Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

3.1.- Érzelmes nyár...

Amikor arra gondoltam, hogy tökéletes nyár, akkor én olyasmit képzeltem el, hogy hét ágra süt a nap, kint napozunk a kertben, kviddics meccseket játszunk a barátainkkal, vagy éppen egy nagy medencés partit csapunk. Ez az elképzelésem úgy körülbelül három hétig így is volt. Dracoval szinte egész nap kint voltunk az udvaron és ökörködtünk, néha még Pansy és Blaise is csatlakoztak, de ők inkább egymással voltak elfoglalva. Aztán a nyár teljesen megváltozott, és vele a hangulatom is, amikor egy szép napsütéses délutánon betoppant hozzánk a Greengrass család. Mintha mindenki tudta volna, hogy ez lesz csak éppenséggel velem ezt nem közölték. Lucius Malfoy pedig még a szobámba is parancsolt azzal az indokkal, hogy ne zavarjak meg semmit sem, így azt sem tudtam, hogy mi történik az étkezőben, de azt még láttam, hogy Daphne Greengrass megöleli Dracot, amibe rendesen belehasadt a szívem.

Mikor már nagyon meguntam a dekkolást a szobámban, fogtam magam és lementem az étkezőhöz. Résnyire kinyitottam az ajtót, hogy belessek rajta. Szerencsére csak pont az az egy ember vette észre ezt, akivel én beszélni szerettem volna. A szemeimbe nézett, majd alig láthatóan bólintott egyet. Valamilyen indokot mondott a távozására, és nemes eleganciával felpattant a székről. Sietős léptekkel közeledett felém majd, amikor kiért halkan becsukta maga után az ajtót.

-Mit szeretnél, Kate? – fordult felém mosolyogva Narcissa.

-Nem tudom, hogy mi folyik ott bent, és nem is nagyon érdekel – hazudtam –, de nagyon unatkozok ott fent egyedül, és arra gondoltam, hogy átmehetnék Pansyékhez?

Bociszemekkel néztem a nevelő anyámra, aki mindentudóan nézett vissza rám.

-Menjél, de kilencre gyere haza – mondta miközben csípőre tette a kezét.

-Tízre? – kérdeztem meg óvatosan, mert úgy akarok visszajönni, hogy Draco már nincsen fent.

-Rendben, legyen, de tízre itt legyél – egyezett bele. – Megvárlak majd a nappaliba, úgyis szeretnék veled beszélni még.

Határozottan bólintottam majd megvártam míg visszamegy az étkezőbe. Lehet nem kellett volna megvárnom, mert így láttam, hogy Daphne Draco mellett legyeskedik és már szinte hozzá van bújva. A torkom elszorult, így gyorsan felszaladtam a lépcsőn egyenesen a szobámba, hogy minél előbb itt eltűnjek innen. A kandallómhoz léptem, és beledobtam egy kis Hop-port. A benne lévő lángok smaragdzöldre színeződtek, és hangos moraj közepette embermagasra csaptak. Beléptem a tűzbe, és elkiáltottam magam:

-Parkinson-kúria!

A következő pillanatban a már megszokott érzés, ami hasonlított arra, mintha felszippantott volna egy porszívó. Sebesen pörögni kezdtem a tengelyem körül. Láttam az elsuhanó tűzhelyeket meg a hozzá tartozó helyiségeket, majd kiestem a kandallóból. Egyből felpattantam és a tágra nyílt szemű Parkinson házaspárral találtam szemben magam. Gyorsan leporoltam magamról a rám ragadt hamut.

-Elnézést, hogy csak így magukra török – kezdtem szabadkozni, miközben a padlót fixíroztam – csak otthon most valahogyan nem látnak szívesen, és gondoltam Pansyhez átnézek.

-Semmi baj, Kate, mi mindig szívesen látunk – mosolygott rám Mrs. Parkinson. – Pansy fent van a szobájába, és azt hiszem még Blaise is itt van.

-Köszönöm szépen, Mrs. Parkinson – mosolyogva biccentettem egyet, majd ott hagytam őket.

Miközben futottam fel Pansy szobájába újra átfutott az agyamon Greengrass tapadása Dracora, amit a fiú nem nagyon ellenzett. A torkomban elkezdett nőni egy hatalmas gombóc, és a szemeim is elkezdtek szúrni. Mikor a lány szobájához értem, kopogás nélkül benyitottam. Az ágyon könyvet olvasó Blaise, és a szekrényénél álló Pansy döbbenten fordultak az ajtó irányába.