Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

3.5.- Mi baja van Kate-nek?!

[Ez a rész Draco Malfoy szemszögéből íródott.]

Elhatároztam, hogy nyáron bevallom Kate-nek az érzéseimet iránta, és majd megtudom, hogy ő is ugyanígy érez e, mint én ő iránta, vagy nem.

Éppen a szobája felé tartottam, hogy most már nem halasztom tovább. Szépen Kate elé állok, és a szemébe mondom, hogy 'Szeretlek'. Az elképzeléseim befuccsoltak, mert pont ebben a pillanatban kellett megérkezni e a Greengrass-családnak.

Remek – morogtam magamban. – Pont most kellett nektek is beállítani...

Kicsit sem volt ínyemre, hogy a nyafogós Daphne Greengrass-sal beszélgessek, és előre tervezzük a kényszerházaságunkat. Próbáltam úgy köszönteni őket, hogy ne látszódjon az arcomon mi a véleményem erről az egészről. Egyedül Daphne húga, Astoria arckifejezésén lehetett látni a nemtetszést.

És ennél még csak az volt rosszabb, hogy pont ebben a pillanatban lépett be a nappaliba Kate. Arcizmai nem palástolták a megdöbbenését. A szemem sarkából láttam Daphne kaján vigyorra húzza a száját, és Kate szeme láttára kezdett el nekem hízelegni. A szőkésbarna hajú lány döbbenten pislogott felénk, majd az zökkentette ki bambulásából, hogy apám hozzá szólt.

-Szépen megkérlek arra, Kate, amíg a Greengrass-család a vendégszeretetünket élvezi, addig te szépen a szobádban legyél. – Apám mézes-mázos hangja engem is és Kate-t is kirázta.

A lány szó nélkül sarkon fordult, és eltűnt azon ajtó mögött, ahol az imént bejött. Láttam, hogy mielőtt becsukja maga mögött az ajtót egy szomorú pillantást vett a társaságunkra.

Ezután anyám és apám az étkezőbe vezetett minket, ahol ezer féle étel várt minket. Reménykedtem abban, hogy nem mellém fog ülni Daphne, de ez csak egy szép gondolat volt számomra. Amint leültem már egyből mellettem termett. Ránéztem a velem szemben ülő Astoriára, aki egy szomorkás, és egyben mindentudó pillantással illetett. A gyomrom görcsbe rándult, és nem mertem egy falatot se enni, csak az járt a fejemben, hogy Kate egyedül ül a szobájában, és lehet, hogy az egereket siratja. Késztetést éreztem, hogy itt hagyjam a társaságot, és azt a lányt vigasztaljam, akit én tiszta szívemből szeretek.

Vacsora közben lényegében csak az apám és Daphne apja beszélgettek. Anyám egyenes háttal ült apám mellett, és a tányérjában lévő ragut kanalazta be magában, de úgy mintha valami robot lenne. A két lány anyja a társalgó férfiakat nézte teljesen áhítatosan. Astoria a tányérját nézte, amibe bele sem nyúlt még, és azaz érzésem volt, hogy nem is fog enni belőle. Eközben Daphne a kezemet szorongatta, és valamiről beszélt nekem. Már akkor nem figyeltem arra, amiről hablatyol amióta leültünk az asztalhoz. Csak bólogattam, mintha érteném, amit mond.

Anyám teljesen váratlanul felállt, és így szólt hozzánk:

-Elnézést, de egy kis időre el kell mennem. – A hangjában aggodalom csengett, de fogalmam sem volt arról, hogy miért. – El kell intéznem gyorsan valamit.

Azzal gyorsan el is ment az asztaltól, még mielőtt bárki megkérdezte volna, hogy hova is megy. Egész végig követtem a tekintettemmel anyámat. Mikor kinyitotta az ajtót láttam, hogy meglibben egy szőkésbarna hajzuhatag. Kate volt az.

Mit akarhat anyámtól éppen most Kate? – magamban ezen töprengtem, míg anyám vissza nem jött hozzánk. Az arcáról nem lehetett leolvasni semmit sem. És ez nagyon aggasztott.

Furdalt a kíváncsiság, de nem mertem itt nyíltan megkérdezni, hogy mit akart tőle Kate. Elrontottam volna ezzel apám jó hangulatát.

***