hagytam az egészet.

***

Az ebéd utáni első sötét varázslatok kivédése órája előtt végig a szobámba voltam. Volt, hogy csak sírtam, volt, hogy szétdobáltam mérgemben mindent a szobában. Egyedül mentem fel a terembe, ahol már Pansy, Blaise és Draco ott voltak már. Nagy ívben kikerültem Dracot, aki már éppen szólt volna hozzám valamit. Leültem egy hátsó padba, és megvártam míg Pansy leül mellém. Lupin professzor még nem volt a teremben; előkészítettük a könyveket, a pennát és a pergament, s beszélgetéssel múlatták a többiek az időt. Kisvártatva befutott Lupin; halvány mosollyal üdvözölt minket, és letette kopott aktatáskáját a tanári asztalra. Megszokott folt hátán folt talárját viselte, de arcának most egészségesebb színe volt – úgy tűnt, jót tett neki a rendszeres étkezés.