Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

3.12.- A kviddicsdöntő

Sajnos Csikócsőrt véglegesen elítélték. Ki fogják végezni a hippogriffet. Dracoval próbáltuk lebeszélni Luciust, hogy zárja le a tárgyalást és mentsék fel Hagridot az állattal, de hajthatatlan volt. Több száz levelünkre egy választ se küldött.

Valószínűleg már azért nem mentette fel a tárgyalást, mert mérges volt Dracora, amiért szakított Daphneval. És még nem tudja Lucius azt, hogy a fia miattam dobta a kényszerházasság ajánlatát. Így belegondolva, jó érzéssel tölt el, hogy végül engem választott.

A Sirius második látogatása után bevezetett biztonsági intézkedések miatt Dracoval nem tudtuk meglátogatni Hagridot, hogy bocsánatot kérhessünk tőle, eme kellemetlenség miatt. Én is rettenetesen rosszul éreztem magam emiatt, de még Draco mennyire. Magát hibáztatta az egészért, pedig nem tehetett semmiről, csakis Daphne Greengrass.

Így egyedül akkor volt alkalmunk bocsánatot kérni Hagridtól, amikor legendás lények gondozása óránk volt.

Viszont megelőztek minket Harryék, és pofátlanul kihallgattuk Dracoval a beszélgetésüket:

- Én rontottam el. – Hagrid hangja alapján nagyon megviselte az ítélet. Elszorult az én torkom is. – Csak hebegtem-habogtam. Azok ott ültek velem szemben a fekete talárjaikban, engem meg olyan lámpaláz fogott el, hogy folyton elejtettem a jegyzeteimet, és kiment a fejemből az összes dátum, amit kikerestél nekem, Hermione. Aztán felállt Lucius Malfoy – Draco megmerevedett az apja említésére, mire megszorítottam a kezét –, előadta a mondókáját, és a bizottság pontosan azt csinálta, amit parancsolt nekik...

- Még semmi nincs veszve! – győzködte nagy bőszen Ron Hagridot. – Fellebbeztünk! Már dolgozunk az ügyön, Hagrid!

Harryék a többiekkel a kastély felé sétáltak, mi pedig csendben követtük őket. Daphne, aki előttük haladt Millicenttel, újra meg újra hátranézett, és gúnyosan a képükbe nevetett. Ökölbe szorítottam a kezemet.

- Kár a gőzért, Ron – szólt csüggedten Hagrid, amikor elérték a kastély bejárati lépcsőjét. – Az öreg Malfoy a markában tartja a bizottságot. Most az a fontos, hogy megszépítsem Csikócsőr utolsó napjait. Tartozom neki ennyivel...

Hagrid a zsebkendőjébe temette arcát, sarkon fordult, és elsietett a kunyhója felé.

- Nézzétek, bőg a behemót!

Daphne és Millicent a tölgyfa ajtón túlról hallgatóztak.

- Soha életemben nem láttam ilyen szánalmas alakot – nyávogta Daphne. – És még ez nevezi magát tanárnak!

Harry és Ron dühödten elindultak Greengrass felé, de útközben rájöttek, hogy egy lányt nem verhetnek meg. Viszont Hermione és én simán. Hermione megelőzött engem, és – CSATT!

Teljes erőből pofon csapta Daphnet. A lány megtántorodott. Draco, Harry, Ron és Millicent tátott szájjal bámulták a jelenetet, én viszont hangosan felnevettem. Hermione keze megint magasba emelkedett.

- Ne merészeld még egyszer azt mondani Hagridra, hogy szánalmas, te gonosz... lelketlen...

- Hermione... – szólt rá tétován Ron, és megpróbálta elkapni a lány kezét.

- Eressz el, Ron!

Hermione előhúzta a varázspálcáját. Daphne hátrahőkölt. Millicent tanácstalanul nézett rá, várta az utasítást.

- Gyerünk – morogta Greengrass, és a következő pillanatban mindketten eltűntek a pincébe vezető lépcsőn.

- Hermione! – hebegte ámuldozva Ron.