Megállíthatatlanok {Loki ff.}

Sejtettem, de mégsem

Loki Laufeyson szemszöge:

-Srácok!-hallottam meg Sziszi hangját a kis kütyüből.
-Mi a baj Sophie?-kérdezte Rogers.
-Itt vannak!-kiabált Sziszi kétségbeesetten.
-Kik Sziszkó?-szólalt meg Stark is.
-A HYD..-válaszolt volna Sziszi, de nem értettem belőle semmit sem.
-Hé! Hé! Sziszi! Mi a fene történt?-próbáltam elérni szerelmemet, de egy mukkot sem hallottam.
-Változott a terv! Mindenki a nagy raktárokhoz!-csattant fel Tony, amitől nagyjából megsüketültem.
-Hallo? Hé! Én mit csináljak? Azt ne mondjátok, hogy üljek ölbe tett kézzel!-egyre jobban kezdtem bepánikolni, hogy mit csináljak.
-Nos, Loki.. Tartsd nyitva a szemed, ülj el a sejhajodon és keresd a nődet!-utasított Stark.

Jézusom..Stark azt mondta a "nőmet". Vajon akkor végleg beletörődött, hogy a húga életem szerelme és értelme?! Ez egyszerűen fenomenális. Nem, tényleg örülök neki. Végre egy valaki, aki nem szidja a párosunknak egy tagját sem. Elég zavaró volt már a legelején, hogy nem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat. Bár, így köztünk szólva, nem is nagyon érdekelt, de attól még jól esik, hogy valaki elfogadja ezt az egészet és nem csak hátráltatni akar.
Az elkalandozásból visszatérve Stark hangja csapott meg.
-Loki? Hallasz?-kérdezte elég nyugtalan hangon.
-I-igen!-válaszoltam picivel később.
-A kamera rendszer a miénk. Segíts nekünk, legyél te a szemünk. Találjuk meg Sophiet. Oké?-Stark hangja megnyugtatóbb volt, mint otthon anyám énekei. Furcsa érzés volt.
-Rendben. Mit kell tennem?-komolyodtam meg újra.
-A pilótafülkénél van egy nagyobb képernyő, azt oldalt bekapcsolod és az alatta lévő billentyűzettel tudod irányítani.-magyarázta el a tudnivalókat.
Mindent egyből megtaláltam és már be is indítottam a kis szerkentyűt. Hamar be is kapcsolt és betöltött a kép. Összesen huszonhét kamerát irányíthattam, így elkezdtem mindet átnézni.
-Hé, Stark! Mit is mondott Sophie hol volt?-kérdeztem a férfit.
-Hetes raktár, jobb folyosó.-válaszolt hamar.
Már kapcsoltam is a tizenhetes kameraképet és igyekeztem minél több dolgot szemügyre venni. Az elég gagyi kép ellenére is kitudtam szúrni Sziszi kését. Egek, mindenhova azt hurcolja.
Na, koncentráljunk.
Szóval igazából sok mindent tényleg nem látok, mit tegyek? Evvel nem jutunk sokra. Talán ha..? Ne, nem szabad. Innen kell navigálnom. De nem látok semmit, akkor hogyan segítsek a többieknek. Vajon jól van Sophie? Egyátalán még a gépen van?
Na, ebből itt most elég. Kit akarok én átverni? A szerelmemet elrabolták. Mire várok még?

