Megállíthatatlanok {Loki ff.}

Kedvesem

Zúgott a fejem és alig kaptam levegőt. Kinyitottam a szemem, vagyis hát akartam, de vissza is csuktam. A fejem fölött egy lámpa világított le rám vakítóan. Plusz, alig láttam valamit, mert teljesen homályos volt minden. Pár perc kínlódás után sikerült magamhoz térnem és jobban láttam. A hely hatalmas volt és teljesen üres. Egy fém székhez voltam kötözve, a kezeim és a lábaim is. Remegek az idegtől.
Hol vannak a többiek? Vajon jól vannak? Loki jól van? A Tesseract? Basszus, a gyűrű! Hol lehet?
Lépteket hallottam közeledni, majd egy ajtó nyitódás. Legalább tíz katona lépett be az ajtón és elém hajítottak egy férfit.

-Baszki! Loki! Hé, jól vagy?-idegeskedtem és egyre jobban mocorogni kezdtem.
Ha akarnám, széttéphetném a kötelet, nekik hajíthatnám a széket és könnyen megölnék mindenkit, csak hogy életem szerelme biztonságban legyen, de jelenleg úgy érzem teljesen kimerültem.

Életem szerelme...

Az isten csak nyöszörgött és tovább feküdt a padlón összekuporodva. A katonák közül kilépett egy magas, barna hajú, borostás fickó.
-Látom felébredt a kis barátnőd is.-mondta a pasas és Loki felé sétált.-meg ismerjük őt is?-
Két férfi térde állította Lokit, aki úgy nézett ki mint akit halálra vertek.
A látvány miatt összeszűkült a torkom. A férfi hozzám lépett és kezét végig vezette az arcomon.
-Mi a neved tündér?-kérdezte, de nem válaszoltam.
Az egyik katona megpofozta Lokit, aki majdnem oldalra esett az ütéstől.
-Sophie, Sophie Stark a nevem.-válaszoltam habozás nélkül.
-Á! Tehát egy másik Stark! Így csak jobb nekem.-lepődött meg.-Rendben. Nincs sok időnk, kezdjetek pakolni.-utasította az embereit.-Majd elfelejtettem. Milyen modortalan vagyok. Az én nevem Brock Rumlow, a HYDRA ügynöke.-hajolt meg mint valami színész.
Undorral néztem végig, amíg ki nem ment meg sem mertem mozdulni, hátha talán még az is baj lenne. Amint kiment mindenki, Lokit szólítottam, de nem válaszolt.
Kétségbeesetten tűnődtem azon, hogy mit tegyek. Próbáltam kiszabadulni a kötél fogságából, de nem sikerült. A székkel együtt közelítettem meg az istent, de egy hangos csörrenéssel kísérve elburultam, amire kinyíltak Loki szemei.

-Hé! Semmi baj. Itt vagyok.-suttogtam.
-S-sophie?-dadogta.
-Itt vagyok.-
-Jól vagy?-kérdezte nyöszörögve.
-Semmi bajom, de ahogy látom téged csúnyán helyben hagytak.-mondtam és végig mértem.
-Az biztos. Hol vannak a többiek?-kérdezett újból.
-Nem tudom, de a nyomkövető segítségével megtalálnak minket!-bíztattam.-De most jól figyelj! Nagyom gyorsan el kell innen tűnnünk! Vissza kell szereznünk a gyűrűt és elmenekülni. Utána meg majd kitalálunk valamit.-magyaráztam el a tervet.
-Egy lépés már pipa.-mondta
-Mi?-kérdeztem vissza.
Loki előhúzta a zsebéből a kék gyűrűt és ismételten felhúzta az ujjamra.
-Legközelebb ne veszítsd el, mert már hivatalosan lesz rajtad!-mondta mosolyogva. Meglepett amit mondott, hirtelen fel sem fogtam, hogy mit akar evvel mondani.
-Jólvan! Most viszont segítened kell.-feküdtem hasra és átfordultam a másik oldalamra, hogy Loki kitudja gobozni a kötelet. Miután megszabadúltam a kötelektől, felsegítettem Lokit, átkaroltam és az ajtó felé vettem az irányt.

Tony Stark szemszög:

Már mindent átkutattunk, de semmi. Bruce a gépen próbálja bemérni a tartózkodási helyüket, de azt jelzi, hogy az épületben van a húgom és Loki. Minden szobát, zeget és zugot átnéztünk. Nyomuk sincsen. Már lassan két órája játszuk ezt. Ha bármilyen jelet tudnának adni, akármit, elég lenne.
Thoron látszott a düh és az idegesség. Azt hiszi megszöktek és átvertek minket, mert a kockát sem találjuk. De én tudom, hogy nem vágtak át minket. Ha így lenne már rég máshol lennének.

-Tony!-szólalt meg Bruce a vonal másik végén.
-Találtál valamit?-kérdeztem gyorsan.
-A jelek szerint mozgásban vannak!-hadarta a szavakat Bruce.
-Rendben!-válaszoltam.
Azonnal újra átfutottunk az összes folyosón és termen, de újra csalódás ért.
-Hol a francban vannak?-kérdeztem magamtól.