Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

3.8.- Karácsony nélküled 2/1

A roxmortsi hétvége utáni héten kitaláltam, hogy a Roxfortban maradok a szünetre. Kell egy kis Draco mentes időszak, mert már kezd elegem lenni abból, hogy folyamatosan rajta agyalok. Ha én is hazamennék a Malfoy-kúriába, akkor persze, megint ott lesz végig a szemem előtt.

Pansy vagy százszor megkérdezte, hogy ne maradjon-e itt velem, de kedvesen visszautasítottam. Őt várják haza a szülei, akiknek már biztos nagyon hiányzik. Engem maximum csak Narcissa hiányol, de majd lát nyáron. Plusz nekik is kell egy olyan karácsony, ahol csak ők hárman vannak, mint a teljes család. Én csak belerondítok.

Természetesen Draco eléggé bosszús lett emiatt, de hát neki és nekem is sokkal jobb lesz. Legalább Daphne-val is több időt tudnak eltölteni.

Így vagyok most egyedül a szobámba, és csomagolom be a karácsonyi ajándékokat, amiket majd iskolai bagollyal elküldök az adott személyeknek. Már az utolsó ajándékot csomagoltam be, amikor leesett, hogy Siriusnak nem vettem semmit sem. Ezért amikor végeztem az utolsóval, felkerestem az én csínytevő ikerpáromat.

Szerencsére összefutottam velük a folyosón, amikor éppen egy adag trágyagránátot akartak neki dobni Frics irodájának ajtajához.

- Sziasztok, fiúk – köszöntöttem őket, és a trágyagránát elé álltam. – Tudnátok nekem segíteni valamiben?

- Szervusz, Kate – mosolyogtak rám. – Csakis akkor, ha abban szabályt kell szegni! – válaszolták széles vigyorral.

- Letudtok juttatni valahogyan Roxmortsba úgy, hogy nem jön rá senki? – kérdeztem meg tőlük.

Fred és George egymásra néztek, és némán kommunikáltak. Pár másodperc múlva visszafordultak hozzám.

- Hát persze – válaszolt Fred.

- Frics ráér később is – tette hozzá csak mellékesen George. – Mikor szeretnél indulni?

- Úgy most – mondtam. – Nagyon sürgős lenne.

- Akkor hát indulás! – rikkantottak fel egyszerre. – Kövess minket, Kate!

Azzal neki indultak a folyosón. Nagyon remélem, hogy a fiúk nem egyenesen a kapun akarnak kimenni, mert az nagyon feltűnő lenne, úgy szerintem mindenkinek. Egészen egy kihalt folyosó szakaszra vezettek, ahol maximum ez év alatt heti egyszer jártam. Aztán hirtelen megálltunk egy szobor előtt. Pontosan a félszemű boszorka szobra előtt.

- Egy alagúton keresztül eljutunk a faluba – szólalt meg Fred.

- Ami egészen a Mézesfalásig fog vezetni – tette hozzá George. – A bejárata pedig a félszemű banya púpja – mutatott a szoborra.

- Akkor hát nyomás – mondtam a fiúknak mosolyogva.

- Olyan jó belekeverni valakit a csínyeinkbe – dörzsölte össze a két tenyerét Fred, és gonosz mosolyt villantott.

Belebokszoltam a vállába, mire mérgesen rám nézett. Megvontam a vállamat, amivel mintha azt mondtam volna, hogy „Hogy így jártál, viseld el!".

George végül elővette a pálcáját, és a banyára szegezte azt, majd elsuttogott valamit, amivel abban a pillanatban megnyílt a boszorkány púpja. Épp csak akkora rés támadt rajta, amekkorán egy sovány ember befér.

- Hölgyeké az elsőbbség! – mutatott Fred a bejáratra.

- Ugye nem gondolod komolyan, hogy abba a lyukba én megyek be elsőnek úgy, hogy fingom sincs merre kell mennem? – Úgy néztem a vörös fiú szemeibe, mintha egy kosz lenne a cipőm talpán. – Majd szépen egyikőtök előre megy.