Villám gyorsan felpattantam a székből és leereszkedtem a kötelen. Körbe néztem és elkezdtem Sophie felkutatását. A raktárokhoz siettem, meg is találtam a tetthelyszínt. Felkaptam Sophie kését és elindultam egyenesen előre. Semmi jelét nem láttam, hogy erre mentek volna, de éreztem. Éreztem Őt. Muszáj megtalálnom, mert érzem megint sínen vagyunk. Legalábbis remélem, mert elég furán reagált a kis bejelentésemre. Ráadásúl még le is rázott. De most nem ez a lényeg.
Gyorsan szeltem át folyosóról, folyosóra, míg nem találtam egy SHIELD ügynököt kiütve a földön. Helyesbítek, halott. Még kettő. Ezek ők lesznek. Kérlek csak Sophienak ne essen bántódása. Egyre több áldozat, de sehol senki. Pár perc gyaloglás után hangokat kezdtem hallani. Nagyon nehezen kiszűrtem a fül fájdító csendből és követni kezdtem. Egy nagy ajtóhoz érkeztem, majd hallgatózni kezdtem. Nem sok mindent értettem a beszélgetésből, így úgy gondoltam rájuk török és kinyírom őket. Úgyis hiányzik már a gyilkolás, megszoktam ezt a jó fiús szerepet.
Berúgtam az ajtót és kirántottam mind két tőrömet. Két katonát közvetlen mellettem megkéseltem és egy nagy doboz mögé ugrottam. Óvatosan kinéztem és megdermedtem. Az a fickó aki ott volt Németországban és a toronyban, ő szorongatta Sophiet csuklóját és maga mögé húzta. Rajta kívűl még körülbelül öt katona.
-Nocsak, nocsak. Csak nem a csínytevések istene társaságát élvezhetjük?-hízelgett nyálas, irritáló hangon a férfi. Mai napig nem tudom a nevét.
-Gyere csak elő Loki. Ne bújkálj. Nem bántunk.-mondta, majd kis habozás után elő léptem a doboz takarásából.
-Nos tehát, tisztán és érthetően elmondom mi lesz. Ide adjátok Sophiet és cserébe fontolóra veszem, hogy életben hagylak titeket. Viszont ha nem, egyesével mészárolok le mindenkit.-magyaráztam el egyszerű kérésemet.-Na? Mit szóltok?-tártan szét kezeimet.
-Szó sem lehet róla asgardi. Neked itt nincsen döntő szavad. Ráadásúl, itt egyedül én kérdezhetek.-nevetett fel a férfi.
-Ami azt illeti, nem is asgardi vagyok. Jotunheim törvényes királya előtt állsz. És úgy hiszem, neki is mondassz ellent ostoba.-mosolyodtam el.
Hatalmas önuralom kell ahhoz, hogy még vissza tudja fogni magamat. Nehéz volt megfékezni magamat.
-Elnézést Őfelsége! Sajnos azt kell önnel tudatnom, hogy amit mond cseppet sem segít a jelenlegi helyzetén, ráadásúl még csak nem is érdekel.-mosolyodott el és azt hittem elhányom magamat.-Hallottad nyuszikám? A hős király eljött, hogy megmentse álmai hercegnőjét. Milyen..gyomorforgató.-rángatta maga elé Sophiet.
-Érj hozzá még egyszer és meg kitépem a karjaidat is.-jelentettem ki halál nyugodt hangnemmel.
-Megsérültél?-kérdeztem Sziszit.
-A combomból szerintem ömlik a vér és fájnak a bordáim. De amúgy minden rendben.-válaszolt, amit elég fájdalmas pillantássál kisért.
-Dehogy van rendben. Minél előbb megölöm őket és haza viszlek.-
-Loki..-
-Sophie?-
-Most tényleg félek. Félek mert, lehet egy ideig megint nem látjuk egymást.-
-Mégis miről beszélsz?-kezdtem kicsit aggódni.
Elnéztem Sophie mögé a katonára. A férfi szemrebbenés nélkül farkasszemezett velem aztán újfent megszólalt.
-Na? Elmondta?-kérdezte.
-Mégis mit?-kérdeztem vissza, mert tényleg nem értettem így hirtelen.
-Szóval igen.-nézett mosolyogva, de azzal a mocskos mosollyal Sophiera és visszarántotta maga elé.
Sophie elég rosszul nézett ki, nagyon nehezen járt és látni lehetett rajta, hogy szenved. Muszáj lesz cselekednem.