Megállíthatatlanok {Loki ff.}

Uralkodás

Kicsit hűvös volt kint a levegő, én pedig csak egy rövid nadrágban és egy pulóverben vagyok. Gratulálok Sophie. Hozod a formád.
A tetőről lenézve gyönyörű táj fogadott. A város fényei apró pontokban, a fák nagyobb pacákban, az utak hosszú, vékony csíkokban kapott figyelmet. A szél kellemesen cirógatta az arcomat, minden tökéletes volt.
Ez az egész Vanaheimre emlékeztet. A sok emlék egyszerre villant be és eléggé megviselt. Könnyek gyűltek a szemeimbe és halk pityergésbe kezdtem. Lokinak egyből feltűnt, mert eddig csendben ültünk.

-Óó, mi a baj kedvesem?-gügyögött és felém fordult.
Nem tudtam válaszolni, egyre jobban folytak a könnyeim. Loki felállt és befészkelte magát mellém a kicsi napozó ágyra. Szorosan hozzá bújtam és a mellkasába szipogtam. Jobb kezével a fejemet tartotta, míg a ballal a hátamat simogatta. Egy puszit is adott a fejemre és próbált szóra bírni.
-Mond el, mi bánt szerelmem.-a becenév hallatán felnéztem tökéletesen ragyogó szemeibe. Eltudnék veszni benne.
-Minek neveztél?-kérdeztem rekedt hangon.
-Szerelmem.-ismételte el amit mondott, kicsit félénken.
-Ismételd meg!-mondtam nevetgélve.
-Szerelmem!-mondta ki Loki újra most már boldogan és mégjobban magához húzott.
-Tudod..-kezdtem újra szipogni-ahogy kiültünk ide, eszembe jutott a sok emlék. A sok emlék Vanaheimből.-néztem fel a szemeibe.-Annyira hiányzik.-
-Nekem is Sziszi, nekem is.-válaszolt Loki bólogatva.
-Igérd meg, hogy még vissza viszel oda!-mondtam határozottan.
-Természetesen Kedvesem.-válaszolt olyan hangszínnel, akár egy király.
-Asgardban miért nem akarják, hogy te legyél a király?-kérdeztem hirtelen a semmiből, amire még Loki sem számított.
-Hát egyrészt, eddig még nem volt királyném!-simította végig hatalmas kezét az arcomon.-Másrészt, mindig is Thor volt a felsőbb rangú a csalá..a királyságban,-akadt meg a hangja egy pillanatra-mert engem jobban érdekelt a tudomány, mint az öldöklés.-
-Pedig, nem tagadom tökéletes király lennél. Mindenkinek te paracsolnál, te uralkodnál egy gyönyörű világban. Asgard nem is kívánhatna jobbat. Ünnepi vacsorákat tartanál, mindennap hatalmas lakodalmakkal.-kiszálltam a napozó ágyból és Lokival szembe álltam-Úri hölgyekkel táncolnál egész este, pont így.-felemeltem a kezeimet és mintha valakivel táncolnék, úgy tipegtem.
-Ne ne ne nem. Rosszul csinálod.-állt fel Loki is.-A nőnek a férfi vállát kell fognia a bal kezével. A férfi a jobb kezével átkarolja a nő derekát, így..-levezette kezét az oldalamon, majd a derekamon megállt.-és így összekulcsolják a kezüket. Ne nyújtsd ki teljesen, csak lazán. Kezdj el lépkedni először hátra, balra, előre, jobbra, majd hátra.-elkezdtünk lassan lépkedni ahogy Loki mondta.
Amikor már sikerült megjegyezni a lépéseket, sokkal közelebb húzódtam hozzá és a mellkasára döntöttem a fejem.

Na ez volt az a pillanat, amit soha, senkinek, semmiért sem adnék át. Bármi történne, nem hagynám abba, nem engedném el. Annyira szabadnak, szerelmesnek éreztem magam. Bármit megtennék érte. Most már tudom, a szívemre hallgatok. Hozzá húz a szívem. Steve is tisztában van evvel. Remélem.
Loki karjaiban megszűnt körülöttem a külvilág. Mindent kizártam és rá figyeltem. Annyira csend lett, hogy hallottam a szívveréseit, melyek értem dobbantak. Bolondulok érte.

Fel néztem az istenre, fülig vigyorogva.
-Mi az?-kérdezte jó kedvűen.
-Semmi.-mondtam vállatrántva.
-Akkor miért bámúlsz így?-húzta fel az egyik szemöldöket az uram.
-Csak úgy-válaszoltam még mindig vigyorogva.
Loki megállt és magához húzott. Olyan szorosan ölet, levegőt nem kaptam.
-Szeretlek Sophie.-mondta kis szünet után.
-Én is szeretlek.-válaszoltam azonnal.
A férfi lenézett rám és szájon csókolt. Ez hiányzott a legjobban. A csókja.

Egy perccel később egy esést hallottam a toronyból.
-Mi a fene-szakadtam el Loki ajkaitól-Te is hallottad?-pillantottam az épület bejárata felé.
-Nem tudom miről beszélsz.-mondta és folytatta, majd mégegyszer hallottam.
-Na ezt most én is hallottam.-mondta és befutottunk a folyosóra.