Megállíthatatlanok {Loki ff.}

Lent vagy fent?

Igazából nem volt konkrét tervem, csak sétálni akartam. Kellett a friss levegő és a csend. Nagyon szeretem őket, tényleg olyanok mint egy család, de néha kicsit vágyom a csendre és a nyugalomra. Nem mintha az utóbbi időben hiányban szenvedtem volna, de az más volt. Ugyanabban a pulóverben vagyok, nem nagyon öltöztem át, csak felvettem egy baseball sapkát és egy fekete csukát.
Lassan sétáltam, még nem volt teljesen sötét, ilyen köztesek voltak a fényviszonyok. A városba beérve rögtön normálisan láttam már. Minden épület ki volt világítva. A kirakatok, az autók fényei keltették életre a várost. Ez a látvány is hiányzott.
Néhány ember kicsit megbámult, úgyhogy kiengedtem a hajam, felvettem a sapkát és magamra húztam a kapucnit. Zsebre tett kézzel cikáztam az emberek között. Az esti levegő nagyon jól esett, az eső illatát éreztem a levegőben. Teljesen kiürült a fejem, lassan vettem a levegőt, élveztem az egészet.
Lehet lassan haza kéne mennem, elkezdett megint esni az eső. Beültem egy kávézó fedett teraszára és várom, hogy elálljon az eső. A boltban felkapcsolódott a villany és egy fiatal felszolgáló lány lép ki.

-Elnézést, a kávézó zárv..Sophie??-mondta a nevem a lány.
-Mi a? Bonny!-felismertem a lányt és egyből a nyakába ugrottam.
-Te? Itt? Eltűntél. Mi történt? Jól vagy?-halmozott el a lány kérdésekkel.-Gyere be! Ne fagyoskodj itt kint.-mondta és betessékelt.
Leültünk egymással szemben a pultra és mesélni kezdtem, mindent az elejétől. Bonnyban száz százalékig megbíztam, ezért mondtam el. Meg amúgy is, joga volt tudni, hogy hova tünt a legjobb barátnője.
-Hűha! Elég bonyolult a pasi.-tett megjegyzést Lokira-Viszont a másik, egész rendesnek tűnik. Vele mivan?-utalgatott Stevere.
-Mi az hogy mivan?-mosolyodtam el.
-Hát van vele valami? Alakul vagy inkább nem?-hadarta el Bonny.
-Hát igazából magam sem tudom. Az elején ugye nagyon utált, most pedig oda van értem. Nem igazán tudom hogy mit akar.-válaszoltam lehajtott fejjel.
-Hát téged te lány!-nevetett fel Bonny, amire én is nevettem egyet.
Ránéztem az órára és fél tizenegyet mutatott.
-Te jó ég! Ennyi az idő? Ne haragudj Bonny, nekem mennem kell. Így is megölnek, hogy eljöttem idáig.-ugrottam le a pultról.
Elbúcsúztam Bonnytól és elindultam haza szakadó esőben. Felvettem a kapucnim és gyors sétába kapcsoltam. A cipőm tocsogott a vízben, bőrig áztam. Próbáltam menteni a hajamat, de nem úszta meg.
Kiértem a városból és egy földesúton sétáltam. Sokat nem láttam az esőtől, de az leesett hogy hatalmas sár van. Hallottam a hátam mögül más hangokat is. Olyan mintha kocsi lenne. Igen, egy autó parkolt le az út elején. Előre néztem és lassan futni kezdtem. Az autó hang nem távolodott, követett. Egyre gyorsabban futottam a szembe esővel. Még egy autó hang. Már szinte sprinteltem a sárban és a latyakban. A kocsik egyre-egyre közelebb jöttek, nem tudtam lehagyni őket. Van egy ötletem. Kicsit lassítottam a tempón, hogy közelebb érjenek hozzám. Amikor már megfelelő volt a távolság, megvettem a lábam és szembe néztem az autókkal. A világítás kivakította a szememet, így nem láttam a sofőröket. Hunyorgattam egy kicsit majd, magamelé raktam a kezemet és felemeltem az autókat. A benn ülők pánikolni kezdtek. A levegőben egymásnak löktem a két autót, majd egyszerűen elengedtem és hangosan estek vissza a földre. Megfordultam és rohanni kezdtem.
Amikor visszaértem mégegyszer alaposan körbe néztem, bár az orrom hegyéig sem láttam, majd átrepültem a kapu fölött. Befutottam az épületbe, fellifteztem a negyvenkettedikre csurom vizesen. A lift utánam egy pocsolyává változott.
Amikor kiléptem a liftből, az összes Bosszúálló fogadott a konyhában.

-Sophie! Az ég szerelmére!-pattant fel Tony-Tudod te mennyi az idő?-akadt ki a bátyám.
-Sajnálom, elrohant az idő, nem volt nálam telefon.-direkt nem vittem.
-Vettem észre! Vagy ötvenszer hívtalak!-beszélt fennhangon Tony.
-Jó! Mondtam, hogy sajnálom!-mentegetőztem.
-Sophie? Miért vagy csupa sár? Futottál?-kérdezte Nat.
-Igen, valaki követett. Két autó. A földút elején, de elintéztem őket.-meséltem el büszkén tettemet.
-Ügyes kislány!-mondta halkan Steve, amire halványan elmosolyodtam.
-Na menj fel! Egy merő víz vagy. Éhes vagy?-parancsolgatott a bátyám és az utolsó kérdésre hevesen bólogattam.
Felrohantam a szobámba és magamra csuktam az ajtót. Ledőltem az ágyra és a plafont bámultam.
Percekkel később valaki kopogott.