Változnak az idők [Draco Malfoy ff.♡]

4.3.- Úton a Roxfortba!

A nyári szünet további része gyorsan elsuhant felettünk. A világkupa döntő óta nem történt semmi olyan dolog, ami felzaklatta volna az életünket. Mondjuk bőven elegendő is volt egy időre ez a kis balhé, ami eléggé nagyra sikeredett. Féltem, hogy újra fog valami hasonló történni, de szerencsére nem volt.

A hétfő reggel szomorkás, vakációvégi hangulattal köszöntött ránk. Már napok óta esett folyamatosan, és ez ma sem kímélt meg minket. Csak ködöt és szürke felhőket láttam a Kúria körül, mikor öltözködés közben kinéztem az ablakon. Farmert és egy kötött pulóvert vettem fel – hiszen az iskolai talárt csak a Roxfort expresszen vehettük fel.

Kivételes alkalom volt, hogy egyedül mentem le reggelizni. Draco már sokkal előbb felkelt, mint én, és valószínűleg nem akart felébreszteni, mert olyan csendben tűnt el a szobámból, hogy észre sem vettem. A világkupa döntő óta nem történt közöttünk semmi olyan intim dolog, mint akkor este. Őszinte leszek, de egy kicsit bántott a dolog, mert valami eszméletlenül jól esett ez a fajta szint lépés a kapcsolatunkban.

Mikor leértem az étkezőbe, már mindenki az asztalnál ült. Gondoltom megvártak engem is a reggelivel, hiszen egy ideig ez lesz az utolsó közösen együtt eltöltött időnk. Mosolyogva leültem Draco mellé, aki egy puszit nyomott az arcomra.

- Jó reggelt kívánok, álomszuszék! – köszöntött a barátom széles mosollyal.

- Jó reggelt neked is! – dünnyögtem az orrom alatt.

- Már azt hittük fel sem kelsz – szólalt meg kedvesen Narcissa. – Már majdnem felküldtem Dracot, hogy ébresszen fel téged.

- Szépen néztünk volna ki, ha miattad lekésitek a vonatot – tette hozzá Lucius. – Milyen nagy szerencse, hogy már egy hete bepakoltál a bőröndödbe, mert ha most jutott volna eszedbe, nagy bajban lettünk volna!

Megbánóan lehajtottam a fejemet, hiszen tényleg kicsit elaludtam. Mivel az éjjel alig jött álom a szememre. Fel voltam villanyozva, hogy újra mehetünk a Roxfortba, és újra láthatom a barátaimat. A nyáron nem volt sok alkalmam összefutni Pansyvel és Blaise-zel, de most végre láthatjuk őket. Kíváncsi vagyok, mi történt velük ezen a nyáron!

- Ne vedd magadra! – suttogta a fülembe Draco. – Direkt nem keltettelek fel, mert tudtam, hogy nem aludtál olyan jól az éjjel.

- Honnan tudod ezt? – kérdeztem meg döbbenten.

- Mert én sem aludtam olyan jól – vonta meg a vállát. – Éreztem, hogy forgolódtál egész éjjel, így inkább reggel hagytam, hogy tovább aludjál egy kicsit.

Kedvesen rámosolyogtam. Ha most kettesben lettünk volna, akkor egy hatalmas csókot adtam volna neki, de a szülei előtt még nem merjük ennyire nyilvánosan mutogatni a kapcsolatunkat. Viszont olyan figyelmes tud lenni velem. Minden ilyen cselekedetével egyre jobban beleszeretek a hülye fejébe. Teljesen elkápráztatott már.

Gyorsan magamba nyomtam a manók által készített finom reggelit, amit sose tudok megunni, annyira tökéletesen csinálják. Ha lesz külön házam, és külön fogok élni Dracoval kettesben, ezer százalék, hogy lesz ilyen manóm, mint Narcissáéknak.

Miután végeztünk mind a négyen a reggelivel, Lucius egy pálcaintéssel lehívta a bőröndjeinket a szobámból, és már készen is álltunk az indulásra. Mint mindig, most is hopponálással érkeztünk meg az állomásra, ahol már rengetegen voltak, így nem láttam meg sehol sem Pansyéket.

Elköszöntünk Narcissától és Luciustól, majd felszálltunk a vonatra, és a barátaink keresésére indultunk. Bejártuk az egész vonatot, mire végre megtaláltuk a szerelmespárt egy kabinba. Nem vettek minket észre, így amikor benyitottunk hozzájuk, ijedten ugrottak egyet ültükben.