Megállíthatatlanok {Loki ff.}

Megvilágosodás

Minden végtagom sajog. Fáj a fejem és a nyakam.
Nagyon rosszul ébredtem fel, azt sem tudom hol vagyok. Nem..tényleg nem tudom hol vagyok. Egyedül vagyok egy fehér szobában. Olyan vakító a színe, nem bírtam nyitva tartani a szemem. Hirtelen ébredtem meg és majdnem megvakultam. Azonnal visszaestem az ágyba, mert mindenem fájt. Kicsit még szenvedtem, aztán próbáltam magamhoz térni.
A szemem lassan megszokta a fényt, de ez az elviselhetetlen fej fájás..az őrületbe kerget.
Az ágyam a szoba közepén volt.
Amikor a fejemhez akartam nyúlni akkor esett le, hogy valami nagyom csörög a kezem és az ágy rácsa között.
Mi a fene? Miért vagyok megbilincselve?
A hideg bilincstől és a hangjától kirázott a hideg.
Na szóval, hol is tartottam? Ó igen.
A szoba közepén volt egy ágy, az ágytól balra egy ajtó és annak a jobb és bal oldalán egy-egy szék. Az ajtó mindkét oldalán hosszú ablakok voltak, de én nem láttam be.

Ugyanabban a ruhában voltam, egyedül az övemet vették le a késemmel együtt. A maszkom is eltűnt. A jól ismert gardigánom az egyik széken pihent. Éreztem valamit a csizmámban.
A másik kés!
Megpróbáltam minden erőmet összeszedni és felűlni. Felhúztam a lábaimat törökülésbe és levettem az egyik kezemmel a csizmámat. Kicsúsztattam belőle a kést és éllel lefelé megfogtam. Loki mutatott egy-két trükköt, de ez sajnos nem működött. Eldobtam a kést és gondolkodni kezdtem.

Hamar eszembe jutott mit kell tennem. Szemem színe fehérben pompázott és az elmémmel lassú, pontos mozdulatokkal felemeltem a kést és feltőrtem a bilincset. Király vagyok! Imádom!
Gyorsan felkaptam a csizmám és a kezembe vettem a kést. Lehuppantam az ágyról és hallgatóztam az ajtón át.
Ha az üvegen keresztül látták volna mit művelek, már közbe léptek volna, nem? Nos remélem.

Kezemet a kilincsre helyeztem, kifújtam a hallgatózás miatt bent tartott levegőt és lenyomtam a kilincset. A lehető leghalkabban és lassabban néztem ki az ajtón és két irányú folyosóra.
Hol vannak az emberek?

Elindultam jobbra, kezemben a kést előre tartva. Apró, gyors lépteimet hallani sem lehetett, ami most nagyon kapóra jött, mert magassarkúban vagyok!
Kiértem egy viszonylag nagyobb folyosóra, a vegéből hangok szűrödtek ki. Minél közelebb lopakodtam, annál nagyobb nyüzsgést hallottam.

-Úgysem bújsz el előlem-hallottam Loki félelmetesen mélyhangját, amely visszhangzott a nagy teremben.
-Na gyere elő Sziszi!-kiáltott játékosan.
A becenév hallatára majdnem felnevettem. Átbukkfenceztem egy másik dobozkupac mögé teljesen hangtalanul. Onnan még másztam Loki hangja felé, aki folyamatosan mondta mondanivalóját, hogy előcsaljon. Jól tudta, hogy nem bújok elő mert akkor vesztek. Már pedit én nem vesztek. Mosolyodtam el a gondolataim hallatára.
-Komolyan azt hiszed, hogy előbújok?-
-Nem hiszem kedvesem, tudom..-válaszolt Loki gondolatban.
-Ha nem jössz elő, megeszem az összes palacsintádat!-kiáltott egyet hirtelen.
Összerezzentem és gyorsan cselekedtem.
-Ó azt már nem!-mondtam magamban.
Egyre közelebb értem hozzá és vártam a megfelelő pillanatot. Loki háttal állt és nézte hol lehetek. Gonosz vigyorral a képemel felálltam és elkiáltottam magam.
-Bú!-úgrottam a nyakába.-A palacsintámat akarod? Csak a holttestemen keresztül!-mondtam dícső monológomat. Loki egy mozdulattal előre hajított és hanyatt vágodtam.
-Áú!-nyögtem ki.-Inkább csak a képzelettbeli testemen keresztül.-nyöszörögtem.
Loki hatalmas vigyorral az arcán elégedetten nézett le rám.
-Na csak előjöttél! Jöhet a palacsinta?-nyújtotta felém a kezét. Belehelyeztem enyémet és felhúzott. Az arcunk hirtelen olyan közel került egymáshoz, éreztem hideg jeges lehelletét. Loki a szemem és a szám között cikázott a tekintetével. Egy ideig csak bámultam zöldes kékes szemeit, aztán megráztam a fejemet.
-Bocsánat. Mehetünk.-hajtottam le a fejem.
Loki elmosolyodott, majd magával húzott a terem kijárata felé.