Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

3.10.- Vallomások

Csak álltunk ketten a korlátnál és szótlanul néztük tovább a csillagokat. A gyomrom egy másodpercre se nyugodott le. A szívverésem is legalább a kétszázat súrolta. Vártam, hogy mondjon valamit Draco, de egy szót sem szólalt meg. Nem értem minek hívott akkor ide, ha nem is beszélünk.

Végül én törtem meg a hosszúra nyúlt csendet.

- Még nem is gratuláltam neked – fordultam felé.

Most már ő is rám emelte a tekintetét. Szemöldök ráncolva nézett végig rajtam.

- Már miért kellene gratulálnod? – kérdezte.

- Hát neked és Daphne-nak – válaszoltam. – Hiszen együtt vagytok, nem?

Draco úgy nézett ki, mint aki elgondolkodik valamin, majd halkan felnevetett.

- Daphne és én már nem vagyunk együtt – mondta, majd visszafordult a csillagos éghez.

Teljesen ledöbbentem. Meredten bámultam Draco arcát. Lefagytam.

- Mégis mióta nem vagytok együtt? – kérdeztem. – És miért szakítottatok, ha szerettétek egymást?

Újra rám emelte a kékesszürke szemeit. Nem tudtam kiolvasni semmit a tekintetéből, sőt, az arckifejezéséből sem.

- A vonaton szakítottam vele – felelte. – És ki mondta neked, hogy szeretjük egymást? Ki volt az az idióta, aki ezt mondta neked?

Meglepett ez a válasza.

- Senki, én gondoltam így. Hiszen olyan jól elvoltatok!

Draco felhorkantott.

- Akkor ezt csak te hiszed így, Kate – morgott az orra alatt. – Sose szerettem Greengrasst, csak kényszerből voltam vele.

- Nem értem akkor minek voltál vele, ha nem szeretetted? – fakadtam ki.

- Mert szerettem volna szerezni apámnál egy jó pontot, azért! – emelte fel egy kicsit a hangját.

Feladtam azt, hogy normálisan beszélgessünk. Úgy, mint két kulturált ember. Azért akart velem beszélgetni, hogy elmondja miért törte össze a szívemet, mert Luciusnak akart megfelelni.

- Egyszer szerettem volna azt, hogy apám büszke legyen rám, amiért elfogadtam ezt a szarságot – folytatta tovább, és nem érdekelte, hogy mennyire fájnak a szavai.

Éreztem, hogy szorul el a torkom.

- És az nem érdekelt, hogy miközben apád utasítását követed, egy kibaszott szívet törsz össze? – kérdeztem meg már-már sírva. – Nem gondoltál abba bele, hogy valakinek ez kurvára fáj?

Draco érthetetlenül nézett rám. Most kitudtam olvasni a tekintetéből a zavarodottságot.

- Miről beszélsz, Kate? – kérdezte meg. Hangja kezdett olyan lenni, mintha reménykedne valamibe.

Úgy voltam vele, hogy most már nincs visszaút. Elmondom neki az igazat mindenről. Lehet, hogy jobban fog fájni utána, de nem bírom tovább. Ez az egész kezd teljesen kikészíteni.

- Arról, hogy miközben te „boldog" voltál Daphne-val, addig az én szívemet összetörted. Darabokra. Nem érdekelt egy kicsikét sem téged, hogy mi van velem. Hiszen annyira elvoltál foglalva azzal, hogy a barátnőddel legyél. – Éreztem, hogy egy könnycsepp csorog végig az arcomon. – Nem foglalkoztál velem. Nem érdekelt, hogy hányszor sírom álomba magam. Összetörtél, Draco. Összetörtél, mert te azt hitted, hogy ha hű leszel apádhoz minden rendben lesz. De semmi sem lett rendben, igaz?