Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

2.4.- A goromba gurkó

A gyengélkedő egyik ágyán ébredtem fel. A fejem zsongott és csak nagy nehezen tudtam kivesézni mi folyik körülöttem. Először a balra fordítottam a fejem, ahol Pansy és Blaise ültek és mikor rájuk néztem felcsillant a szemük. Aztán jobbra is elfordultam, ahol pedig Draco ült és a kezemet szorította. Mikor észrevette, hogy mozgolódók az eddig az ágyra lehajtott fejét felkapta. Az arcán megkönnyebbülés futott át. Pár tized másodperc után már csak azt vettem észre, hogy szorosan magához, amit amennyire csak tudtam viszonoztam. Utána természetesen Pansy és legnagyobb döbbenetemre Blaise is megölelt.

-Nagyon megijesztettél minket. – mondta Pansy és láttam, hogy bekönnyezett. – De még mindig nem tudjuk, hogy mi történt veled.

-Úgyhogy kérlek avass be. – szólalt meg mellette Blaise. – Milyen hangokról beszéltél ott nekünk?

-Ti nem hallottátok akkor azokat a hangokat? – kérdeztem meg tőlük mielőtt beavatom őket a többibe.

-Semmi mást nem hallottunk csak azt, ahogyan a diákok egymással beszélgetnek. – nézett rám Draco. – Úgyhogy kérlek mond el nekünk, hogy mégis mit hallottál?

-Nem tudom, hogy miért nem hallottátok pedig elég hangos volt. – kezdtem el. – De valami mintha a Roxfort falaiból beszélne. És ölni akart, valakit meg akart ölni. Olyan volt a hang mintha sziszegett is volna, mint egy... egy kígyó.

-Egy kígyó? – kérdezte meg Blaise.

-Igen, egy kígyó. – és itt elsápadtam.

-Tudod, Kate, hogy ha valaki tud a kígyók nyelvén beszélni az semmi jót nem jelent a varázs világban. – Pansy hangja kicsit megremegett.

-Tudom – bólintottam rá. – De azt hiszem apám is tudott a kígyókkal beszélni.

Csend telepedett ránk, mindenki a gondolataiba mélyedt. Végül Draco törte meg a csendet.

-Kate, apád véletlen nem Mardekár utódja? – tette fel a kérdést a szőke fiú.

-De, de az azt jelenti, hogy én is az vagyok... - mondtam ki halkan a végét.

-De akkor te nyitottad ki a Titkok Kamráját? – kérdezte meg Blaise félve.

-Hogy nyithatta ki te féleszű? – csapott a karjára Pansy. – Hogy lett volna ő, ha végig velünk volt? Meg miért akarna bántani másokat?

-Lucius... - suttogtam magam elé.

-Tessék? – fordultak felém mind a hárman.

-Hát persze erre eddig miért nem jöttem rá – nevettem fel hisztérikusan. – Lucius Malfoy, a drágalátos apád. Nem rémlik neked véletlenül Draco az a mondatod, amit nekem mondtál még nyáron?

-Melyikre is? – Draco fészkelődni kezdett a székén.

-Arra amikor azt mondtad nekem, hogy ebben az évben minden megváltozik? – kérdeztem tőle. – Hogy csak aranyvérű diákok maradnak az iskolában? Hogy minden 'sárvérű' és félvér el fog tűnni? Vagy arra, hogy azt mondtad, hogy ez alól én kivétel vagyok?

Pansy és Blaise érthetetlenül kapkodták a fejünket kettőnk között. Draco lesütötte a fejét és a padlót kezdte fixírozni.

-Megsúgom én sem vagyok ez alól kivétel, mert én vagyok a kicseszett utódja. – emelt hangon mondtam neki. – Mindenki jobban fog félni tőlem, mint eddig, mert azt fogják hinni, hogy én tettem ezt. Luciusnak ez csak jó, mert így valahogyan megtud tőlem szabadulni és nem leszek többé csak púp a hátán.

-Ne mond ezt, Kate... – Draco hangja rettentően halk volt, de mindent értettem belőle.

-Jaj, nehogy már nem jöttél eddig erre rá. – csapkodtam a kezemet össze vissza. – AZ APÁD GYŰLŐL ENGEM. Ha te és Narcissa nem lennétek vagy árvaházba add vagy megöl. És ezzel a Titkok Kamrával pedig pont kapóra jön neki, hogy anyukád is megutáljon és kidobjatok onnan.